33. rész - Váratlan utazás

Chapter 33 – Váratlan utazás

Döbbenten néztem végig a nyurga férfin. Minden egyes porcikáját jól feltérképeztem. Még az arcomat is megcsíptem, hátha csak álmodom. De nem, tényleg ott állt a nagyi tűzhelye mellett, és nem káprázott a szemem.
- Miért vagy itt? – csúszott ki a számon a kérdés. Nem akartam ilyen faragatlan lenni, bármennyire nem kedveltem Taecyeont. Hiszen ő most vendégnek minősült – nem várt, és nem túl szívesen látottnak.
Azonban nagyon furdalta az oldalamat az érkezésének oka, amit a világért nem vallottam volna be.
- Megkerestem a haverom. Miért minek látszik? – kérdezte flegmán, amitől én csak még inkább a házon kívül szerettem volna tudni.
- Na, Taec… ne viccelj már. Ez mégis csak az ő házuk. Elég udvariatlanul törtél be, valljuk be.
A fekete hitetlenül nézett a vele szemben álló Minjunra. Biztosan azt gondolta csak viccel.
Pedig Junsu nem mosolygott, nem csapta játékosan hátba sem. Komolyan gondolta. És ez abban a pillanatban többet ért nekem bárminél. Annyira jól esett, hogy még a legjobb barátja ellen is szegülne, hogy megvédjen.
Mondjuk az a helyzet, hogy ez nem az első eset volt… Hisz ott volt a második találkozásom Taecyeonnal, ami elég csúfosan végződött.
- Ezt nem mondhatod komolyan – csak ennyit mondott sértetten.
- De, Taec. Natalie nagyszülei kedves emberek. Ne haragíts több embert magadra. Gondolkozz már egy kicsit józanabbul. Nem vagy te ilyen rossz srác.
Taecyeon összeszűkítette a szemeit, és idegesen beharapta a száját.
Frusztráltan néztem félre, amikor rám tekintett. Még így is éreztem, hogy szinte égetnek látógömbjei.
- Igazad van – motyogta végül bocsánatkérően. Meglepetten kaptam fel a fejem a válaszára. Amikor rápillantottam, ő derékszögben meghajolva állt a nagyapám előtt.
- Bocsánat – mondta koreaiul, amire a papus csak mindentudóan bólogatott, és megpaskolta a fekete vállát.
Ez után mindenki előtt elnézést kérve megdöntötte a testét. Engem is beleértve. Majdnem leszédültem a székről, annyira meghökkentem.
- Ne haragudj, Natalie – tette még hozzá ezt is.
Most vagy marha jó színész a csávó, vagy tényleg megbánta a dolgot. Mindegy is… Ez hamarosan kiderül, amint egy kis időre kettesben maradok vele és nem lesz ott velem Junsu.
- Ki a barátod? – kérdezte a mama Taecyeont vizslatva.
- A neve Ok Taecyeon. Régóta barátok vagyunk, egy helyen is dolgoztunk évekig.
Ja igen, azok a szép chippendale évek, igaz Minjun?
Majdnem elnevettem magam a gondolatomra. Érdekes is lenne ezt megkérdezni tőle.
- Amint látom, nem beszél angolul. Hogy keveredett most ide?
- Együtt utaztunk el Koreából. Neki volt egy két elintéznivalója itt, én pedig természetesen Natiehez jöttem…
- Azt mondta, hogy órák óta Junsut keresi. – szólaltam meg én is.
- Igen, mert egy helyen foglaltunk szobát. Elfelejtettem szólni neki, hogy itt töltöm az éjszakát.
Ez az információ még nekem is új volt. A nagyi csak elfogadóan bólogatott a magyarázatra, ami azt jelentette, hogy ő minden bizonnyal tudott róla.
- Ő is velünk reggelizhetne, ha már itt van – jelenti be Helen néni, és kinyitja a konyhaszekrény ajtaját, hogy tálat és evőeszközt vegyen elő.
Minjun fordít Taecyeonnak, hogy a nagyszüleim miket mondanak. A reggeli szó hallatán felcsillan a szeme és azonnal helyet foglal.
Nem igazán örülök a jelenlétének, de még mindig jobb, hogy ő van itt, mint ha Adam lenne.
Sosem hittem volna, hogy együtt fogok ismét enni Taeccel. Már az-az egy alkalom is furcsa volt, de akkor éppen nem az volt a fő szempont. Abban a helyzetben Junsu jelenléte inkább frusztrált, mint az övé.

Néhány órával később

Egy ideje a nappaliban ülünk, és hallgatjuk a fekete dumáját, amint azt taglalja hogyan jutott el idáig.
- Hát ember, hogy mennyire kiismerhetetlenek ezek az utak! Se egy tábla vagy hasonló… Még a belvárosban csak-csak megtalálni a dolgokat, de itt… Pedig nem vagyok gyakorlatlan sofőr, tudod jól.
- Tudom. Nekem is eltartott egy darabig, míg megtaláltam a jó ösvényt. Nehezíti a dolgot, hogy az egész hely erdős. – helyesel Junsu.
- Tényleg, miért laknak ennyire távol a várostól a nagyszüleid? – intézi felém kérdését Taecyeon, amivel először jócskán meglep. Egyáltalán nem flegma vagy gúnyos a hangja, hanem érdeklődő. Enyhe kifejezetés, ha azt mondom, hogy ez tőle szokatlan.
- Mindig is itt laktak, amióta csak összeházasodtak – rántom meg a vállam. – A papa maga építette a házat és a csűrt is. Sok emlék köti őket ide.
- Szóval sosem gondoltak arra, hogy beljebb költözzenek a városhoz? – pillant rám Junsu is.
- Nem igazán. Jó nekik itt. Én pedig nem kényszerítem őket olyasmire, amit nem akarnak. Ők sem tették soha velem szemben.
- És az anyukád? Ő is itt élt, ugye? – érinti meg a kézfejem Minjun. Elmosolyodom a lágy érintésre, amikor a tenyerébe zárja ujjaimat.
- Igen. Az egyetemista éveit is itt töltötte. Utána ment el a közeli kórházba gyakornoknak.
- Az édesanyád orvos volt?
- Az akart lenni, igen… De aztán amikor velem terhes lett, lemondott a dologról. Ezért a mai napig magamat okolom.
- Ne tedd – rázza meg a fejét Taecyeon. – Az ő döntése volt, hogy miattad feláldoz valami számára fontosat. Ettől anya egy anya…
Teljesen elréved Taec a mondandója végére. Igazán gondolkodóba esik, enyhe fájdalom suhan át az arcán. Most először mutat valami emberi érzelmet magából. Igazán… valódivá válik tőle.
- Jut eszembe! – kapja fel a fejét vigyorogva. Az előbbi búskomorságnak hűlt helyét találni. – Az a nagyszájú nőszemély már égre-földre keres téged.
- Engem? Mégis kicsoda? – kérdem meglepetten.
- Ki más, hát Hana… Elvileg a bátyja naponta zaklatja, hogy nem hallott-e felőled. Minden bizonnyal aggódnak érted az otthoniak.
Erre a hírre elönt valami rossz érzés. Lehet mégsem volt olyan jó ötlet magyarázat nélkül eltűnnöm. Remélem Junhonak semmi baja.
- Itt van az államokban? – kérdem tőle. Az igazság az, hogy miután nálam töltött néhány napot, elment Junhohoz is. Azt hazudta a szüleinek, hogy gyakorlatra jött haza, így nyugodtan befejezhette a nálam való bujdosást.
 - Nem csak, hogy az államokban, hanem itt a városban.
- Itt? – majdnem fejbe verem Junsut, olyan hamar pattanok fel a kanapéról.
- Igen. Úgy áll a dolog, hogy addig nyúzott, amíg magammal nem hoztam.
- Szóval akkor hármasban jöttetek ide Koreából?
- Nem – rázza meg a fejét Taecyeon. – Miután leszállt a gépünk, Junsu a keresésedre indult, én meg foglaltam szállást. A vakarcs pedig felhívott, hogy elújságolja, akkor indul az inchoni reptérről haza. Csak kimondtam a neved, meg hogy itt vagy Birminghamben, már nem lehetett visszatartani. Amint földet ért a gépe Vancouverben, azonnal indult is ide egy másikkal.
- Húha. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megkedvelt.
- Ez Hana. Könnyen barátkozik. – vonja meg a vállát Taecyeon. - A bátyja is ilyen volt, még az azelőtt, hogy… mindegy. – legyint unottan. De látom rajta, hogy valamit elhallgat, majdnem kicsúszott a száján a mondat folytatása. Minjun is zavartan elfordítja rólam a tekintetét, amitől még biztosabb leszek abban, hogy titkolóznak.
Nem firtatom a dolgot, de tudom, hogy valahogy ki fogom húzni belőlük.
- És mi a terv mára? – lendíti fel Taecyeon a lábát az asztalra, és kényelmesen hátra dől a fotelben.
- Nincs semmi konkrétum… - motyogja Junsu. – Arra gondoltam, hogy elvinném valamerre Nataliet. De az a helyzet, hogy teljesen idegen vagyok itt. Fogalmam sincs milyen nevezetesség lehet, amit ő még nem látott.
- Itt Birminghamben biztos nincs olyan – húzom el a számat.
- Akkor még annyi ötletem sincs, mint néhány perce – nevet fel kínosan Minjun.
- Tudjátok mit, srácok? – mosolyodik el Taec. – Hana amúgy is nyaggat, hogy meg akarja nézni a daltoni vidámparkot. Nem lett volna kedvem elmenni, de ha négyesben megyünk, az felőlem oké. – kacsint mindent tudóan. Akármilyen mogorva tud lenni, látszik, hogy igyekszik Jun.K-nek segíteni, hogy bizonyítani tudjon nekem.
- Én benne vagyok. Natie? – pillant rám várakozásteljesen.
- Úgy sem voltam gimnazista korom óta vidámparkban… Szóval miért ne – mosolyodom el.
- Király – csapja össze a kezeit a colos. – Felvesszük Hanat, és indulhatunk is Georgiaba.

Aznap délután

A városközpontba nagy vita árán, de végül Taec dzsipével mentünk vissza. Junsu szeretett volna a sportkocsijánál maradni, ha már idáig elhozatta maga után Koreából, de a barátja hajthatatlan volt. Nem tartotta elég kényelmesnek egy több mint másfél órás úthoz.
Neki ez csak bérelt járgány volt, de azt állította, ahogy vissza megy Szöulba vesz magának egyet, annyira a szívéhez nőtt.
Hana a Barstoneld nevet viselő helyi kávézó előtt várt minket. Egy sporttáska volt mellette a porban, és a telefonját nyomkodta vadul. Csak akkor kapta fel a fejét, amikor leparkoltunk mellette. De akkor egy olyan mosoly terült szét az arcán, amit semmi és senki nem lett volna képes levakarni onnan.
- Natalie! – kiáltotta el magát, és feltépte az autó hátsó ajtaját, ahol ültem. Semmit nem bírtam kinyögni, mert azonnal a nyakamba vetette magát. – Hiányoztál nagyon Hanának. – motyogta szomorúan.
- Most miért kezdett el e/3-ban beszélni magáról? – lehelem fulladozva Junsunak.
- Ő Hana. Vele kapcsolatban semmire sincs magyarázat – neveti el magát.
- Figyelj, én is örülök neked, de megfojtasz! – nyögök fel.
- Jaj, bocsi – válik el végre a mellkasomtól az említett kuncogva.
- Na ja, meg mondjuk miattad feleslegesen jár a motor. – morogja Taecyeon hátra neki.
- Nyugodj le, nagyfiú! Ennyi várakozásba nem halsz bele.
- Igen? – fordul meg az ülésen felénk Taec. – És a benzint te fogod fizetni?
- Ne drámázzál már, Taecyeon! Megfájdul a fejem a nyavalygásodtól.
Taecyeon összeharapja az állkapcsát idegesen, és az összeszorított fogai között szűri válaszát neki:
- Méltóztatnád a fenekedet vízszintesbe helyezni a kocsin belül?
- Hát hogyne – neveti el magát Hana, és megkerüli az autót, hogy behuppanjon az anyós ülésre Taec mellé. Behúzom a mellettem lévő ajtót, és nevetve összenézünk Minjunnal. A fekete csak idegesen fújtat egyet, és sebességbe teszi a váltót.
- Mennyi ideig is fogunk utazni? – szólal meg egyből Hana, amint Taecyeon elhajt a kávézó elől.
- Várhatóan maximum két órát, ha nem kell sehol sem megállnunk – feleli a sofőr, és sokatmondóan a mellette ülő lányra tekint. De ő csak lehúzza az ablakot, és élvezi a szelet, ami belekap a hajába.
Minjun óvatosan átkarol engem, és közelebb húz magához. Mosolyogva döntöm a fejem a mellkasára, ő pedig birizgálni kezdi göndör fürtjeimet.
- Most, hogy mondod, megittam egy fél literes shaket. – kezd el mocorogni Hana az ülésen. – Lehet, hogy majd pisilnem kell.
- Akkor majd visszatartod – sóhajtja Taecyeon.
- És ha nagyon kell?
- Ne kelljen. – intézi el ennyivel, és begyorsít, ahogy lefordul az autópályára.
- Végig ilyen gyorsan fogsz vezetni? – akadékoskodik újra a legfiatalabb.
- Miért? Bajod van vele?
- Hát lehet, hogy a gyomrom nem fogja díjazni, miután benyomtam egy hatalmas pizzát.
- Minek eszel annyit!? – dörren rá Taec idegesen.
- Mert éhes vagyok néha, mondjuk!? – rivall rá Hana is. – Úristen, mindjárt megtiltod, hogy kaját vegyek magamhoz.
- Nem tiltom meg, de már most kezd elegem lenni a nyafogásodból.
Elmosolyodom a kialakult szópárbajon, Junsu pedig el is neveti magát, őket nézve. Úgy néz ki érdekes utazásnak nézünk elébe, ennek a két jó madárnak köszönhetően.
- Nem érdekel. – rakja karba a kezeit Hana. – Nem miattad jöttem. Amúgy is, nekem már most sok a bunkóságod.
- Ki lehet szállni, ha nem tetszik. Ez jelenleg még az én kocsim.
- Igen, meg is látszik. Csak úgy bűzlik a parfümödtől. Meg lehet fulladni. És még a klíma sem megy! – pillant Hana a műszerfalra. - Ez most komoly?
- Mikor fejezed már be a hisztit!?
- Nem hisztizem! Ki kérem magamnak. Többet hozzád sem fogok szólni, elhiheted.
- Hála istennek! – sóhajt fel Taecyeon.
Néhány percre csend telepszik az utastérre, csak a motor halk hangját hallani. Hana türelmetlenül mocorogni kezd a helyén, de nem szól semmit. Neki dönti a fejét az ablaküvegnek, és hangosan kifújja a levegőt.
- Végre egy kis csend – motyogja Taecyeon fáradtan.
- Tényleg pisilnem kell! – kiált fel hirtelen Hana, és kérlelően fordul a sofőrhöz.
- Ó, hogy az isten verje meg ezt a lányt!