21. rész - Múlt és jelen

Chapter 21 - Múlt és jelen

~ Három hónappal később ~

 - Rendelés a hatos asztalnál - int nekem Amy, a konyha felé menet.
- Oké - biccentek, és a tömbömmel és egy tollal a kezemben kisomfordálok a pult mögül. A szabad kezemmel húzok egyet az így is fájdalmasan szoros copfomon, majd kimérten a vendégre meredek, aki egy itallapot böngész nagy átéléssel.
- Mit hozhatok? - kérdem egy halvány mosollyal az arcomon, mire végre leteszi a prospektust és rám emeli a tekintetét a potenciális ügyfél. Csípőre tartott kezekkel meredek rá, szemöldököm összeráncolom.
- Khm - köhint egyet, és hátradől a bokszban. - Lássuk csak. Mi a mai ajánlat? - kérdi egy levakarhatatlan vigyorral az arcán.
A plafon felé fordítom a fejem, és sóhajtok egy hosszút.
- Hányszor kértelek már meg, hogy ne ide gyere terpeszteni a fenekedet? - kérdem tőle frusztráltan, de mosolygok, hogy láthatom.
- Nos, azt hiszem, már elégszer, hogy megjegyezzem - feleli szemtelenül, és kijjebb csusszan a padon.
- Akkor? Mi lenne ha betartanád az ígéreted? Én ide dolgozni járok.
- Látni akartalak - jelenti ki egy csibészes mosollyal a szája sarkában. - Már ez is baj?
- Két óra múlva lejár a munkaidőm - felelem az órámra pillantva. - Azt már fél lábon is kibírtad volna.
- Ne magyarázz annyit! - ragadja meg a csuklóm, és pár pillanattal később az ölében találom magam.
- Javíthatatlan vagy - jelentem ki mosolyogva.
- Te rontottál el - feleli halkan, a szemembe révedve. Gyengéden végig simít tenyerével az arcomon és lágyan megcsókol. Szája épp csak kóstolgatja az enyémet, ujjait a hajamban futtatja végig. Tudja, hogy imádom, amikor így finomkodik. Ezzel csak felcsigázza az érdeklődésemet.
- Junho, te gazember! - szólal meg egy dörrenő hang, a hátam mögül, mire szétrebbenünk. Sung Jae mosolyogva néz ránk, karjait összefonja maga előtt. Gyorsan feltápászkodok Junho öléből, és zavartan meghajtom a fejem a főnököm előtt. - Akárhányszor itt látlak, mindig csak Natalie szájában matatsz vagy őt lesed suttyomban.
- Pofa be, dongsaeng.
- Na de, hyungnim - gúnyosan ejti a "nim"-et, és becsusszan a Junhoval szembeni padra. - Mi lenne, ha egyszer végre azért jönnél, hogy aláírd a papírokat? - kérdi halkan, de így is meghallom. Junho oldalról rám sandít, mire szavak nélkül is tudom, hogy ez nem rám tartozik. Legalábbis úgy érzem, hogy kínosan érinti amiért olyasmiről van szó, amibe nem vagyok beavatva.
Szótlanul állok arrébb, és hiába is tagadnám, rosszul esik, hogy elhallgat valamit előlem.
Bár igaz ami igaz, csak két hónapja vagyunk együtt, így semmi jogom kérdezősködni a magánügyeiről.


Á, igen, ami az elmúlt időszakot illeti, az felér egy érzelmi hullámvasúttal. Valójában, majdnem egy hónapig nyaldostam a sebeimet, hogy túltegyem magam a Junsu+Bianca dolgon. Sok időmbe telt lenyelnem a hűtlenségét Jun.K-nek, az pedig még több időt vett igénybe, hogy elfogadjam: soha többé nem kereshetem fel. Ezt diktálta az önbecsülésem és a józan eszem is.
Aztán, miután ezen eleget rágódtam, elkezdhettem a saját életemmel foglalkozni. Első dolgom volt tisztázni a dolgokat Shellyvel, (egy hónapon keresztül Junhonál csöveztem, jó ég!) ami szintén nem volt könnyű menet.
Igazából egy ideig telefonon keresztül próbáltam elérni, mert nem volt merszem elé állni. De aztán megelégeltem, hogy nem tudom elérni, így hívatlanul megjelentem a kislakásban - ami valljuk be nem nagy dolog, mert a fele tulajdonjog az enyém.
Szerencsémre otthon találtam, és a zárat sem cserélte le a bejárati ajtóban, (Shelltől kitelik) így sikerült színt vallanom neki.

Idegesen gubbasztok a bárpulton, míg Shelly nyugodtan kavargatja a kávéját velem szemben. Lazán feláll, hogy kivegye a gabonapelyhet a szekrényből, a tejet pedig a hűtőből, majd összeönti a kettőt.
Vesz egy kanállal a reggelijéből, és lassan rágni kezdi. Szinte fülsiketítőnek hangzik a csokis golyók roppanása a foga alatt.
Amikor az újságért nyúl, hogy elolvassa a napi híreket, rólam tudomást sem véve, nem bírom tovább. Szinte kirobban belőlem a mondanivalóm.
- Shelly, én úgy sajnálom az egészet! Egy hülye picsa voltam, nem hallgattam rád. Annyira önfejű voltam, annyira naiv! Te mindig a javamat nézted, sosem akartál nekem rosszat, mégsem hallgattam rád. Úgy sajnálom! Mindenről én tehetek, szörnyű barát vagyok... Nem is, inkább egy undorító nőszemély. Egy szar alak.
- Befejezted? - kérdi felvont szemöldökkel, felpillantva az újságjából.
- Nem, nem fejeztem be! - jelentem ki, magamból kikelve. - Mindenben igazad volt. Junsu egy barom, egy szemét. Megcsalt Biancával, és én mégis fejvesztve rohantam hozzá. És ezt valamilyen szinten még magamnak is köszönhetem. Ha nem lettem volna olyan vak, akkor egyáltalán nem bonyolódtam volna bele egy olyan kapcsolatba, ami a kezdetektől halott volt. Olyan hülye voltam, hogy feladtalak volna téged egy olyan seggfej miatt, mint Ő!
Fújtatok párat, miután úgy érzem, hogy kiadtam magamból a feszültséget.
- Igen, tényleg hülye voltál - feleli, összehajtva az újságját.
- Ne haragudj. Úgy szégyellem magam - sóhajtom fáradtan.
Percek telnek el, ahogy Shellel egymásra bámulunk, majd ő feláll a székéről, és oda lépdel elém.
- Na, gyere már ide, te hülye lány! - mosolyodik el halványan.
- Úgy szeretlek! - bújok hozzá, míg ő átkarol és a hátamat simogatja. Könnyek gyűlnek a szemembe a megkönnyebbüléstől, hogy szent a béke.
- Olyan marha vagy - motyogja a nyakamba. - Hetek óta várom, hogy megjelenj.
- De én próbáltalak hívni...
- Szervizben van a mobilom - tol el magától, és kuncogni kezd. - Történt egy kis baleset.
- Baleset?
- Hát, miután elmentél, fel akartalak hívni, de aztán ahogy a veled közös képünkre néztem a képernyőn, annyira ideges lettem, hogy falhoz vágtam.
- Ez jellemző rád - mondom szipogva, az orromat törölgetve.
- Kicsit elborult az agyam.
- Nekem is.
- Az már igaz - feleli, és a vállamnál fogva lenyom a bárszékre. - Szóval... - mondja összehúzott szemekkel méregetve engem. - képes volt az a rohadék lefeküdni az ex menyasszonyával!?
- Igen - bólintok egy aprót. - De te valamiről elkezdtél beszélni aznap mikor leléptem.
- Miről? - kérdi tűnődve.
- Hogy mondott valamit Nichkhun.
- Ja, igaz is! - mondja, és elhúzza a száját. - Ezért tuti elevenen megnyúzol.
- Miért? Miről van szó?
- Az- az igazság, hogy engem felkeresett Junsu úgy egy hónapja. A veszekedésünk előtt.
- Tényleg?
- Hát, igen... És én akkor eléggé ki voltam bukva, amiért annyira összezuhantál. Marhára dühös voltam Junsura.
- És? - vonom össze a szemöldököm zavartan.
- Úgy éreztem, hogy egy pofátlan dög, amiért nem tud várni egy kicsit, hogy gondolkodhass. Most komolyan. Még engem is felkeresett, csak, hogy kifaggasson, mi bajod van.
- Leoltottad?
- Annál kicsit durvább voltam. Igazából előjött azzal, hogy én biztos Ő ellene uszítalak, meg a kapcsolatotok ellen vagyok, amiért nem segítettem neki. Ez mondjuk részben igaz, mármint... Én féltettelek tőle, Natalie. Az más volt, amikor a szülinapodon kaptál tőle egy öltáncot, vagy akármit is csinált veled a szobában. De nem volt hozzád való. Tudtam, hogy bántani fog. Szinte éreztem, hogy össze fogsz törni.
- Hmm, sosem gondoltam volna, hogy ennyire aggódtál értem.
- Pedig de, csak nem mutattam ki, mert örültem az örömödnek.
- Szóval megmondtad neki, hogy mi a véleményed róla?
- Hát, azt is... meg, hogy szálljon le rólad - feleli halkan, és a reakciómat várja. Végig gondolom a hallottakat, és mikor szóra nyitnám a számat, közbe vág. - Én tényleg csak érted tettem! Nem gondoltam, hogy szót fog fogadni nekem. Azt hittem, hogy küzdeni fog érted, és bebizonyítja nekem mekkorát tévedek vele kapcsolatban.
- Mindegy - legyintek. - Most már nem számít... De, hogy jön ide Nichkhun?
- Ja, igen - csettint, mintha felidézné a dolgokat a fejében. - Összefutottam vele munka után, és eléggé ideges volt. Megkérdeztem, hogy mi a baja, mire kibökte, hogy aznapra lett volna programjuk Junsuvel, de ő faképnél hagyta. Azt mondta, hogy már napok óta furán viselkedett, aztán végül amikor meglátta munkába menet a Lotus előtt Biancával, teljesen kiakadt. Kérdőre vonta, hogy mit keres pont vele, mikor elméletileg veled jár. Erre meg Junsu lazán azt felelte, hogy ejtett téged és megbeszélték Biancával, hogy megpróbálják újra.
Nagyot nyelek, hogy vissza tudjam tartani a könnyeimet, Shelly bátorítóan megszorítja a kézfejemet.
- Úgy sajnálom, kislány.
- Ja, én is - felelem halkan. - Nála maradt a kedvenc kötött garbóm.
Shelly pár percig hallgat, majd kirobban belőle a nevetés. Én csak keserűen elmosolyodom, mert jelenleg úgy érzem, megszakad a szívem.
- És amúgy... hol voltál ennyi időn át?
- Hát haza nem mertem jönni, így Junhonál.
- Nem mondod komolyan! - csapja meg a vállam és boldogan elmosolyodik. Én csak megvonom a vállam, mire ő szomorúan lebiggyeszti a száját. - Na már! Részleteket akarok. Mesélj el mindent!


Miután ezt sikerült lerendeznem, jöhetett a másik nehéz ügy. Igaz, hogy egy hónapig Junhonál voltam, de ez az idő alatt alig mozdultam ki az ideiglenes szobámból. Aztán egy délután előmásztam a vackomból, hogy egyek valamit, a ház urát pedig a konyhában, az asztalnál ülve találtam.

- Ó, itt vagy? Akkor, majd máskor jövök, nem akarlak zavarni. Rá ér később-
- Ne marháskodj már! - szólal meg idegesen és rámutat a vele szembeni székre. - Alig dugod ki a fejed a hálóból, napok óta nem láttalak.
- Tudom.
- Komolyan, én nem sürgetlek, de ez már nem normális, amit csinálsz.
- Tudom.
- Miért nem mész ki néha egy kicsit a levegőre? Sétálni mondjuk. Jót tenne.
- Tudom.
- Istenem, Natalie! Kérlek beszélj kicsit többet és választékosabban - sóhajt fáradtan, és beletúr a hajába.
Valójában nagyon jól tudom, hogy igaza van. Már lassan egy hónapja tolerálja a vegetálásomat, egy szóval sem mondta sosem, hogy ideje lenne munkába mennem, mert mondjuk kirúgnak, vagy menjek el Shellyhez.
Nem zargatott, hogy ne feküdjek napokat az ágyban. Egyszer sem mondta, hogy besegíthetnék a házimunkába, ha már befogadott. Nem állt szándékában kirakni a szűrömet, pedig én a helyében már rég haza zavartam volna magamat. De ő csak várt. Hagyott, hadd sajnáltassam magam nyugodtan.
De ahogy most belenézek a gesztenyebarna szemeibe, amik tele vannak sajnálattal, megundorodom magamtól. Ocsmányul viselkedtem. Ideje lesz végre összekaparnom magam, és felállni arról a bizonyos padlóról.
- Junho, te tényleg szeretsz engem? - bukik ki belőlem hirtelen, mire idegesen elkapom a döbbent arcáról a tekintetem.
- Igen - feleli gondolkodás nélkül az első sokk után. - Nagyon szeretlek.
- Akkor, tudnál még egy kicsit szeretni? Csak egy kis ideig, amíg én is úgy érzem, hogy tudnálak szeretni?
- Mi?
- Nem kell sok idő, csak néhány nap és összeszedem magam, ígérem.
- Natalie...
- Tudom, hogy sokat kérek. Annyit vártál már, és én-
- Nem, Natalie - áll fel és kimérten megáll előttem. Aztán amikor félve felpillantok rá, ő egy keserű mosollyal néz le rám. - Ez több mint elég - karol át gyengéden, én pedig belefúrom az arcom a mellkasába, hogy érezzem a teste melegét és mélyen beszívhassam az illatát.

20. rész - Vihar után

Chapter 20 - Vihar után

- Tudom, hogy nem volt szép-
- Szép!? - hördülök fel. - Ez borzalmas, Junho!
- És amit ő tett? Azt mivel magyarázod!? - vág vissza, és a kanapénak támaszkodva felhúzza magát. Ahogy fölém magasodva néz le rám, szinte félelmetesnek hat.
- Én értem amit mondasz. De Junho, hogy tehetted ezt? Pont te?
- A húgom védelme sokkal többet ért, mint a becsületem.
- Ezzel nem megvédted, csak bosszút álltál érte. Folytattad, amit Junsu elkezdett.
- Így van. Ő kezdte el. És nem én. Megérdemelte, amit kapott.
- Nem az számít, hogy megérdemelte-e vagy sem. Hanem, hogy ezzel csak rontottál a helyzeten, Junho. Most pedig ő vágott vissza neked. Hát nem érted? Örökké ezt fogjátok játszani?
- Ha ez kell ahhoz, hogy leszálljon rólam és főként rólad, akkor én kibékülnék ezzel a helyzettel.
- Megáll az eszem, Junho - csóválom meg a fejem.
- Kösz, de nem kell a kioktatás, pont tőled - torkol le, amitől egyszeriben elszégyellem magam. - Legközelebb mielőtt letolsz a lábamról, és Junsu védelmére kelsz, gondolj bele az én helyzetembe is - hagy ott a kanapén, és elrakja a whiskyt a konyhaszekrénybe. - Megágyazok a vendégszobában, ma este itt maradhatsz, de utána légy szíves nézz más hely után.
Na ez fájt. De igaza van... Ő befogad, sőt, meghallgatja a bajaimat is, a tetejébe pedig még a szívét is kiönti, én pedig? Megint sikerült egy olyan embert megbántanom, aki csak a javamat akarja. Hányszor esek még ebbe a hibába, mire megtanulom!?
Hülye vagy, Natalie. Csak ennyit mondhatok. De hiába is korholnám magam, a veszekedés már megtörtént.
Összeszedem magam, felállok, és Junho után megyek. Meg sem fordulhat a fejemben, hogy elkezdjem magam sajnáltatni.
Félve, de belépek a hálóba, ahol a ház ura már javában a lepedőt teríti le a nekem szánt ágyra. Egyedül az éjjeli szekrényen lévő lámpa ad némi fényt a szobában, így Junho nem láthatná az árnyékomat, ahogy megközelítem hátulról. De ő így is megmerevedik, amikor egy méterre megállok mögötte, és vesz egy mély levegőt.
- Kérlek, ne most gyere a bűnbánó arcoddal, mert azt-
- Sajnálom - karolom át hátulról és belefúrom a fejem a hátába.
- ... nem tudnám megállni - fejezi be halkan a mondandóját Junho, és megszorítja a kezeimet, amik a mellkasát fogják át.
Érzem és tudom, hogy másképp hat rám most, ahogy megérint. Olyan nyugtató a közelsége, kellemes illata belengi a szobát, halk lélegzetvételeitől lecsillapul bennem a vihar. Furcsa, ez az egész. Egyáltalán nem vagyok szerelmes Junhoba. Máshogy reagál a testem, ha ő érint, vagy ő simít végig rajtam. Szinte más értelmet nyer a nevem, ha ő ejti ki a száján. Ha vele vagyok, úgy érzem, mintha haza találtam volna. Lenyugszom és elfog valami megmagyarázhatatlan érzés.
Míg Junsu esetében pont az ellentéte igaz rám. Teljesen feltüzel, a levegő szikrázik köztünk, az érintései felélesztik bennem az érzéki felem, az őrületig hajszolja a testem. Titkon mindig úgy érzem mellette magam, mintha egy láthatatlan erő arra késztetne, hogy folyamatosan a hátam mögé nézzek. Sosem vagyok vele teljesen nyugodt, mindig van bennem egy apró félsz, mindig ott lebeg a levegőben a bizonytalanság.
Óriási. A két végletet élem meg velük, tulajdonképpen olyan, mintha skizofrén lennék.
Lehet két ennyire ellentétes ember ugyanannyira fontos az embernek? Mert jelenleg, - ha a korábbi atrocitást félretesszük, és nem vesszük számításba Biancát sem - ha kényszerítenének, akkor sem tudnék dönteni. Olyan, mintha a szívemet kettétörték volna, és elosztották volna köztük.
Soha életemben nem voltam még ilyen nehéz és ellentmondásos helyzetben. Míg Junho nyíltan felvállalta, hogy szerelmes belém, - amit nagyon értékelek is - addig Junsu még a jelét sem adta hasonlónak. Ti melyik oldalt választanátok? A veszélyekkel teli és bűnös sötét oldalt, vagy a lelki nyugalmat és őszinte érzelmeket ígérő világos oldalt?
Én úgy érzem, mintha jelenleg a két oldal között megrekedtem volna, és egyikre sem tudnék átlépni.

Amíg engem ilyen és ehhez hasonló gondolatok kínoztak, addig Junho szótlanul állt előttem, és a világ minden kincséért sem engedte volna el a kezemet.
Nem tudom, hogy meddig állhattunk így. Csak azt tudom, hogy annyira ellepte az orrjárataimat Junho jellegzetes parfümje, hogy még miután mindketten nyugovóra is tértünk, én csak az ő illatát éreztem mindenhol. A kezeimen még mindig éreztem a mellkasa melegét, a bőre puhaságát, a szíve dobbanásait. A fülemben még mindig hallottam halk légvételeit, ketyegőm hangos dübörgését.
Nem tudom, hogy mi változott meg bennem a mai este folyamán. Talán Junho vallomásának tudható be, vagy annak, hogy most először gondolkoztam el igazán azon, hogy merre tart az életem. Tudom, hogy Junsuval sosem lehet biztos jövőm, soha nem is volt rá esély. Ő eddig is és ezután is nagykanállal fogja habzsolni az életet. Nekem pedig, kell egy biztos pont az életemben. Egy biztos pont, egy ember, akiben nyugalomra lelhetek, ha darabjaimra hullok, mint holmi kártyavár.
Most is, amikor ez történt, egyetlen ember állt mellettem, csak Ő volt ott, hogy átvészelje velem a vihart.
Bármit is tett a múltban Junho, az érzései őszinték. Életemben ő vallott először nekem szerelmet, és a szemeiben olyan mérhetetlen érzelmet láttam, mint még senkiében. Nem volt benne semmi tűz, semmi hátsó szándék, csak nyílt érzelmek. Rajongás, tisztelet, odaadás és szerelem. Ezt a tekintetet nem lehet összetéveszteni semmi mással.
Egyszerre átértékeltem magamban mindent, megbomlott az eddigi fontossági sorrendem. Tudtam, hogy helyesen kell cselekednem, úgy, hogy nekem jó legyen. Nehéz döntésre szántam el magam. Végérvényesen meg kell szüntetnem minden kapcsolatot Junsuvel, ki kell törölnöm a szívemből, mintha ott sem lett volna, és helyet csinálni egy új embernek. Merőben más jövőkép körvonalazódott ki előttem, mint amit eddig elképzeltem, de az igazság az, hogy ez az összkép sokkal jobban tetszett.
Nem volt könnyű választani a józan eszem és a szívem sugallatai között. Egy egész éjszakát vett igénybe. Tudtam, hogy egy részem bele fog pusztulni. A szívem egy darabja elhal, hogy eltaszítom magamtól Junsut.
Azt is érzem, hogy napokat fog igénybe venni, mire összekaparom magam. Már a mai éjszakát végig bőgtem, és ez hosszú ideig sem lesz másképp. Mélyen, legbelül a lelkemben megtört valami, amikor Junsut más nővel láttam. Majd ez a repedés tovább terjedt, amikor megtudtam, hogy az Bianca volt. És végül, ma reggelre egy tátongó lyuk keletkezett a kis karcolásból, amiért el kell őt engednem.
Talán soha nem fogja megtudni, és más sem. Soha nem mondtam ki nyíltan, egyszer sem mondtam neki, de valójában már régen tudtam. Éreztem, hogy szeretem. Visszavonhatatlanul beleestem, szinte fizikai fájdalmat éreztem, ha csak egy kis ideig nem volt mellettem. Néhány nap alatt olyan fontos lett számomra, mint Shelly, vagy az apám. Bármit megtettem volna érte. A tegnapi napig.
Mert azzal, hogy a volt menyasszonyával láttam, az a kis kapu, ami kinyílt, örökre bezárult. Elzártam mélyen magamban, beláncoltam és hatalmas lakatot raktam rá, hogy soha többé ne tudjon kiszabadulni onnan az iránta érzett szerelmem.

19. rész - Döbbenet

Chapter 19 - Döbbenet

Ingatag lábakkal futottam be a nyitott felvonóba, és figyelmen kívül hagytam Jun.K kiabálását, aki késve ért ki a lakosztályból, addigra már bezárult előttem az a fémajtó.
A lift falának dőlve, nagy levegőkben nyeldestem magamba az éltető oxigént, hogy megnyugodjak. Úgy éreztem Junsu nem érdemli meg, hogy akár csak egy könnycseppet is ejtsek utána. Sajnos ez már megtörtént, de többet nem engedhettem kiszökni a szememből. A plafon felé fordítva a fejem sűrűn pislogtam, hogy ki ne buggyanjanak újabb sós cseppek.
Jár nekem egy vállon veregetés, amiért sikerült megállnom, hogy összetörten bőgjek a falnak a dőlve. A régi énem ezt csinálta volna. Néhány hete kisírt szemekkel rohantam volna Shellyhez, hogy a nyakába boruljak. De most nem tehettem. Szörnyű bűntudat kerített hatalmába, amiért nem hallgattam meg az egyetlen embert, aki mindig csak a javamat nézte. Igen, Shell valóban önző ember. De nem velem. Miattam maradt itt Szöulban, ahelyett, hogy elment volna a szüleivel Amerikába. Én pedig tiszta hülyét csináltam magamból előtte, és ráadásul szörnyen megbántottam. Leoltottam, mint egy hisztis picsa. Pedig ő csak védeni próbált. Gratulálok magamnak.

Összekoccantak a fogaim, ahogy a háztömbök között bolyongtam. Órákig kocsikáztam az autópályán, hogy kiszellőzzön a fejem, de nem használt semmit. Úgy negyed órája parkoltam le a Chevymmel, és tekintve, hogy csak elrohantam otthonról, egy garbón túl semmi nem volt rajtam. Óriási.
Már az ősz derekán voltunk, így a hőmérséklet maximum 5° lehetett, ami valljuk be, igencsak kevés, kabát vagy bármi más nélkül. A kezemet összedörzsölve próbáltam felmelegíteni magam egy kicsit. A folyamatos vacogás közepette azon dolgoztam, hogy legyen hol aludnom éjszakára.
Amyhez és Emmához nem mehettem, mert ők is egy kis lakásban laktak ketten, akár csak mi Shellyvel. Apáék ugye katonák, így nincs állandó lakhelyük, ha néha-néha hosszabb időre haza is látogatnak, akkor is hotelben szállnak meg. Wooyoung szintén kilőve, mert ő is lakótársakkal bérelt közösen egy két szobás lakást. Shellyhez pedig nem volt pofám haza állítani, hogy őszinte legyek. A történtek után nem volt ennyi bőr a képemen. Valamint Ő maga mondta, hogy ne menjek vissza sírva, mert hiába tenném. És mindezt jogosan mondta akkor.
Így csak egy ember maradt. Mit ne mondjak, ez szintén kényes ügy. Ilyen nagy szívességet kérni, pont Tőle?

Halk léptekkel mentem végig a folyosón, és megálltam egy fehérre festett ajtó előtt. Aranyszínű fémlapba volt belegravírozva a tulaj neve. Attól balra a falon egy csengő.
Mit veszíthetek alapon, bekopogtam. Azért nem akartam este tízkor hangoskodni, így inkább nem a csengő mellett döntöttem.
Percekig egy hangot sem lehetett hallani az ajtó túloldaláról, így úgy gondoltam, biztos nincs itthon. Gondolhattam volna erre is, hiszen éjszakába nyúlóan dolgozik.
Amikor épp elfordultam a lift irányába, motoszkálásra lettem figyelmes, majd a zár kattanására.
- Sungchol, ezerszer megmondtam, hogy ne zavarj késő este-
Ekkor pillantott fel rám barna szemeivel. Ledermedve bámult engem, és egy hang sem jött ki a torkán.
- Én... - kezdtem rekedt hangon, majd megköszörültem a torkomat. - Tudom, hogy egy érzéketlen dög vagyok. Tudom, hogy mindent elcsesztem. Tudom, hogy nem véletlenül féltettél Junsutól. És... sajnálom. Sajnálom, hogy nem hallgattam rád. Sajnálom, hogy kizártalak, és nem figyeltem rád. Sajnálom-
- Natalie, elég lesz. Figyelj...
- Tudom, egy szót se szólj! Egy hülye hisztis ribanc vagyok, aki ráadásul még szívtelen is. No meg, pofátlan, hogy van képe ide állítani hozzád. Inkább megyek is, mielőtt-
- Natalie! - dörren rám Junho, belém fojtva a szavakat. Meglepetten pislogok rá, míg ő kitárja az ajtót. - Tudom, hogy sajnálod. És tudom, hogy azért jöttél, mert szükséged van egy barátra. Emlékezz, mint mondtam.
- Tudom, hogy mit mondtál - suttogom halkan.
- Akkor? Itt vagyok, hogy kisírd magad a vállamon. Gyerünk, ne kéresd magad - mutat a karja irányába, mire nekem könnybe lábad a szemem. Minden eddig elfojtott érzelem egyszerre tör fel belőlem, nagyon mélyről.
Szinte nekirohanok Junhonak, ahogy beletemetem az arcom a mellkasába.
- Annyira fáj - zokogom fuldokolva, Junho pólóját markolászva.
- Tudom - kezdi el ütemesen simogatni a hátamat, és betámogat a sötét lakásba. A szabad kezével hajtja be az ajtót, és percekig csak állunk az előtérben. Én szétbőgöm Junho pólóját, miközben ő a fejemet simogatva próbál csitítani.
- Megnyugodtál? - kérdi halkan, és kissé eltol magától.
- Azt hiszem - szipogok, a szememet törölgetve.
- Gyere, mossuk meg az arcodat - kormányoz el a fürdőig, ahol a lámpa felkapcsolását követően egy ideig csak vaksiskodunk. A teljes sötétség után ez szinte már vakító.
Végül sikeresen felfrissítem a bőröm hideg vízzel, többször is leöblítem az arcom, mielőtt megtörölném egy törülközővel.
- És most - kezdi Junho, miután helyet foglalok a kád szélén, ő pedig karba tett kézzel az ajtófélfának dől, és onnan bámul engem - hallani akarok mindent.
- De hát... Ő róla van szó... - suttogom, ki sem ejtve Junsu nevét a számon.
- Nem érdekel. Tudni akarom, mit csinált az a szemét, hogy jogosan beverhessem a képét.
Halványan elmosolyodok Junho elszánt arckifejezésén, aztán veszek egy mély levegőt, hogy mindent elmondjak. Tényleg mindent. Töviről hegyire. Persze a szaftos részeket - ahogy Shelly mondaná - kihagyom, mindkettőnk kedvéért.
- Bianca, he? - morran fel, és fújtatva járkál fel és alá a fürdő előtt. A pólója már nincs rajta - teljesen szét bőgtem - amitől én akármennyire össze is vagyok törve, vörösödik a fejem. Talán sosem szokom meg a chippendalek kisugárzását. Ők talán tényleg arra teremtettek, hogy csábítsanak.
- Ismered? - kérdem tőle halkan.
- Hogy ismerem-e? - kérdi és hitetlenül felnevet. Beharapott ajakkal várom, hogy tovább mondja. Tudom, hogy egy bomba robbanása van készülődőben. - Minden porcikáját.
- Ezt, hogy érted? - állok fel a kádtól, és követem, mert ő maga megindul a konyha felé.
- Tudod, régen Junsuval barátok voltunk.
- Ti? Barátok!? - kérdem eléggé hitetlenül, és pislogás nélkül meredek rá, amikor ő szemrebbenés nélkül nagy kortyokban nyeli a whiskyt az üvegből. Amit mellesleg a konyhaszekrényből szedett elő, nagy sebességgel.
- Hihetetlen, mi? - kérdi egy ideges mosollyal az arcán.
- Hát eléggé - felelem.
- Pedig igaz. Az egyetemen ismerkedtünk meg. Egy évet végig is jártunk. Junsu utána szállt ki a dologból, mert elege lett az anyja irányításából.
- Mi? Az anyja kényszerítette, hogy egyetemre járjon?
- Igen - biccent, és húz egy nagyot az üvegből. - Szegény gazdag srác, mindene megvolt. Egy fillérjébe sem került, hogy tovább tanuljon. Nem úgy, mint nekem! A szüleim éjt nappalá téve gürcöltek, hogy nekem mindent megadhassanak, ami csak tőlük tellik. Mellette én is dolgoztam, hogy meg legyen a tandíjra a pénz.
Ekkor elhallgat pár percre, én pedig leülök a nappaliban a kanapéra és onnan figyelem, amíg ő elbotorkál a fotelhez és leroskad rá.
- Sosem értettem, hogy miért azok kapnak meg mindent az életben, akik a kisujjukat sem mozdítják érte.
Épp szólni akarnék, hogy eléggé eltértünk a tárgytól, amikor Junho frusztráltan a hajába túr, és felemelve az eddig lehajtott fejét, mélyen a szemembe néz. Átható a tekintete, és egyáltalán nem zavaros. Hiába ivott meg legalább három deci whiskyt, teljesen éber és józan.
- Mindig mindent megkapott. A legjobb iskolák, fényűző ház, több milliárdos bankszámla. Emellett tökéletes kinézet, hatalmas önbizalom, egy halom barát. A lányok bomlottak utána, ő volt mindenki kedvence, a suli sztárja. Mindene megvolt, érted!? - fakad ki teljesen.
- Junho, mégis miről beszélsz? - kérdem tőle, mire sértetten felpattan, és odaroskad elém a földre.
- A világ a lába előtt hevert... És neki ez sem volt elég! - a vállamat megragadva néz fel rám, kétségbe esett arccal. Szemeiben könnyek csillognak, mire a nyakamig ugrik a gyomrom. - Nem, ő telhetetlen volt. Neki az én húgom is kellett a trófeái közé.
Ez után mély hallgatásba borul, míg én meg nem köszörülöm a torkom, és a vállát megszorítva rá nem bírom, hogy felpillantson.
- Kihasználta? - kérdem elfúló hangon, mert szörnyen érint ez az egész. Végre fény derült a Junsuval közös múltjára, kiderült a nagy titok, amit mindig is tudni akartam.
- Persze, hogy ki. Junsuról beszélünk - motyogja fojtott hangon, a szemében pedig megremegnek a könnycseppek. De mielőtt lehullanának, Junho összeszorítja a szemeit és megdörzsöli a kézfejével az arcát. - És ezek után, még volt pofája téged is elvenni tőlem.
- Junho, ez...
- Nem, nem - rázza a fejét idegesen. - Nagyon jól tudta, hogy-hogy érzek irántad.
- Mi!? - kérdem teljesen összetörten. Sosem gondoltam, hogy Junhonak ilyen mély érzései vannak irántam. Azt hittem csak tetszettem neki, és ezért volt dühös Junsure.
- Aznap, amikor először láttalak, tudtam, hogy te vagy az. Tudtam, mert szinte levegőt sem kaptam, ahogy rám néztél.
- Junho...
- Teljesen beléd szerettem - jelenti ki, és megszorítja ez egyik kézfejem. Ahogy előttem térdel és épp szerelmet vall, rá kell jönnöm, hogy mindig is ilyen vallomást szerettem volna hallani. Csak nem egy ilyen helyzetben, nem itt és nem tőle. - Beléd bolondultam, már az első perctől. Junsu tudta ezt.
- De miért-
- Hogy miért csapott le a kezemről? - kérdi egy keserű mosollyal. - Bosszúból.
- Mit tudott volna megbosszulni?
- Hogy elcsábítottam a menyasszonyát.
- Miii???

18. rész - Indulatok hatása

Chapter 18 - Indulatok hatása

Miután sikerült kidobnom Shellyt a szobámból, - nem viccelek, kulcsra kellett zárnom utána az ajtót, ha nem akartam, hogy vissza settenkedjen - leszedtem magamról a Junsu által vásárolt ruhákat. Nem akartam, hogy rajtam legyenek. Vissza akartam térni a valódi Nataliehoz, és ehhez mindentől meg kellett szabadulnom, ami hozzá kötődik. Nem akartam őt magát száműzni az életemből, mert ahhoz túlzottan is kialakult bennem már a ragaszkodás iránta. De úgy éreztem, szükségem van egy kis távolságra tőle. Kellett egy kis idő, hogy rendbe tegyem az érzéseimet.
Felvettem egy V kivágású krémszínű felsőt, hozzá egy fekete csőfarmert, és készen is álltam. Rendeznem kell a dolgokat. Első dolgom volt, hogy Sung Jaet felhívjam, és szóljak neki, holnap megyek munkába.
Ezt könnyen lerendeztem, Jae csak a hogylétem felől érdeklődött és nagyon örült, hogy meggyógyultam és mehetek ismét dolgozni. Azt mondta, már hiányolta a fecsegésemet a Cakeből. Amikor ilyen, mindig mosolyt csal az arcomra. Ilyenkor érezni igazán, hogy nem egy munkamániás hajcsár, hanem egy jó barát. Aki mellesleg a főnököm, szóval hangosan megjegyezte, hogy mostantól még jobban kell hajtanom. Nahát, máris kezdek visszazökkenni a szürke mindennapokba. Furcsa, de ez szörnyen megnyugtatott. Ezután bejelentkeztem Amynél és Emmánál is, mert nagyon régen beszéltem velük, az utóbbival főleg.
Egyből megkönnyebbültem. De aztán, ahogy leraktam a telefont, - Amy szokás szerint ontotta magából a mondanivalóját - elkezdett a tenyeremben rezegni a készülék. Nekem pedig a gyomrom a torkomig ugrott, és anélkül, hogy megnéztem volna, tudtam, hogy ki lesz az.
- Elmentél - kezdi Junsu nyugodt, kimért hangon. Férfias hangjának dallamától bizsergés járja át a gerincem mentén a hátam. - Valami baj van?
- Nincs - felelem halkan. Megint elvesztettem a hangomat valahol. Ez elég gyakran előfordul, ha vele beszélgetek.
- Elrontottam valamit? - kérdi, és kezd egyre hűvösebbé válni a hangja.
- Nem - motyogom, és frusztráltan megdörzsölöm az arcom. - Figyelj, Junsu... - kezdem egy nagy gombóccal a torkomban - úgy érzem, hogy kell egy kis idő. Szükségem van egy kis térre.
Egy ideig nem felel semmit, és már azon gondolkozom, hogy letette, amikor végre újra beleszól a készülékbe.
- Térre? - kérdi cinikus hangon. - Hmm, értem.
- Junsu, ez nem miattad van, én csak-
- Megértettem - vág közbe, és megköszörüli a torkát. - Majd értesíts, ha sikerült elfogadnod az érzéseidet irántam.
A telefon ütemes búgó hangját hallom a fülemben tompán, mert a szívem dörömbölése elnyomja. Hatalmas gombóc fojtogatja a torkomat, a gyomrom pedig akkorának érzem, mint egy dió.
Nem, nem sírtam. Egy csepp könny sem hagyta el a szememet. De éreztem, hogy elrontottam valamit. Junsu teljesen bezárult előttem, és ez az én hibám. Maximálisan.


Két hét telt el. Egyáltalán nem hallottam semmit Junsu felől, és nekem nem volt elég bátorságom felhívni. Azóta teljesen el vagyok úszva mindennel, semmi sem tud lekötni igazán, mindent félbehagyok amit egyszer elkezdek. Azt hiszem, teljesen kezdek szétcsúszni. Vicces, nem? Én akartam teret, és mégis engem fojtogat a távolság.
Eddig kétszer találkoztam Junhoval. Igyekszünk rendezni a dolgokat kettőnk között, bár ő tudom, hogy többet szeretne. A vak is látná. De örülök, hogy rá számíthatok. Nehezen nyelte le, hogy láthatóan Jun.K-t választottam helyette. Azt mondta, hogy még meg fogom bánni, de ő ezt soha többé nem fogja a fejemhez vágni. Ha szükségem lenne rá, ő mindig ott lesz, hogy segítsen. Aztán, ott volt még Wooyoung. Nagyon örültem a társaságának, sokszor átugrott hozzám egy jót beszélgetni, vagy hozott magával filmet, és betelepedve a tévé elé megnéztük. Újra úgy éreztem magam, mint hosszú évekkel ezelőtt, amikor a gimiben feljárt hozzánk matekból korrepetálni vagy pátyolgatni a szívem, ha összetörték. Egyetlen ember hiányzott csak a képből. Apu, aki mindig kimérten méregette, hogy vajon mit akarhat a lányától egy zenebolond gimis srác. Apropó, apáék is végre haza látogattak. Igaz, hogy csak egy hétvégére, de nagyon örültem nekik. Hoztak nekem szuvenírt, és beültünk egy jót ebédelni, ahova természetesen Shelly is velünk tartott. Meg kell hagyni, Shell állandó tartozékai az ilyesmi programoknak, apa nagyon kedveli, szinte a második lányaként tekint rá.
Aztán mielőtt még újra elmentek volna, tartottunk egy csajos napot is Da Haevel, mert kijárt neki. A női katonákról amúgy azt hinnék, hogy biztos nagyon férfiasak. Ez alapjaiban véve baromság, mert Da Hae minden, csak nem pasis. Nagyon is csinos, korához képest, bár kemény nő, az biztos. Sosem tekintettem, és amíg élek, nem fogok tudni úgy nézni rá, mint az anyámra. Nekem meg van a vér szerinti édesanyám, akit nagyon szerettem. Da Hae nem pótolhatja őt, de szörnyen szeretem őt is, így nagyon fájna, ha elveszíteném. Olyan, mint egy kedves nagynéni, aki mellesleg az apám felesége. Tudom, hülye egy hasonlat, de tényleg így áll a helyzet.
Aztán, miután apáék ismét elrepültek - most jelenleg Izraelbe irányították őket, elég nagy szarban van a Gázai-övezet - még volt egy teljes hetem Shelly meglepetés partijáig, így azzal foglalatoskodtam.
Mindenkit meghívtam, akit az a nagyszájú szívesen látna a születésnapján, elrendeztem a helyszínt, a menüt és a dekorációt is. Nekem mondjuk nehezebben megy az ilyesmi, mint Shellynek, aki tekintve, hogy rendezvényszervezésből él, könnyű szerrel megoldja az én partimat. Igen, ilyenkor mindig hatfelé áll a fejem, mert nem tudom az ő segítségét kérni, mint más helyzetekben.
Ja és az még hab a tortán, hogy neki nem egyszerű a kedvére tenni. Imádja a csillogást, a tömeget. Így adódott, hogy végül hatvanan jöttek a bulijára. Pedig háromszor is átszanáltam, hogy beférjünk az apartmanba, amit béreltem.
Az egykor pékségként működő helyiség nem volt egy hatalmas hely - én is pénzből élek emberek, nem szállhattam el - így jól meg kellett gondolnom, hogy kit hívjak meg, és ki maradjon ki idén a listából.
Végül nagyon jól sikerült a parti, Shelly teljesen meg volt hatódva - bár titkon számított egy bulira - és szülinaposhoz illően szétszedte a helyet a tömeggel együtt. Nagyon jól szórakoztunk, rendesen fogyott minden, rongáltak is jócskán, a hangos zenétől pedig még napokig csengett a fülem. De megérte. Mert láttam Shellyn, hogy nagyon jól esik neki, hogy ennyit vesződtünk a dologgal - a végére Emma és Amy is észbe kapott, hogy segíteni kéne - és időt nem spórolva csaptunk neki egy hatalmas partit.
A dologhoz hozzá tartozik, hogy Shell szülei messze laknak, így minden évben mi lepjük meg. Ők egy napra szoktak ide utazni Szöulba, - diplomaták, folyton utaznak - hogy felköszöntsék és átadják az ajándékait.
Tehát ebben a két hétben minden időm a barátokra ment el és a munkára. Aminek nagyon örültem, mert tudom, hogy elhanyagoltam mindent.
Napközben sikerült mindig kiűznöm a fejemből Junsut, de esténként, lefekvés előtt... volt időm mindig teljesen magamba zuhanni miatta. Kínzott a hiánya, ölni tudtam volna csak pár percért, hogy láthassam. De mégis visszatartott valami. A büszkeségem. Tudom, hogy hülye voltam és szörnyen makacs. De így éreztem helyesnek.
Addig a napig...

A reggel úgy indult, mint bármelyik másik. Rohanás a munkába, hogy ne rúgjon ki Sung Jae, jó képet vágni és mosolyogni a vendégekre, miközben kiszolgáltam őket. Átbeszélni a lányokkal azt az időt, amit külön töltöttünk. Kifaggatni Emmát, hogy kibékült-e végre a barátjával. Pátyolgatni Amy szívét, akit megint felültettek. Délben elsietni a lányokkal a szokott helyre, hogy ebédeljünk. Aztán visszarongyolni a melóhelyre, hogy ne legyünk lecseszve. Eddig minden rendben.
Aztán délután háromkor lerakni az igát, és hazamenni a cuki Chevrolet autónkkal, hogy lepakoljunk és szusszanjunk egyet a lakásunkban. Fél óra telefonbeszélgetés Wooyounggal, szinte már ez is napi rutin. Eddig sincs semmi furcsa.
Ezek után egy kakaóval betelepedni a tévé elé, és várni, hogy a lakótársunk haza érjen. Aki pontban ötkor be is vágja maga mögött a tölgyfa ajtót. És még ekkor sincs semmi változás.
Aztán ekkor jött a feketeleves.
- Natalie! - kiált be nekem Shell idegesen. Feltápászkodom a kanapéról, és megigazítva magamon az itthoni, szokásos göncömet, kilépdelek a konyhába.
- Igen? - kérdem nyugodtan. Ő frusztráltan tekint rám, és ekkor már tudom: baj van. - Mi történt?
- Junsu kórházban volt.
- Mi??? - szalad fel a szemöldököm, és idegesen beletúrok a hajamba.
- Ma engedték ki. Összetalálkoztam Nichkhunnel, ő mesélte.
- Úristen! És jól van!?
- Az orvosok azt mondták, hogy túlhajszolta magát. Napok óta nem aludt és evett rendesen.
- Ó - ennyit bírok kipréselni magamból. Belülről máris mardos a bűntudat, mert valahol mélyen tudom, hogy ez miattam is lehet. Előfordulhat, hogy túl reagálom a helyzetet és nekem semmi közöm az egészhez, szimplán Junsu kipurcant a sok melótól. De mi van, ha nem!? Ha én tehetek az egészről, miattam hanyagolta el magát?
- Oda kell mennem - jelentem ki monoton hangon, és elindulok a szobám felé.
- Natie, várj! Már minden rendben van vele, és hidd el, jobb lenne, ha most nem mennél oda!
- Nem érdekel, ha nem akar látni. Nekem kell őt látnom! Muszáj, egyszerűen megőrülök nélküle!
- Natalie! - kiált utánam, és követ a szobámig. Ahogy belépek a gardróbba, csak kirángatok egy garbót és egy nadrágot a polcokról. - Hallgass rám! Ne legyél meggondolatlan.
- Úgy hiszem, egy ilyen helyzetben hozhatok felelőtlen döntéseket.
- Figyelj, Natalie... Nichkhunnel sok mindenről beszéltünk, és mesélt Junsuról, hogy mi van vele mostanság-
- Igen, tudom, biztos jól meg van nélkülem - vágok közbe, és átveszem a ruhákat. Miközben felrángatom magamra a hótaposóm, Shelly próbál jobb belátásra bírni.
- Nem értesz semmit, Natalie. Hidd el, nagyon  meg fogod bánni, ha most oda mész! Kérlek, hallgass rám!
- Nem, Shell. Most nem - felelem határozottan és elvágtatok mellette. Felkapom a kocsikulcsom a bejárati ajtó melletti szekrényről, és kinyitom a nyílászárót.
- Natalie, az istenért! Csak te fogsz sérülni!
- Nem érdekel! - kiáltok rá. - Mindig csak hátráltatsz, nem érdekel, hogy én mit akarok! Mindig csak azt tartod szem előtt, hogy neked mi jó!
- Úristen, Natalie. Ha hallanád magad - mondja gúnyosan. - Jól van. Menj csak. Majd megtudod magad is. De utána ne gyere hozzám sírva!
Hangosan dörren az ajtó, ahogy Shelly becsapja utánam. Lesietek a lépcsőkön, kettesével ugrálom át őket. Kirontok a vasajtón, és oda szaladok a Chevymhez. Kioldom a riasztót, és betoppanok a vezető ülésre. Gyorsan kihajtok a parkolóból, és besorolok a forgalomba.
Kevesebb, mint húsz perc alatt Junsu apartmanjához érek. Besietek az üveges ajtón, és oda száguldok a portás sráchoz.
- Ó, Miss Flynn. Rég láttam.
- Ne haragudj, most nincs időm csevegni. Meg kaphatnám a kulcsot Mr. Kim lakásához.
- Persze, természetesen - biccent és hátat fordít nekem. - Mr. Kim direkt másoltatott magának, néhány héttel ezelőtt.
Idegesen kopogok a fa íróasztalon, amíg keresgél a felakasztott kulcsok között.
- Á, meg is van - akaszt le egy csomót, és visszafordul felém. Átcsúsztatja nekem, és már indulnék, amikor mégis maradásra késztet. - Szólok majd Mr. Kimnek, ha haza ért, hogy fent várja.
- Mi? - kérdem tőle, és visszasietek elé. - Nincs itt?
- Nem, utoljára egy hete járt itt. Nem tud róla? - kérdi furcsán nézve rám.
- De, de - próbálok hihetően hangzani. - Csak elfelejtettem. De akkor elé is megyek, inkább nem várom meg az üres lakásban - biccentek felé és sietősen elhagyom az apartmant.
Vissza szaladok a kocsimhoz, és becsapom magam után az ajtót. Nagy levegőket véve gondolkozom. Ha itt nincs, máshol nem lehet, csak a hotelben. Melyik is volt az?
Automatikusan nyúlnék a műszerfalon lévő telefontartóhoz, de rájövök, hogy még a mobilom is otthon hagytam a nagy sietségben, az éjjeli szekrényemen. Idegesen csapok rá többször is a kormányra. Miután kidühöngtem magam, csalódottan hajtom rá a fejem. Percekig csak a szuszogásomat lehetett hallani az utastérben, amikor hirtelen felkaptam a fejem.
- Hát persze! - kapok a GPS-hez, és visszakeresem a nemrégiben betáplált úti célokat. És meg is van.
72 Nakwon-Dong, Jongno-Gu, Jongno-Gu, Seoul

Nagyot sóhajtva nézek fel a magas építményre, és azon gondolkozom, hogy tudnék feljutni Junsu lakosztályához. Közben elmerengek, hogy milyen régen jártam már itt. Elmosolyodom, amikor eszembe jut, hogy első alkalommal milyen átlátszó indokkal sikerült felkerülnöm Jun.K ideiglenes otthonába.
Beszívom a hideg levegőt, és felkészülök rá, hogy ellenállásba fogok ütközni.

Vicces, hogy végül milyen könnyen feljutottam. Visszagondolva, az ismerős portáslánynak a  tekintete szinte gúnyos volt, amikor átadta a mágnes kártyát. Amikor pedig elmondta, hogy még a gépben is szerepel, hogy szabad bejárásom van Junsu lakosztályára, szinte köpte a szavakat. Hmm, hát igen. Meg lehet rólam a véleménye.
A torkomban dobogó szívvel álltam a felvonóban. A kijelzőn figyeltem, ahogy egyre növekszik az emeletek száma, aztán, amikor a panelen megjelent a hármas szám, elszorult a torkom. A hideg futkosott a hátamon, ahogy végig mentem a folyosón a 205-ös szobáig. Késlekedés nélkül húztam le a mágneskártyát az olvasóban, és benyomtam az ajtót.
- Junsu? - kérdeztem az üres előszobában, ahogy egyre beljebb lépdeltem a lakosztályban. Először megfordult a fejemben, hogy itt sincs, és el kell mennem a Lotusba, amikor egy hangos koppanást hallottam a hálószoba felől. A mellkasomban csak úgy dörömbölt a szívem, minél közelebb értem az ajtóhoz. Vettem pár mély levegőt, mielőtt kidobom a taccsot, és lenyomtam a kilincset.

Olyan kép fogadott, ami biztos, hogy örök életemben kísérteni fog.
Junsu erősen kefélte az ágyon fekvő nőt, aki hangos nyögésekkel jutalmazta érte. Kitágult szemekkel bámultam a jelenetet. Jun.K átszellemülten mondott malacságokat a lánynak, úgy, mint nekem tette egykor. Éreztem, ahogy hetek óta, először megindultak a könnyek a szememből. Amikor becsapódott mögöttem az ajtó a huzattól, a párocska megfagyott.
Junsu idegesen pillantott hátra, míg meg nem pillantott. Lesütötte a szemeit, míg a lány zavartan kapkodta a fejét közöttünk.
- Meg tudom magyarázni...
- Ne fáradj! - felelem elfúló hangon, és hátat fordítok az ágynak. Sietősen lenyomom a kilincset, és kirontok a hálóból.
- Natalie, várj!
- Junsu, ne hagyj már itt! - kiált utána a lány, ahogy Junsu utánam iramodik.
- Natalie! - ragadja meg a karom Jun.K, maradásra bírva. Könnyes szemekkel fordulok vissza, hogy ránézzek.
- Hagyd már azt a lotyót, és gyere vissza! - ront ki a nő is.
- Hallgass, Bianca!
Szinte megdermedek, és azonnal elborítja az agyam a vörös köd. Minden végtagom remeg a visszafojtott dühtől.
- Bianca, mi? - kérdem gúnyosan, és kirántom a kezem Junsu karmai közül. - Soha többé nem akarlak látni!
Megfordulok és amíg futva kiérek a lifthez, újra kibuggyanak könnyeim.

17. rész - Beismerő vallomások II.

Chapter 17 - Beismerő vallomások II.

Egyedül ébredtem a hatalmas franciaágyban. Hiába tapogattam végig a selyem lepedőt, nem feküdt mellettem senki. Feleslegesen tagadnám, belülről mardosott az üresség. Nagyot sóhajtva keltem ki a meleg takaró alól, és indultam meg a fürdő felé. Megmostam az arcom és a fogam. Utána gondoltam körbe nézek odakint is. 

De ott sem volt. Végig sétáltam az egész szinten, de elment. Megint egyedül hagyott. 

Biztos elment dolgozni... de mi van ha nem? Talán Biancával ment találkozni, a tudtomon kívül... Jó ég, Natalie. Ne kombinálj! Mély levegő, tiszta fejjel való gondolkodás. Nincs értelme felidegesítenem magam ilyesmivel. Sőt még jogom sincs ilyen követelőzőnek lennem... Hisz, ha jobban végig gondolom a dolgokat, az sem mondható el, hogy egy párt alkotnánk... 

Igen, így van. Mindketten vonzódunk a másikhoz és szimpatizálunk egymással. Ennyi az egész. Sok más nő van, aki erre azt mondaná, hogy csak dugópajtásak vagyunk. És a legszomorúbb, hogy nem is mondana nagy hülyeséget. Nem áll messze ez a fogalom az igazságtól. Mert mégis mit gondoltam!? Nem vagyunk már kamaszok, nem vagyok már egy naiv kislány, aki arra vár, hogy szerelmet valljon neki a suli menő sráca. Ez az idő már elmúlt.

Miután megreggeliztem, (Teresa mesterien bánik a palacsintasütővel) körbe néztem abban a szobában, amit még pár napja én kaptam szállásul. Megnéztem a gardróbszobát is, ami hozzá tartozott. Valahogy sejtettem, hogy lesz bent pár ruha. Az igazság az, hogy tényleg csak néhány darab lógott a vállfákon, de az viszont mind az én méretemben. 

Végül megragadtam egy bordó nadrágkosztümöt, ami mellett egy másik vállfán lógott egy blúz. Ezt is magamhoz vettem, majd nagy szerencsémre találtam fehérneműt is. Miután mindent magamra vettem, felhúztam a megkerült bokacsizmám. Még napokkal ezelőtt maradt Junsu lakosztályán, azt hittem többet nem is látom viszont. A hajamat kissé megborzoltam, hogy jobban álljon, majd a táskámat magamhoz véve elhagytam a lakást. A lifttel lementem a földszintre, ezután pedig a portást kértem meg, hogy rendeljen nekem egy taxit. 

Eltökéltem magam. Ismét a kezembe veszem az irányítást, és nem hagyatkozom többet Junsura. Nem tudhatom mikor un rám, így dolgoznom kell. Nem leszek ingyenélő, sem az ő nőcskéje, aki a nyakán lóg. Felnőtt egyedülálló nő vagyok, aki képes megállni a saját lábán. Hisz évek óta ezt teszem. Mióta befejeztem a gimit mindig én kerestem meg a pénzt, amiből megélek. Én szedtem össze annyit, hogy beiratkozhassak az egyetemre. Az már más kérdés, hogy végül az a pénz amit a négy évre félreraktam, elúszott. Mondjuk úgy, tettem Amynek egy hatalmas szívességet. 

A taxi hamar elszállított a Shellyvel közös lakásomig. Bár csak pár napja, hogy nem voltam itthon, nekem hosszú heteknek tűnt. Élménydús időszak volt ez, az már biztos. Amint beléptem a lakásba, megcsapott a frissen főtt kávé illata. Bah.

- Natie! - kiált fel Shelly, ahogy megpillant és odasiet elém. Hosszan megölel, mielőtt rám nézne. - Rég láttalak. Junsu hagyott itt egy üzenetet, hogy nála leszel. Mesélj! Mi újság veletek? Mi történt? Mindent hallani akarok!

- Jó ég, Shell - sóhajtom, és kikerülöm, hogy főzzek egy csésze teát. - Mindent elmesélek, csak vegyél vissza ebből a nagy energiatúltengésből, mert lefáradok tőle - pillantok rá, mire ő vigyorogva követ és felül a velem szemben lévő bárszékre. - Komolyan mondom.

- Jó, jó. Lenyugszok. Csak mond már!

Mindent elmondtam. Töviről-hegyire. Shelly egy szó nélkül hagyta, hogy elmeséljek mindent. Mikor végeztem, néhány percig csak nézett, majd fújt egyet.

- Hát jó sok minden történt néhány nap alatt.

- Tudom - bólintok, és beleiszok a teámba. Hmm, de jó. 

- Szóval, akkor most... mi van!? - kérdi összeráncolt szemöldökkel. - Ha jól értem, együtt voltatok, de nem adtad olyan könnyen magad. Kinyomoztál utána pár dolgot. Mint például, hogy a vér szerinti apja öngyilkos lett. Meg, hogy az anyja félrekúrt Wooyung faterjával. Aztán... A mostohaapja jó arc, egész végig vele lógtál a partin. Az anyja meg láthatóan utál, és ott van még az ex is. 

- Igen.

- Hát ez kemény. Jól kifogtad, kislány!

- Nekem mondod? - motyogom, magam elé bámulva. Majd eszembe jut valami. - Nem keresett senki?

- Hmm, lehet - mondja sejtelmesen, mire nagyot sóhajtok. Ő feláll és nyugodtan neki áll egy banánt hámozni. 

- Shelly, ne csináld már. Jó, oké. Elmondom a részleteket is... - suttogom, mire felcsillannak a szemei. Javíthatatlan.

- Ez a beszéd! - paskolja meg a karom, amint visszaül velem szembe. - Tudod, hogy engem a szaftos dolgok érdekelnek. Milyen az ágyban? Jó nagy van neki, mi?

- Jó elég lesz! - tartom fel a kezem, hogy elhallgattassam. - Ki járt itt?

- Hát, lássuk csak - harap bele a banánjába, és számolni kezd az ujjain. - A lányok, Amy kétszer is. Junho - itt hatásszünetet tart, mire biccentek, hogy mehet tovább. - És Junsu is megfordult itt.

- Junsu? - kérdem tőle, felvont szemöldökkel.

- Aha. A ruhaméreted érdekelte. Nem igazán értettem, de megengedtem, hogy megnézze a gardróbod. Remélem nem baj.

Halkan felnevetek. Ez mindent megmagyaráz. 

- Most min nevetgélsz?

- Mindegy... És Junho?

- Hát igazából, ő is kétszer járt itt. Pár napja, hogy megkérdezze merre vagy. Ekkor mentél el napokra. Aztán tegnap is benézett, hogy megkérdezze, előkerültél-e már. Elvileg a munkahelyeden is keresett.

- Fenébe - motyogom, és tördelni kezdem az ujjaim.

- Oda van érted - jelenti ki, én pedig frusztráltan megdörzsölöm az arcom. - Mocskosul szerencsés vagy. Két pasi is verseng érted, az egyik dögösebb, mint a másik. Bár rám vadászna egy ilyen csődör...

- Hidd el, nem könnyebb az én helyzetem sem.

- Miért? Még nem döntöttél? - mereszt nagy szemeket. 

- Nem erről van szó. Egyszerűen mindkettőt nagyon kedvelem. És akármelyikükkel is vagyok, az a másiknak fáj. Bűntudatom van.

- Lehet is! - feleli, mire felvonom a szemöldököm. - Előbb is beavathattál volna! - bólogat mindentudóan. - Én semmit sem hallgatok el előled. Ezek után jogosan van lelkiismeret furdalásod, anyukám.

- Hülye! - csapom meg a karját, mire felröhög.

- Szörnyen fáj ez az egész. Így elsunnyogni a dolgokat a legjobb barátnőd elől... Szégyelld magadat!

- Elmehetsz a fenébe - vágok vissza és felállok a bárszékről. Elindulok a szobám felé, ő pedig követ.

- Még mindig nem mondtál semmit a lepedő akrobatikátokról! Gyerünk, Natalie! Mindent tudni akarok - olyan, mint egy árnyék, a sarkamban toporog, még akkor is, ha egy pillanatra megállok.

- Nincs munkád? - sóhajtom.

- Kit érdekel! Rá ér. A következő ügyfelemmel csak egy óra múlva lesz találkozom. Addig szabad vagyok. Na, ne csigázz! Majd' megöl a kíváncsisáááág!

- Kár, hogy csak majdnem - motyogom fáradtan.

16. rész - Beismerõ vallomások I.

Chapter 16 - Beismerő vallomások I.

- De, tisztán értettem minden szavadat - feleli szárazon.
- Gyere, köszönj neki, már keresett téged.
Frusztráltan túrok a hajamba, amint Junsu arcára sandítok. Egy megmagyarázhatatlan érzelem suhan át az arcán, ami eltorzítja vonásait.
- Ne haragudj, de vendégem van. - lecsúsztatja kezét az enyém mellé, és összefonja ujjainkat, majd megemeli a levegőbe összekulcsolt markunkat. - Amint azt te is látod.
- Á, persze – köhint egyet az anyja, és egy álmosollyal rám pillant. - De Natalie biztos nélkülözni tud pár percre.
- Ez szerintem nem fog menni, ne haragudj – utasítja el szilárdan Junsu. - Épp indultunk, csak elköszönni jöttünk vissza.
- Máris mentek? - kérdi Steven, és rápillant a fortyogó feleségére. Amikor találkozik a tekintete Junsuéval, feszülten elmosolyodik. - Akkor szólok Pedronak, hogy hozza a kocsit – biccent mostohafia felé, nekem pedig megszorítja a vállam, ahogy elhalad mellettem.
- Majd hívlak a céges üggyel kapcsolatban – mormogja az anyjának Jun.K.
- Ó, igen arról mindenképp tájékoztass, fiam – szemei összeszűkülve bámulnak minket.
- További jó szórakozást anyám – feleli hidegen, majd a kezemet eleresztve hátat fordít neki, és elsiet.
- Köszönöm a vendéglást - hajolok meg a középkorú hölgy előtt, majd felegyenesedve én is elindulok Junsu után.
- Én örülök, hogy megismerhettem, Ms. Flynn – szól utánam, de hangjából észrevehetően egy él cseng ki. Nem veszek róla tudomást, csak átvágok az emberek között, hogy minél előbb kijussak a birtokról.
Jun.K-t a ház előtt a szökőkútnál találom, amint a kőépítményre rágörnyedve áll. Amint a háta mögé érek, felegyenesedik és szembe fordul velem. Meglazítja a nyakkendőjét, és beletúr kusza hajába.
- Ne haragudj, hogy kinyírtam a hangulatot. Jobb lett volna, ha megvársz a kocsiban.
- Semmi gond – rántom meg a vállam.
- De igenis van gond. Anyám egy szívtelen dög – morran fel Junsu. Szájtátva meredek rá, de ő nem viccel. Olyan megvető tekintettel illeti a házat, amint elemeli rólam szemét, hogy én érzem tőle magam rosszul.
- Biztos nem lesz gond belőle, ha most elmegyünk? - váltok témát gyorsan. - Az üzleti ügyek, meg hasonlók...
- Nem számít. Egyáltalán nem fontos. Hidd el.
- Értem – motyogom.
- Inkább szívódjunk fel, amilyen gyorsan csak lehet. Mielőtt anya ki nem talál még egy okot, hogy itt tartson.
Bólintok, és elindulok utána, amikor a latin amerikai sofőr leparkol a Ferrarival.
- A kocsija uram – hajol meg tisztelettudóan, mi pedig hamar beszállunk a kocsiba.
Lehúzza a tetőt és sebességbe teszi az autót. Hangos sóhaj szakad fel a tüdőmből, amikor kiérünk a vaskapun. Junsu is láthatóan felenged a nagy stressz alól, de azért a műszerfal reteszét lehajtva egy doboz cigarettát húz elő.
- Dohányzol? - sandítok rá az utastérben.
- Nem mondanám. Időközönként muszáj elszívnom egy szállal, különben begolyóznék. Inkább ez, minthogy nyugtatókon éljek.
Bólintok egy aprót és az út további részében inkább az ablak felé fordulva bámulom a kinti forgalmat.

Fél óra alatt érünk vissza Junsu tetőtéri lakására, tekintve, hogy jóval túlléptük a megengedett sebességet amikor elhagytuk a birtokot.
Jun.K egész út alatt egy szót sem szólt hozzám, és elfogyasztott legalább egy fél dobozzal a cigarettájából. Szerencsére lehúzta az ő oldalán lévő ablakot, így nem füstölte tele az utasteret.

- Nem vagy éhes? - kérdi tőlem Junsu, ahogy kulcsra zárja a bejárati ajtót.
- Dehogynem - felelem, és rátapasztom tenyerem a korgó pocakomra. Mrs. Brooks rendezvényén hiába volt fényűző svédasztal roskadásig telepakolva mindenféle ínyencséggel, még esélyem sem volt a közelébe kerülni. Amikor volt egy-két szabad percem a sok táncikálás közepette, máris lecsaptak rám, hogy faggassanak vagy ismételten felkérjenek. - Farkas éhes vagyok.
- Reménykedtem benne. Így legalább nem rendeltem meg a vacsorát feleslegesen - mosolyog rám halványan. Még mindig benne van egy kis feszültség, amit láthatólag próbál leküzdeni.
Követem, amint átvág a hatalmas nappalin, majd a konyhán és végül kikötünk a gyertyákkal megvilágított étkezőben. Csak pislogok és ámulok-bámulok a látványon. Csont fehér terítő fedi a mahagóni barna asztalt, amin ínycsiklandozó fogások és desszertek sorakoznak, valamint mindenfelé vörös gyertyák égnek.
- Csupa meglepetés vagy... - motyogom halkan, majd odalépdelek az asztalfőhöz. Junsu úriember módjára kihúzza nekem a széket, majd ő is helyet foglal az asztal másik felén. Méterek választanak minket el egymástól, mégis forr a közénk szorult levegő, amint egymásra pillantunk.
Hamar rájövök, hogy Junsu nem viccelt a villában: ő folytatni akarja a kis játékunkat. Minden egyes falatnál lopva egymásra pillantunk, amivel újabb és újabb szikrák kelnek életre. Kávészín szeme szinte lángol. Úgy érzem, hogy az étel mellett engem is felfal tekintetével.
Alig bírom elfogyasztani a vacsorát. Összeugrik a gyomrom ha belegondolok, mi játszódhat le Jun.K agyában, miközben mohón rágja az elé tett ételt. Legalább tíz perccel előbb végez, mint én, és amíg rám vár, addig a sült húst nyakon önti több pohárnyi vörösborral. Amint az utolsó falatokhoz érek, ő felhörpinti a kristálypohár alján maradt alkoholt, és végig nyal ajkain.
Vörös nyelve és elsötétült tekintete láttán félrenyelek és hangosan köhögni kezdek. Megcsapom párszor a mellkasom és a poharam után nyúlok. Nagy kortyokban nyelem a karakteres ízű nedűt, hogy lejusson a hús a nyelőcsövemen. Még párat köszörülök a torkomon és pihegek, majd végül amikor lecsendesülök ismételten rápillantok Junsura. Nem kellett volna.
- Végeztél? - kérdi mély hangon, és kitolja a székét. Kínzóan lassan araszol felém, és közben maga kezdi el kigombolni az ingét.
- Igen, azt hiszem - felelem halkan, és magamba iszom a látványát.
- Ezt örömmel hallom - jelenti ki, és amikor elém ér, erőteljesen kihúzza a székem. Átlendíti a combjaim felett az egyik lábát és leereszkedik az ölembe.
- Akárcsak az első találkozásunk estélyén - mondom halkan. Junsu elhúzza a száját és magam is rossz kedvű leszek. Nem is értem miért mondtam.
- Ez most más - mondja egy mosollyal az arcán.
- Igaz. Nincs bilincs.
- Szeretnéd, hogy legyen? - kérdi túlfűtött hangon.
- Isten ments! Így legalább megérinthetlek.
- Igen. Megérinthetsz - bólint egy aprót, és odahajol a nyakamhoz. Apró csókokkal jutalmazza a vénámat, és megszívja a vékony bőrt. - Bárhol - susogja, és végig nyal a fülkagylómon. Megborzongok és elönti a lábam közét a nedvesség. - Mindenem a tiéd - sóhajtja, és ahogy a meleg levegő a fülemre áramlik, kedvenc lepkéim kiszabadulnak a kalitkájukból.
Olyan lassan nyalja és csókolja a mellkasomat, hogy muszáj nekem is tennem valamit. Vadul beletúrok egyik kezemmel a hajába, míg a másikkal lesimítom a válláról az inget. Ő megragadja a ruhám pántját - az egyetlent - és lerántja.
Amíg bal kezével az oldalamon simít végig, jobb mancsával kicsatolja a melltartóm.
Csak egy pillanatra suhan át az agyamon az a gondolat, hogy most először érint meg ezen a helyen, aztán forognak is tovább a tekervények, mintha ott sem lett volna. Amikor rácuppan a mellbimbómra, ívben megfeszül a hátam és kissé elemelkedem a szék háttámlájától. Nyelve körökben nyalja végig, majd mohón szívni kezdi az érzékeny bőrt.
Felnyögök és a derékszíja után nyúlok. Mire sikerül kioldanom a nadrágját, hirtelen leszáll rólam majd felkap az ölébe. Lábaimmal át kell kulcsolnom derekát, hogy egy helyben maradjak.
Sietős léptekkel hagyja el az étkezőt, és átvág mindenen, míg be nem érünk az ő hálószobájába. Ott a lábával hajtja ki, majd csukja be mögöttünk a fürdő ajtaját.
- Fürdünk?
- De nem akárhogy. Az én mosdatásomat élvezni fogod - Egy kézzel nyitotta ki a fülke ajtaját, majd be is lépett a szűkös helyiségbe. - Megnyitnád a vizet? Ott van mögötted.
- Persze - felelem, és hátra nyúlok. Kitapogatom a csövet és rajta a kis kart, amit el is fordítok. Erős vízsugár zúdul a nyakamba, és a meleg víz végig csorog a mellkasomon.
Junsu odahajol hozzám és rátapasztja ajkait az enyémre. Erőszakosan tolakszik be a számba nyelvével, és gyors tempóban térképezi fel.
Viszonozom mohóságát, és két karral túrok bele a mostanra már vizes hajába. Ő kisimítja a homlokomra tapadt tincseket, és letesz a járólapozott talajra. Fejem koppan a csempén, amikor nekifeszül kezeivel a ruháimnak. Mindent a nyitott ajtón kidobál, majd végül ránk zárja a zuhanyzót.
- Rajtad még van ruha - motyogom, a nadrágjára utalva. Az ingét még az étkezőben leszedtem róla.
- Nem baj - suttogja túlfűtött hangon, és neki nyom a hideg falnak. Erőteljes szívásokkal és csókokkal halad végig a nyakamon, majd a mellkasomon. Hirtelen lecsúszik elém, és mindkét lábamat a nyakába rakja. Elfog a deja vu, és ennyi elég ahhoz, hogy teljesen átnedvesedjek.
Csillogó szemekkel pillant fel rám, majd lehajol a lábam közéhez. Egyből lehunyom a szemem, és átadom magam a nyers érzéseknek. Hosszan és lassan nyalja végig a lábam közét, és pedig egyből zihálni kezdek tőle. Neki feszülök mindkét oldalról a falnak, hogy egy helyben tudjak maradni. Ő a csípőmet fogva nyom magához, miközben gyors tempóban nyalja az érzékeny bőrt. Mikor már teljesen szétkínozta a csiklóm, nyelvével más területekre kalandozik. Kis köröket ír le a bejáratom előtt, mint egy felkészítésként arra, mire számíthatok. Majd teljes izmával elmerül bennem, amitől egy halkabb sikoly hagyja el az ajkaim. Miután kellően kiélezte az érzékeimet, kihúzódik nyelvével és egyik ujját vezeti belém. Görcsösen támasztom magam, miközben folyamatosan csak nyögni vagyok képes. Ő csak munkálkodik ujjával ki-be, míg ajkaival a klitoriszomra tapad rá, és szívni kezdi. Beharapom a számat, hogy elfojtsak egy éles sikolyt, de végül nem bírom tovább, amikor még egy ujját küldi az előző után. Néhányszor ollózó mozdulatokat tesz, hogy felkészítsen, de többségében gyors tempóban mozgatja bennem ujjait.
Mikor kitapint egy pontot, amit többször is érint egymás után, teljesen összezuhanok. Olyan erővel zúdul végig a testemen az orgazmus, mint még soha. Összerándulok és elernyedek, nagyon sokáig. Lehet, hogy csak néhány perc volt, de nekem óráknak tűntek.
Ezek után vállai helyett a kezeit csúsztatja a combom alá, majd felemelkedik. Beletúr hajamba mindkét tenyerével és szenvedélyesen megcsókol. Követelőző a nyelve és hagyja, hogy érezzem saját ízemet a számban.
Mikor elszakad tőlem, kioldja nadrágját, ami a víztől köszönhetően lezuhan a súly miatt. Kilép belőle és arrébb rúgja a ruhadarabot. Zokni nincs rajta, már csak a bokszerét kell lehámoznia magáról. Mikor már az a szövet sem választhat el tőle, újra megemel, de ezúttal a dereka köré helyezi lábaimat. Meredező hímtagja felé emel, épp csak, hogy hozzáér a bejáratomhoz. Belőlem ennyitől egy éles sóhaj szakad fel.
- Készen állsz? - suttogja, rám emelve tűzben égő íriszeit. - Most nem leszek olyan finom, mint a villában. Megígértem, hogy az eszméletlenségig foglak kefélni. Biztos akarod? - elfúló a hangja, izmai feszesek, ajkai kipirultak a sok csókolózástól.
- Téged akarlak - lehelem vissza, mire egy apró mosoly kúszik az arcára.
Oda hajol egy csókért, majd elengedi a lábaimat, és hagyja, hogy rácsússzak teljes hosszára. Mindketten belenyögünk a csókba, és szaggatottan vesszük a levegőt. Miután Junsu várt egy pár pillanatot, a falnak támasztja a hátamat és a derekamra helyezi kezeit, majd keményen mozogni kezd bennem. Olyan erővel csapódik belém újra és újra, hogy minden alkalommal a falnak koppan a fejem, de nem tud érdekelni. Végig csorog Jun.K fején a víz, ahogy a mellemhez hajol, hogy azt is ingerelje. Erőteljes lökéseivel ostromol, miközben ajkával szívni kezdi a bimbóm, és az egyik keze is lentebb tevékenykedik. Két ujja közé csípi a csiklóm, és úgy kezdi el morzsolgatni. Szinte már zokogom a nevét, miközben ő kíméletlenül pumpálja belém magát. Már ő is hangosan liheg és morog, mint egy állat.
Érzem, hogy a végéhez közeledünk, mert Jun.K is kezd kifogyni az energiából, én pedig egyre jobban elgyengülök.
Junsu elindul az utolsó rohamra, én pedig tehetetlenül nyögök felette. A nyakába temetem az arcom, és átkarolom a hátát. Amikor még inkább megpróbál mélyebbre menni, felkiáltok és belemélyesztem hátába körmeim. Ennyi kell neki ahhoz, hogy elmenjen, én pedig zihálva követem. Mindenem összerándult, és az orgazmus elnyelt, akár egy örvény.
Hangos levegővételeinket és a rózsából ránk zúduló víz hangját lehetett csak hallani. Junsu óvatosan húzódott ki belőlem, mert még mindig hiperérzékeny voltam. Teljesen elgyengültem, még a térdeim is megroggyantak. Junsu hasonlóképp, a falnak dőlve kapkodott levegő után. Mielőtt teljesen elhagyott volna az erőm, és a csempének dőlve csúsztam volna le a padlóra, Jun.K megragadta a derekam. Nem tudom honnan merített még erőt, de miután felkapott a karjaiba, a lábával kinyitva a fülkét kilépdelt velünk és meg sem állt a kádig. Ott megengedte a vizet, és leültetett a kád szélére. Egy kis időre ott hagyott, hogy hozzon habfürdőt és fürdősót, amit mind a vízbe öntött bele. Én addig erőt gyűjtve figyeltem a víztől fénylő izmos testét. Bármennyire is kikészültem, újból forróság öntött el, amikor megajándékozott egy pajkos mosollyal.
Miután Junsu megfelelőnek találta a víz hőmérsékletét, az egyik kezemet fogva segített be a kádba.
- Azt hittem, hogy a zuhanyzóban fürdöttünk le - motyogom halkan, míg várom, hogy ő is elmerüljön a forró vízben.
- Úgy terveztem, de te elérted, hogy elveszítsem a fejem.
- Hogyan? - vonom fel egyik szemöldököm. Junsu int a kezével, hogy húzódjak felé közelebb, amit én készségesen megteszek. A forró víz lávaként égeti a lábam közét, ahogy érintkezik vele. Szörnyen érzékeny vagyok ott alul.
Amikor vele szembe érek, (hatalmas ez a sarokkád, még legalább egy ember elférne mellettünk) megragadja a kezeimet, és megfordít, hogy háttal neki legyek. Átkarolja a mellkasom, és rátámasztja az állát a vállamra. - Szóval? - térek vissza a megkezdett témához.
- Olyan pajkos volt a tekinteted, és a csókoddal azt üzented, hogy akkor és ott akartad a dolgot.
- De én nem-
- Ne tagadd le - csókol bele a fülembe, majd hátra hajol és elszakad tőlem egy kis időre. Amikor visszatér, némi tusfürdőt nyom a kezébe, majd szétoszlatja a hátamon, és habot képez belőle. - Úgy szeretem a bőrödet. Puhább, mint akármely selyem. A tested pedig... törékenyebb, mint akármelyik porcelán.
Junsunak nem szokása a bókolás, és, hogy most ezt teszi, egyből céklavörösre vált a színem az arcomon.
- Csak nem zavarba hoztalak? - kuncog édesen, és végig simít a vállaimon habos kezével.
- Nem... - hazudom, és élvezem keze gyengéd érintését. Mikor eltűnik karja rólam, kétségbeesek, mert még többet akarok belőle. De szerencsére visszatér a simogatásomhoz, de ezúttal egy szivaccsal is végig dörzsöl. Így tesz a mellkasomon, a derekamon és a hasamon. Amikor a melleimhez ér, a bimbóim azonnal megkeményednek. Nem tehetek ellene semmit, az érintésére azonnal reagál a testem. Még senkivel sem voltak ennyire egy hullámhosszon az érzékeim.
Amikor a lábaim jönnek és a fenekem az szörnyen jó érzés. Végig simít a combjaimon a szivaccsal, majd a vízbe meríti, kiemeli és kicsavarja. Ezt a folyamatot többször is megismétli, így úgy gondolom, vége van a mosdatásnak. De ez a gondolat megdőlni látszik amikor jobban előre hajol, újra ráhelyezi a fejét a vállamra és a combom belső részét kezdi el mosdatni. Majd a csupasz szeméremdombomat és végül végig simít a kelyhemen is. Mivel nem vagyok feltárulkozva neki ezért kevésbé érzem, de ő könnyen segít ezen. Lábaival az enyéim alá nyúl, és lábfejével széjjelebb nyit.
- Junsu! - szólok rá dühösen.
- Nyugi - suttogja a fejemhez közel, majd a szivaccsal végig simít a lábam közén. Összeszorítom a szemem és elfojtok egy nyögést. A szivacson keresztül is érzem hosszú ujjait, ahogy végig simít az érzékeny felületen.
- Ne... - nyöszörgöm, ahogy kíméletlenül fel-le mozgatja kezét.
- Nem jó? - kérdi tőlem, és egy pillanatra elemeli a kezét.
- Szörnyen érzékeny vagyok már, Junsu - felelem, kikerülve a válaszadást. Hazudnék, ha azt mondanám, nem esik jól, de azt is tudom, hogy elég egy két mozdulat és újból elmegyek.
- Tudom - feleli és belecsókol a nyakamba. Aztán visszatér a kínzásomhoz. Ekkor már képtelen vagyok ellenállni, és fáradtan neki dőlök a mellkasának. Ő ráérősen munkálkodik a kezével lent, én pedig hagyom, hogy éles sóhajok és nyögések hagyják el a szám.
És elmegyek még egyszer. Utoljára. Könny szökik a szemembe, ahogy összehúzódnak az izmok az alfelemben, majd elernyednek. Sokszor.
Pihegek párat, hogy erőt gyűjtsek. Néhány perc elteltével megragadom a szivacsot, és ellököm magam Junsu mellkasától. Megfordulok és összehúzott szemekkel meredek rá.
- Most én jövök - jelentem ki diadalittasan.
- Csak tessék - mosolyodik el, és halál nyugodtan hátra dől.

Miután kellően kicsináltuk egymást a kádban is, szinte bezuhantunk az ágyba. Úgy éreztem magam, mint aki legalább negyven kilométert legyalogolt, és megmászta Mount Everestet.
Nem is kellett sok, hogy kidőljek. Megvártam, míg Jun.K leoltja a villanyokat és befekszik mellém.
- Tudod, te vagy az első, aki itt van.
- Igen, ezt már mondtad - utalok a néhány nappal ezelőtti beszélgetésünkre az autóban.
- Nem, nem az apartmanra gondoltam. - mondja halkan. - Hanem az ágyamra.
- Még soha nem aludtál senkivel az ágyadban? - kérdem visszafojtott levegővel. Napok óta végre újra találkozok ezzel a Junsuval is. A hallgatag, megtört férfivel.
- Nem. Soha - mondja rezignáltan. - Egy nőnek sem engedtem még, hogy velem aludjon.
- És a menyasszonyod? - elszorul a torkom, amíg várok Junsu válaszára. Eltart pár percig, mire újra megszólal.
- Nem, ő sem... - mondja hűvösen, és olyan, mintha nem csak ő, hanem a szoba is lehűlne. - Közös lakásunk volt.
- De ott biztos együtt-
- Igen, ott igen. De az személytelenebb volt... És nem jelent semmit. Főleg azután, amit csinált.
- Miért, mit csinált? - suttogom.
- Ez... - elhal a hangja, és egy időre még a lélegzetvételét sem hallani. Aztán végül odakúszik mellém, és neki háttal fordítva, átkarol. Érzem, ahogy szuszog és, hogy milyen merev... egyedül a kiskifli-nagykifli póznak köszönhető, hogy nem zárkózik el teljesen tőlem. De így is érzem, hogy távolságtartóbb és kimértebb lett.
- Ne haragudj, én nem akartam...
- Nem számít - fojtja belém a szót. - Nem fontos semmi. A múlt elmúlt, csak a jelen érdekel. Csak te érdekelsz - jelenti ki határozottan.
Tudja jól, hogy ezt akartam tőle hallani. Hogy csak én érdeklem, és Bianca meg a többi pénzeszsák nem számít. Hiába is tagadnám, valahol legbelül szörnyen fáj, ha csak arra gondolok, el is veszíthetem. Nem tudom, hogy jutottunk el ide, onnan ahonnan indultunk. Megmagyarázni is képtelen lennék, hogy mit érzek iránta. Nem szerelem ez, a szívem sem akar kiszakadni a helyéről. Ez inkább féltékenységgel párosult irigység, felháborodás, egy ellenállhatatlan vágy.

15. rész - Téged akarlak!

Chapter 15 - Téged akarlak!

- Junsu, ne itt! - gyenge védekezés volt, és korántsem hatásos. - Kérlek, én nem így képzeltem veled a dolgokat, ha eljön az idő és megtörténik...
- Muszáj itt – térdelt le. - És muszáj most.
Felkarcolta a bőrömet, ahogy mohón letépte rólam a bugyimat. Aztán visszagyűrte lehajló szoknyámat a derekamig, és nyalni kezdte a résemet, nyelvével szétválasztva a nagyajkakat, hogy elérje lüktető csiklómat.
Felhördültem és próbáltam elhúzódni, de nem volt hová. Hátam mögött az ajtó, ahogy odapréselt testével, előttem az elszánt Junsu, aki egyik kezével tart, míg a másikkal a vállára emeli a jobb lábamat, hogy megnyisson a nyelvének.
Fejem az üveghez ütődött, és forróság áradt szét a testemben, abból a pontból ahol megőrjített nyelvével. Lábam a hátának feszült, közelebb lökte felém őt, két kezemmel a fejébe kapaszkodva nyögtem felette.
Junsu szüleinek házában vagyunk, egy híres és gazdag emberektől hemzsegő parti közepén, ő pedig itt kuporog előttem, és mohón nyalogatja síkos nyílásomat. Pontosan tudja mit szeretek és mire van szükségem. Elképesztő orális szakértelmét arra használja, hogy az őrületig hajszoljon.
Testem megremegett, a levegő szakadozottan kijutott tüdőmből a kimondhatatlan kéjtől.
Nyelve újra és újra lecsapott testem érzékeny pontjára, ingerelve az érzékeny bőrt. Megmarkolta meztelen fenekemet és gyúrni kezdte, szinte ráhúzva a nyelvére, amivel belém hatolt.
- Igen – szisszentem fel, érezve az orgazmus közeledtét. Mellem megfeszült a pánt nélküli melltartóban, mellbimbóim teljesen megkeményedtek. - Mindjárt elmegyek...
Nyelvével tovább körözött csiklóm körül, arca oldalt behorpadt a gyors ütemtől. Ritmikus szívásokkal masszírozta a hiperérzékeny klitoriszom.
Hirtelen minden összerándult, majd elernyedt a kéj egyetlen tüzes robbanásában.
Az orgazmus perszelő hullámként ömlött szét bennem. Junsu tartott, mert a térdem elgyengült, és addig nyalta reszkető nyílásomat, amíg az utolsó remegés is elhalt.
Junsu felpattant, felnyalábolt és a szófára fektetett.
Reszkető ujjaimmal gomboltam ki ingét, hogy végig simíthassak mellkasán.
Egy rántással kioldotta a sliccét, majd az alsógatyával együtt lehúzta magáról. Amint megláttam férfiasságát, eszemet vesztve már én is vágytam rá, hogy elmerüljön bennem. Hallottam a fólia szakadását, ahogy felhelyezte hímtagjára a kis csomag tartalmát. Felnyögtem, ahogy belém hatolt, és a testem megremegett a telítettség érzésére. Elállt a lélegzetem. Hatalmas volt, kőkemény, és rettentő mélyre hatolt. Az érintkezés megdöbbentően intenzív volt. Érzelmileg. Mentálisan. Még sosem éreztem magam ennyire... birtokba véve.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire önfeledten fogom élvezni azt, hogy ural engem.
A csípője nekem feszült, hozzám verődött, mintha csak azt akarná mondani: „Érzel engem? Benned vagyok. Birtokollak.”
Az egész teste megkeményedett, mellizma és a karja megfeszült, amikor majdnem a végéig kihúzta belőlem. A hasizmai összeugrása volt az egyetlen figyelmeztető előjel, mielőtt előredöfött volna. Méghozzá keményen.
A tekintete sötétebb volt mint valaha és birtokló, s primitív hördülés hagyta el száját, mindahányszor végigmért. A nyakamba fúrta az arcát, és tartott, miközben keményen és gyorsan dugott. Nyers, forró szavakat suttogott, melyektől majdnem eszemet vesztettem.
- Még sosem voltam ilyen kemény és vastag. Annyira mélyen vagyok benned...
Azt hittem, hogy ez az ő menete lesz, tekintve, hogy nekem már szerezett örömöt, mégis továbbra is figyelt rám, és úgy mozgatta a csípőjét, hogy élvezzem. Apró tehetetlen hangot hallattam, és a szája az enyémre tapadt. Körmeim mozgó csípőjébe mélyedtek, miközben élveztem, ahogy ostromol erős lökéseivel. Ütemes zihálását lehetett hallani, ahogy azon dolgozott, hogy a csúcsra jussunk mindketten.
Reszkető nyögés tört fel belőlem is, a döfései súrlódása felébresztették bennem az állatot. Arra vágytam, hogy az eszméletlenségig keféljen. Ő. Csakis ő.
Úsztunk a verítékben, forróak és síkosak lettünk, mellkasunk levegőért kapkodott. Miközben készülődni kezdett bennem az orgazmus, minden megfeszült és összeszorult. Elfojtott egy káromkodást, és a csípőm alá csúsztatta egyik kezét. Megmarkolta a fenekemet, és beleemelt a döféseibe.
A feje hátrabicsaklott, a nevemet hörögte. Vad lökései a mennybe röpítettek.
- Ó, Natalie... - ahogy ezt kimondta, olyan izgatóan szaggatott hangot hallatott, hogy beleremegtem.
Összekapcsolódott tekintetünk, szeme döbbenetes kávészín színét elhomályosította a gyönyör.
Izmos teste görcsösen megrándult, egyszer, majd kétszer, aztán hosszan és keményen élvezett, forrón a testembe lövellve magját.
Én is olyan erővel élveztem el, hogy a nevét zokogtam közben. Ő remegve vetette hátra a fejét.
Junsu rám hajolt, haja a mellemet súrolta. Zihált.
Magamra húztam súlyos testét, és így pihegtünk a hangtalan szobába.
Fogalmam sincs mennyi ideig feküdtünk így, egymás vállát súroló szájjal, forró torokkal. Az egész testem bizsergett és lüktetett.
- Húha – nyögtem ki végül.
- Kikészítesz – morogta a nyakamba. - Halálra fogjuk kefélni magunkat.
- Én? De hát én nem csináltam semmit... - teljesen az irányítása alatt tartott végig.
- Lélegzel. Ez elég.
Nevetve öleltem át.
Felemelte a fejét, és megsimogatta az arcomat.
- Felöltözünk, haza megyünk, és folytatjuk.
Felszaladt a szemöldököm.
- Még mindig tudnád folytatni?
- Akár egész éjszaka – mozgatta meg a csípőjét, és éreztem, hogy félig még mindig kemény.
- Gép vagy – motyogtam. - Vagy isten.
- Te csinálod ezt velem – gyengéd csókot nyomott a számra, mielőtt kihúzódott volna belőlem. Levette a gumit, belecsomagolta egy papír zsebkendőbe, majd kidobta a szoba végében álló papírkosárba.
- Fel tudsz állni, hogy felöltözz, vagy segítsek?
- Nem hinném, hogy bírnék járni.
Felvillanó vigyorától egy pillanatra kihagyott a szívem.
- Örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen.
- Pedig teljesen jól nézel ki.
- Fantasztikusan érzem magam – hajol előre, és egy szenvedélyes csókra invitál. Majd alám nyúl, és ülő helyzetbe húzza testemet.
Segít lehúzni a ruhámat, elsimítja rajtam a szatén anyagot, majd lehúzza lábamról a harisnyát. Tekintve, hogy a bugyim szétszakítását követően nincs mi fenn tartsa rajtam, így jobb is, ha leveszem. Ezek után visszaveszem a magas sarkúm, amíg ő is felveszi a nadrágját.
Segítek neki visszagombolni az ingét, majd eligazítom a nyakkendőjét is. Felém nyúltja egyik kezét, én pedig bele karolok.
Jól jön segítsége, mert annyira sajog a lábam közé, hogy alig bírok menni.
- Gyorsan elköszönök anyáéktól, és mehetünk is.
- Rendben.
Amikor kisétálunk az udvarra, mindent ugyanúgy találunk, mint amikor elhagytuk a terepet. Lágy zene szól, a vendégek beszélgetnek egy jó minőségű pezsgőt szopogatva, táncoló párok vannak a sátornál. Mintha az az egy óra, amit bent töltöttünk csak illúzió lett volna.
Amint áttörünk a tömegen, egyszer csak megpillantom Steven alakját.
- Ó drágám, hát itt vagy! - jön felénk Junsu anyja. - Már mindenhol kerestelek.
- Amint látod, már itt vagyok. Mit szeretnél?
- Képzeld, Asami unokahúgod is megjelent végre a nagy esemény ellenére.
- Nagy esemény? - motyogom Junsu felé halkan.
- Két hét, és esküvő – súgja vissza.
- Nem találod ki, hogy kit rángatott el magával! - lelkendezik továbbra is a nő.
- Majd' meghalok, hogy tudjam – mosolyra görbül a szám Junsu nemtörődömségét látva.
- Bianca végre visszajött az államokból! - csapja össze a kezeit az anyja. Junsu megdermed, megfeszül karja, amivel tart engem.
- Kicsoda? - motyogja erőtlenül.
- Jaj, kincsem, nem hallottad tisztán? Bianca Sky, a volt menyasszonyod.

14. rész - A kísértés ellen...

 Chapter 14 - A kísértés ellen...

Natalie szemszöge 

A nap első sugarai ébresztettek fel. Az a nyavalyás redőny fel volt húzva az ablakról, így nem volt védelmem az égitest fénye ellen. Először azon morfondíroztam ez, hogy lehetséges, mikor teljesen meg voltam róla bizonyosodva: Már pedig én este leeresztettem.
Próbáltam menedékre találni a takaróm alatt, de már hiába volt minden. A gondolkodás teljesen kiverte az édes álmot a szemeimből. Pedig annyira nyugodtan aludtam, mint már régóta nem.
Nagyot sóhajtva hajtottam le magamról a takaró kétharmadát, a maradékot pedig lábammal rúgtam le az ágy végébe. Nagyot nyújtóztam a párnák között, hosszú ásítozások közepette. Majd előre lendítettem felsőtestemet, és ülő helyzetbe tornásztam magamat.
Miután sikeresen legördültem az ágyról, elcsoszogtam az ajtóig. Résnyire kinyitottam és kikucskáltam rajta. Nem láttam senkit, így úgy döntöttem főzök magamnak egy kávét.
Elkormányoztam magam a konyháig, és nagyot sóhajtva bámultam a mosogatót. Teljesen kiment a fejemből, hogy tegnap teli pakoltuk a sok edénnyel. Magamban felírtam a listámra, hogy a koffein italom után a mosogatásra is sort kerítek.
Bekapcsoltam a csúcs modern kávéfőzőt, és kanalaztam bele az őrölt kávészemekből. Amíg a masina elkészítette az italom, addig én átsétáltam a nappaliba. Az ablakon keresztül bámultam, ahogy ismét ujjá éled a természet és felveszi meleg színeit, a nap egy óriási vörös pöttyként bámult vissza rám az égről.
Úgy gondoltam, talán hat óra lehet, a felhők még vöröses-sárgás színben játszottak, jelezve, hogy nem régiben bukkant fel a nap a látóhatár aljáról.
Elszakadva a kinti képtől battyogtam vissza az addigra kész kávémért.
A gép alá helyeztem egy aranyos kis csészét, amit az egyik szekrényből kotortam elő. Utána szereztem még az ébresztőm mellé némi tejet a hűtőből és cukrot a munkalapról, majd összekevertem a forró itallal.
Szinte megborzongtam, ahogy lesiklott torkomon az első korty a nedűből.
- Hmm, de finom kávé illat van - jelenti ki egy rekedt férfi hang a hátam mögül. Ijedten a szívemhez kapok, és megpördülök tengelyem körül.
- Jó reggelt - motyogom, ahogy figyelem Junsut a bárszékről, amint odamasíroz a kávéfőzőhöz, és ő is tölt magának az energia bombából.
Bágyadtan foglal helyet velem szemben egy másik magas széken, majd megtámasztva fejét a tenyerén kavargatja az italát. Tej nélkül, kevés cukorral issza. Még a gondolatára is kiráz a hideg, hogy milyen erős lehet.
- Remélem jól aludtál - suttogja, miközben a szemét dörzsöli álmosan.
- Aha - felelem, és nem kerüli el a figyelmemet, hogy Jun.K-n csak egy rövid, fekete szabadidő nadrág van. Csokoládé barna bőrén jól láthatóan játszanak a nap fényei, így lehetetlenség levennem róla a szememet. Vonzza a tekintetemet, ahogy megemeli a kezét, hogy igyon egy korty kávét, közben pedig bicepszei megfeszülnek és elernyednek.
Pillanatokon belül zavarba jövök, és lesütöm szemeimet a gránit munkalap mintáira.
- Mára terveztem valamit, remélem nem baj - szólal meg Junsu, most már teljesen visszanyerve rendes hangszínét. A gyomrom megremeg, ahogy csak hallgatom szavait.
- Semmi gond, lassan úgyis megyek és-
- Félre értesz - mosolyodik el, amint felpillantok rá. Beletúr barna fényes tincseibe, és ásít egyet. Még ez is újabb löketet ad a lepkéknek a hasamban. Mit nekem pillangók! Egy egész állatkert szabadult el az alfelemben. - Anyám rendez ma délután egy partit és hivatalos vagyok rá, mint minden ilyen rendezvényére. Úgy döntöttem, hogy ma te is velem tarthatnál. Már, ha szeretnél jönni. Nem erőszak.
- Hmm, értem - felelem bizonytalanul. Nem feltűnően kezdem el tanulmányozni, ahogy a kávéját elfogyasztja. Figyelem, ahogy hosszú ujjai körül fogják a kerámia csészét, vállai és felkarja megfeszül minden mozdulatánál. Haja rakoncátlanul a homlokába hullik, de őt láthatóan nem zavarja. Fél szemmel a telefonját tanulmányozza, már percek óta. Amikor egyszer csak hirtelen felemeli a fejét és pontosan rám szegeződnek látószervei, elfelejtek levegőt venni. Tüdőmben reked az utolsó oxigén adag, szívem pedig őrülten kezd el kalapálni bordáim fogságában. Ráérősen kúszik egy mosoly arcára, egy igazi, csupafog vigyor.
Majd váratlanul átszeli a kettőnk között fennálló távolságot, és áthajol a munkaasztal felett. Két keze felcsúszik az arcomra, és homályos tekintettel tartja fogva az én szemeimet. Elveszek kávészín szemeiben, és olyan forrónak érzem testét, ahogy felém hajol, mint magát a kávét, amit elfogyasztottam nem rég.
Csókunk is olyan gyengéd, krémes és pikáns, akárcsak a koffein tartalmú ital. Lassan csukódnak le szemeim, ahogy ráérősen kóstoljuk egymás ajkait. Ez a csók nem hasonlítható az eddigiekhez. Ez más.
Édes, nyugodt, nem követelőző. Ajkaink percekig becézgetik egymást, míg végül Junsu óvatosan szétfeszíti izmával a számat, én pedig készségesen fogadom ajkaim közé nyelvét. Lassú, gyengéd táncba kezdenek ízlelőbimbóink egymással, közben én is átkarolom Jun.K tarkóját. Játékosan tekergetem közben ujjaim között puha tincseit, ő pedig gyengéden beletúr hajzuhatagomba, úgy tapasztja rá egyik tenyerét a nyakamra.
Lassan válnak el egymástól ajkaink, pihegve keresem tekintetemmel a kávészín szemeket.
Junsu szemeiben melegség csillan, olyannak látom, mint még sohasem.
Valahogy megváltozik a levegő közöttünk; eltűnik a bizonytalanság, a félelem. Már nyoma sincs annak a feszültségnek, ami tegnap este bennünk volt. Oly messzinek tűnik az az este, amikor először meglátogattam Jun.K-t a lakosztályán.

Szinte ellenkezés nélkül mentem bele, hogy Junsu rendeltessen nekem egy ruhát Teresával, aki, mint kiderült, egy az ötvenes évei elején járó hölgy volt. Titkon megnyugodtam, hogy a házvezetőnő ilyen kedves, és lássuk be a  Junsuval való hatalmas korkülönbség is magabiztosabbá tett. Délután fél egy volt, amikor megérkezett a futárfiú a ruhámmal.
Miután lezuhanyoztam, kinyitottam a csomagot, amiben minden szükséges ruhadarab benne volt. Szerencsére mindent én választhattam ki, Jun.K bele sem szólt, csak felhívta Teresát, hogy jöjjön át segíteni. Mint kiderült, a földszinten lakott, ahol a portás is, és egyéb személyzete az apartmannak.
Végül jól el is beszélgettem a hölggyel, miközben azon morfondíroztunk mit rendeljünk meg. Teresa nagyon értett a dolgához, pillanatokon belül kitalálta, milyen ruhára is vágyom, sőt a fehérneműimet is sikeresen segített kiválasztani a katalógusból.
Most pedig itt állok a fürdő közepén, és épp próbálom magamra erőszakolni a harisnya tartót. Óvatosan akasztom bele a csipkés végű anyagot mindkét oldalon.
Aztán óvatosan bele bújok a kék koktél ruhába. Amint megláttam a sok más milyen fazonú ruha után ezt a darabot, egyből beleszerettem.
Fél vállás, combközépig érő, királykék ruha. A mellem alatt, és keresztben a szoknya részen is kövekkel kirakott csíkok feszülnek. Deréktól lefelé redők törik meg a sima szatén anyagot. Egyből megragadta a figyelmemet, tekintve, hogy nem mindennapi darab.
Alá a hűvös idő miatt vettem fel egy krémszínű harisnyát, cipőnek pedig egy platformos sötétkék magas sarkút vettem fel. A hajamat kivételesen hagytam megszáradni, úgy, ahogy állt a megmosása után. Így természetes hullámokat érhettem el, és hajsütővas híján nem varázsoltam belőle szokásomhoz híven loknikat. A csepp alakú, gyémánt fülbevalómat raktam vissza a fülembe, amit mindig hordok, amelyet még anyától kaptam hosszú évekkel ezelőtt.
- Kész van? - kopog be Teresa, és vár, míg azt nem mondom, hogy szabad. - Krisztusom, nagyon csinos! Tudtam, hogy tökéletesen fog illeni az alakjához ez a ruha.
- Köszönöm, Ms. Herrero.
- Mr. Kim már várja - böki közbe, amíg én a tükörben figyelem a képmásom.
- Megyek - felelem, és elfordulok az üveglaptól.
Próbálom bevetni minden kecsességemet, ahogy kilépdelek a nappaliba. Hátulról pillantom meg Junsut, ahogy az ablak előtt áll, fekete öltönyében. Amint pontosan mögé érek, megpillantja az üvegben alakomat, így lelkesen megfordul. Amikor megpillant, szemei kitágulnak, mohón falja tekintetével minden porcikámat.
- Egy mázlista gazember vagyok - motyogja, ahogy elém lép. Addig én is felmérem külsejét. Haját szokásosan felzselézte, így még inkább rálátást enged vonásaira. A zakó fölött egy elefántcsont fehér inget visel, amelynek felső két gombja szabadon van hagyva, ezzel megmutatva a mellkasából egy keveset. Beharapom ajkaim, ahogy miközben felemeli karját, hogy beletúrjon hajába, megfeszül kezén az öltöny ujja.
- Mehetünk? - szólal meg váratlanul Jun.K, mire megrázom a fejem, és rápillantok.
- Persze - válaszolom, és belekarolok a felém nyújtott izmos kézbe.
Egyedül a magas sarkúm kopogó hangját hallani, amíg le nem érünk a lifttel a mélygarázsba. Először nem értem, hogy mit keresünk itt, de amikor Junsu kikapcsolja a riasztót, és meglátom a Ferrarit, megnyugszom. Biztosan a személyzet egyik tagja hozta le ide, ez néhol szokás az ilyesfajta apartmanoknál.
- Hölgyem - tárja ki nekem az ajtót Jun.K, mire én egy mosollyal az arcomon behuppanok a bőrülésre. Ő is így tesz a vezető oldalon, majd egy gomb megnyomásával lehúzza a tetőt, a napfényes időre tekintettel.

Fél órát kocsikázunk, míg végül egy hatalmas birtokra nem érünk. Egy magas, kétszárnyas vaskapun át megyünk be, ami most nyitva áll, feltehetően a parti miatt. A tippem beigazolódik, amikor az udvaron áthaladva, a szökőkút körül és a kastély méretű építmény előtt kocsikat látok sorakozni.
- Hú, jó sok vendég lehet - motyogom inkább magamnak, mint Junsunek.
- Igen, anyának rossz szokása nagy felhajtást csinálni az ilyen rendezvényekből.
Miután sikeresen elhagyjuk a kocsit, egy fiatal srác jön elkérni a kulcsokat, hogy hátrébb vigye a garázshoz.
- Mr. Kim, az anyja külön megkért, hogy az ön autóját a kúria garázsába vigyem - magyarázza a fiú zavartan.
- Rendben van - zárja össze Jun.K az állkapcsát vadul, a frusztrációjának jeleként. Megragadja a kezem, és összekulcsolja az ujjainkat, ahogy elindulunk a bejárat felé, ami nyitva áll. Áthaladunk a grandiózus csarnokon - mert ekkora termet nem lehet előtérnek nevezni -  majd az étkezőn és végül a teraszon át érkezünk ki a hatalmas hátsó kertbe.
Amint lelépünk a mészkő talapzatról, és néhányan megpillantanak minket, vad sugdolózásba kezdenek. Ez addig fajul, amíg teljes lesz a csend és minden szempár ránk szegeződik. Kellemetlenül húzom össze magam, nagyon nem tetszik nekem ez az attrakció szerep. Főleg nem akkor, ha legalább százhúsz ember bámul.
Érzem, hogy Junsu teste milyen merev, és a lélegzetvételei is nagyon feszültek.
- Nem lesz semmi baj, Junsu - suttogom felé, és megérintem felkarját, amivel a másik kezemet szorongatja. Először megvonaglik, ahogy hozzá érek, aztán homályos tekintettel felém fordul. - Ez csak egy parti. Itt leszek veled.
Őt próbálom nyugtatni, miközben én is borzasztóan feszült vagyok. De úgy érzem, erre van szüksége. És nem tévedek. Arca kisimul, kiereszti a felgyülemlett levegőt tüdejéből, és szemében visszatér a melegség.
- Natalie - súgja felém, és hálásan elmosolyodik. Én is viszonzom a gesztust, de az én szám görbülete bizonytalan. Miután ismét megindulunk a tömeg felé, a beszélgetés újból kezdetét veszi. De nem kerüli el a figyelmemet, hogy ez már csak látszat. Mindenki érdeklődve néz minket, talán azon gondolkozhatnak, ki lehetek én. Vagy Junsu ilyen szokatlan ezen az eseményen?
- Fiam! - hangzik fel egy csilingelő női hang, és hamarosan a hátunk mögül a tulajdonosa is párosul hozzá.
- Anya - ereszti el Jun.K az ujjaimat, és megpördül a tengelye körül, hogy üdvözölje a szülőjét. Én is megfordulok, és farkasszemet nézek egy negyvenes éveiben járó asszonnyal, aki feltűnően vizslat. Pár pillanat múlva egy őszülő férfi csatlakozik a nőhöz, és átkarolja a vállát.
- Jó látni téged, Junsu - mosolyodik el a férfi kimérten.
- Úgyszint, Steven - feleli partnerem, de ismét visszaköltözik a merevség a testébe. - Hadd mutassak be nektek egy számomra nagyon fontos hölgyet - fordul felém Jun.K - Ő itt Natalie Flynn. - amikor rám pillant a szeme éle meglágyul egy pillanatra, amit egy halvány mosollyal jutalmazok, és elszántan nézek szembe Junsu anyjával. A nő kimérten mér végig, az arcán elégedettlenség tükröződik. Na, jól indítunk, emberek.
- Örülök, hogy eljöttél - terelődik vissza a figyelme a fiára végül. - Az apád ügyfelei már nagyon várnak. Szóval most elrabollak egy kicsit - megragadja Jun.K egyik karját, mire partnerem merev háttal követi a nő kifinomult lépteit.
- Szóval, Natalie, honnan ismered Junsut? - szólal meg Steven halkan, magára vonva a figyelmem. Mikor rápillantok meglepetten ismerem el, hogy az egész társaságból Steven az egyetlen személy, aki fesztelen. Jókedvű mosoly játszik az ajkain és markáns, jóképű arcvonásai nyugodtságot sugallnak.
- Hmm, hát ez egy hosszú történet - motyogom zavartan, és amint elmegy mellettem egy pincérlány, leveszek egy pezsgőt a tálcájáról. Legalább ezzel is be tudom fogni a számat.
- Hát nézzük csak - pillant körbe a tömegen - úgy tűnik nincs rám szükség, úgyhogy láthatóan ráérek - szeme körül ráncok jelennek meg, ahogy kiszélesedik a mosolya. - Szívesen hallanék a mostohafiamról. Tudod, köztünk szólva, Junsu máig nem fogadott el a családjaként, és eléggé elzárkózik mind előlem, mind az édesanyja elől. Nem igazán tudom, hogy milyen életet is él.
- Értem - mondom zavartan. - De tudja, úgy gondolom, hogy nem adhatom ki Junsut.
- Ó, nem is kell, isten ments! - kacag fel harsányan. Amikor ránézek, felmérem, hogy látok-e hátsó szándékot Steven viselkedésében, de meg kell állapítanom, hogy tényleg csak érdeklődik. Sőt, zavart kíváncsiság tükröződik a szemében, feltehetően őt sem dobja fel ez a nagy tömeg körülöttünk.
- Nem igazán szereti a felesége partijait, igaz? - kérdem tőle egy apró mosollyal az arcomon.
- Ennyire látszik? - vakarja meg zavarában a tarkóját. - Jó ég, nehogy elmond az én Sayukimnak! Összetörnéd a világát.
- Nem hagyom cserben, Steven - mondom vidáman, és lépésről-lépésre felengedek a férfi társaságában. - Ez a kettőnk titka marad.
- Lekötelezel, Natalie.
- De van egy ötletem. Mi lenne, ha elbújnánk a sátorban a kíváncsi szemek elől? - mutatok a kert végében felállított vászon építményre. - Őszintén szólva, lassan úgy érzem, hogy lyukat égetnek a hátamba a mohó tekintetek.
- Tudom miről beszélsz - motyogja és felém nyújtja a karját. Elfogadom és belekarolok. - Gyorsan, és feltűnésmentesen surranjunk el - küld felém egy biztató mosolyt, amitől nekem is jókedvem lesz.
Az érzékeim sosem csalnak, és Steven valóban egy nagyon kedves embernek tűnik. Nem is értem Junsu ellenszenvét felé.

Junsu szemszöge

Megáll az eszem! Ezek az akta tologató gazemberek azt hiszik, hogy tudom rájuk fecsérelni a drága időmet. Na, ne vicceljünk, most komolyan. Már lassan fél órája lesz, hogy el lettem hurcolva Natalietól, és ebben a flancos partiban van bőven olyan férfi, aki facér - márpedig a szemüket sem vethetik Natiere. Ha pedig valamelyik szarházi meg meri fogni egy porcikáját is, az halott ember. Ami az enyém, az-az enyém. Pont.
- Tehát, azt akarjuk vázolni önnek, Mr. Kim, hogy lényegében, amióta az apja meghalt, folyamatosan esnek a részvények, elértéktelenedik az ingatlan, amit kínálunk. Ezt a problémát kéne minél előbb megoldani.
- Érthető az aggodalmuk, de uraim, amint tudják a vezetői székben Mr. San ül. Nem pedig én.
- Mr. Kim, értse meg, hogy Mr. San egyszerűen már nem alkalmas az igazgatói posztra. Évek óta nem fejlődik a vállalat és ha most sorsára hagyja, akkor minden bizonnyal darabjaira fog hullani.
- Ha jól értem, azt szeretnék, hogy valamelyiküket - ekkor a három előttem toporgó középkorú férfira pillantok - nevezzem ki a vállalat élére?
- Tudjuk, hogy ez hatalmas kérés, de-
- Ez nem kérés, ez arcátlanság. Ha bajuk van Sannal, vele kéne ezt megbeszélniük. Nem szépen kihagyva őt az egészből szövetkezni. - dühösen összevonom a szemöldököm, és ridegen meredek rájuk.
- Uram, kérem! Mi csak a cég sorsát tartjuk szem előtt! Már fél éve, hogy Mr. San elment egy üzleti útra, hátra hagyva a vállalatot. Ígéretei szerint már három hónappal ezelőtt vissza kellett volna térnie New Yorkból.
- Üzleti út? Miféle üzleti út?
- Valami bővítésről, szeretett volna a tengerentúlon is terjeszkedni. - szólal meg a két hallgatag pasas közül az egyik.
- Hmm, érdekes. Egy szóval sem említette. - felötlik a fejemben a gyanú, de aztán elhessegetem onnan, mert tudom jól, hogy az öreg San az egyik legmegbízhatóbb embere volt apának. - Visszatérve a témára, még átgondolom. Beszélnem kell Mr. Sannal is, aztán majd értesítem önöket.
Fáradtan legyintek egyet feléjük, amikor hálálkodni kezdenek, aztán elfordulok tőlük és átvágok a tömegen. Hosszú ideig keresem Nataliet az emberek között, míg meg nem pillantom a sátorban táncolni Floyddal. Az agyamat pillanatokon belül elönti a vörös köd, és erőszakosan lököm el a vállammal az utamba kerülő egyéneket.

Natalie szemszöge

Kellemetlen helyzetbe kerültem. Egy igazi nőcsábászba, aki kitartóan próbál hatással lenni rám. Nem mintha nem menne neki, a kinézetét tekintve - mogyoróbarna haj, smaragdzöld szemek, szikár alkat - de annyira igyekszik szavakkal bemászni a bugyimba, hogy ha tehetném, futva menekülnék előle.
- Tudod, sokat járok a Kim féle rendezvényekre. Nem tudtam, hogy ilyen virágszálakat is tartogathat. Igazi meglepetés - duruzsolja a fülembe, ahogy lassan táncolunk a zenére.
Valójában egyáltalán nem fogadtam volna el a felkérést sem, ha egy mindez egy nyilvános szórakozó helyen történik meg. De ugye, ahogy Stevennel leléptünk a tömegből az üres sátorba, perceken belül szándékosan erre tévedtek a párok, és megtelt emberekkel.
Eleinte jól elcseverésztem Mr. Brookssal, de aztán visszajött Junsu anyja, és elrabolta a beszéd partnerem. Na ez után kerültem végképp a figyelem középpontjába. Először egy negyvenes üzletember kért fel, a kedvesebbik fajtából, én pedig nem lehettem pofátlan, hogy elutasítom az ajánlatot. Ilyen eseményen nem.
Aztán ezen felbátorodva szinte megrohamoztak a facér vállalkozók, ez a srác már a hatodik partnerem a tánctéren.
- Le kérhetem a hölgyet, Floyd? - dörren meg egy ideges férfi hang a hátam mögül, mire a barna eltávolodik tőlem.
- Ó, Junsu - mosolyodik el, de a mosolya nem őszinte. - Természetesen, a te házad, a te várad. - ereszti el a kezemet Mcdowell, de mielőtt kikerülne, utoljára rám emeli átható zöld szemeit, és játékosan kacsint egyet felém.
Amikor Junsu felé fordulok, durván magához ránt, és magához passzíroz kezeivel. - Megölöm - jelenti ki Jun.K, mire az erőszakosságát figyelmen kívül hagyva, egy mosoly kúszik az arcomra.
Valahogy boldogsággal tölt el, hogy féltékeny.
Csak néhány percet tudunk táncolni, mert Junsut az anyja lekéri, hogy beszélni tudjon vele valamiről tánc közben. Addig Stevennel lejtek egyet egy gyors táncra, amit nagyon élvezek, mert láthatóan nagyon otthon van a témában.
Aztán már csak arra eszmélek, hogy ismételten Floyd kezei közé kerülök, amit ő ki is használ egy tangóval.
Egyáltalán nem tetszik a közelsége és az sem, hogy vad tűz ég a szemeiben. Az meg főleg nem nyeri el a tetszésemet, hogy az érintései - amik mellesleg néha eléggé veszélyes helyre tévednek - félre érhetetlenül szexet ígérnek.
Az egyik résznél, amikor kipörget, és eltávolodok tőle, hirtelen hátulról két erős kar ragad meg. Megérzem Junsu parfümjét, ahogy megtölti az orrjárataimat, és se szó, se beszéd, Mcdowell haragos tekintetét figyelmem kívül hagyva elráncigál a parkettről.
- Junsu, várj! - szólok rá, ahogy maga után vonszol a kerten keresztül. - Hallod!? Ne szorongasd már a karom, eressz el! Figyelsz te rám!? Ez fáj! Tudok a saját lábaimon is menni!
- Hallgass! - dörren rám Junsu, mire durva hangjától összerándul a gyomrom, és valamiért félelem költözik a testembe.
Átráncigál az ebédlőn, átvágtatunk a csarnokon és balra fordulva szinte bezuhanok a könyvtárszoba üveges ajtaján.
Idegesen vágja be Junsu a válaszfalat, és pár percig csak áll előttem háttal. Szaporán veszi a levegőt, összeszorított ökle remeg az elfojtott dühtől.
- Junsu, figyelj rám-
Ekkor váratlanul megpördül, és erőszakosan az üveges ajtónak lök. Teljes testsúlyával oda szegez az üveglaphoz, és élesen szuszog a fülembe.
- Szóval szereted, ha egy olyan férfi, mint Floyd a mocskos kezeivel taperol!? - kérdi fogcsikorgatva a szavakat. - Tetszett az, amit a parketten csinált veled!? Élvezted, mi?
- Junsu, állj le, erről szó sincs!
- Ha én érintelek, akkor egy mocskos gazember vagyok, de ha Mcdowell csinálja, az jó!?
- Junsu! Figyelj már rám!
- Itt már nem elegek a szavak, Natalie - feleli idegesen Junsu, és megragadja az egyik combomat. Erőszakosan húzza félre a szoknyám alját, és felcsúsztatja egészen a derekamig az anyagot. Vad, állatias érintései először félelemmel töltenek el, de amikor elhajol a vállamról, és a számhoz hajol, elönti a lábam közét a melegség. Durván tapasztja rá ajkait az enyémre, és csókunk közben olyan vadul tépi a számat, hogy egy lassú csepp indul meg az állam felé. Türelmetlenül lenyalja a vér csíkot, és visszatér ajkaimhoz. Egyik keze betolakszik a ruha alá, és félre tolva a melltartómat, durván rámarkol mellemre. Közben másik keze levándorol a kellően nedves fehérneműmhöz, és amikor végig simít az anyagon, megremegek. Felszisszen, ahogy megérzi, mennyire átázott a bugyim a saját nedvességemtől, majd elszakadva a számtól, belefúrva kávészín szemeit az enyéimbe, torkából mély morgás tör fel.
- Most pedig elveszem azt, ami az enyém.