Chapter 17 - Beismerő vallomások II.
Egyedül ébredtem a hatalmas franciaágyban. Hiába tapogattam végig a selyem lepedőt, nem feküdt mellettem senki. Feleslegesen tagadnám, belülről mardosott az üresség. Nagyot sóhajtva keltem ki a meleg takaró alól, és indultam meg a fürdő felé. Megmostam az arcom és a fogam. Utána gondoltam körbe nézek odakint is.
De ott sem volt. Végig sétáltam az egész szinten, de elment. Megint egyedül hagyott.
Biztos elment dolgozni... de mi van ha nem? Talán Biancával ment találkozni, a tudtomon kívül... Jó ég, Natalie. Ne kombinálj! Mély levegő, tiszta fejjel való gondolkodás. Nincs értelme felidegesítenem magam ilyesmivel. Sőt még jogom sincs ilyen követelőzőnek lennem... Hisz, ha jobban végig gondolom a dolgokat, az sem mondható el, hogy egy párt alkotnánk...
Igen, így van. Mindketten vonzódunk a másikhoz és szimpatizálunk egymással. Ennyi az egész. Sok más nő van, aki erre azt mondaná, hogy csak dugópajtásak vagyunk. És a legszomorúbb, hogy nem is mondana nagy hülyeséget. Nem áll messze ez a fogalom az igazságtól. Mert mégis mit gondoltam!? Nem vagyunk már kamaszok, nem vagyok már egy naiv kislány, aki arra vár, hogy szerelmet valljon neki a suli menő sráca. Ez az idő már elmúlt.
Miután megreggeliztem, (Teresa mesterien bánik a palacsintasütővel) körbe néztem abban a szobában, amit még pár napja én kaptam szállásul. Megnéztem a gardróbszobát is, ami hozzá tartozott. Valahogy sejtettem, hogy lesz bent pár ruha. Az igazság az, hogy tényleg csak néhány darab lógott a vállfákon, de az viszont mind az én méretemben.
Végül megragadtam egy bordó nadrágkosztümöt, ami mellett egy másik vállfán lógott egy blúz. Ezt is magamhoz vettem, majd nagy szerencsémre találtam fehérneműt is. Miután mindent magamra vettem, felhúztam a megkerült bokacsizmám. Még napokkal ezelőtt maradt Junsu lakosztályán, azt hittem többet nem is látom viszont. A hajamat kissé megborzoltam, hogy jobban álljon, majd a táskámat magamhoz véve elhagytam a lakást. A lifttel lementem a földszintre, ezután pedig a portást kértem meg, hogy rendeljen nekem egy taxit.
Eltökéltem magam. Ismét a kezembe veszem az irányítást, és nem hagyatkozom többet Junsura. Nem tudhatom mikor un rám, így dolgoznom kell. Nem leszek ingyenélő, sem az ő nőcskéje, aki a nyakán lóg. Felnőtt egyedülálló nő vagyok, aki képes megállni a saját lábán. Hisz évek óta ezt teszem. Mióta befejeztem a gimit mindig én kerestem meg a pénzt, amiből megélek. Én szedtem össze annyit, hogy beiratkozhassak az egyetemre. Az már más kérdés, hogy végül az a pénz amit a négy évre félreraktam, elúszott. Mondjuk úgy, tettem Amynek egy hatalmas szívességet.
A taxi hamar elszállított a Shellyvel közös lakásomig. Bár csak pár napja, hogy nem voltam itthon, nekem hosszú heteknek tűnt. Élménydús időszak volt ez, az már biztos. Amint beléptem a lakásba, megcsapott a frissen főtt kávé illata. Bah.
- Natie! - kiált fel Shelly, ahogy megpillant és odasiet elém. Hosszan megölel, mielőtt rám nézne. - Rég láttalak. Junsu hagyott itt egy üzenetet, hogy nála leszel. Mesélj! Mi újság veletek? Mi történt? Mindent hallani akarok!
- Jó ég, Shell - sóhajtom, és kikerülöm, hogy főzzek egy csésze teát. - Mindent elmesélek, csak vegyél vissza ebből a nagy energiatúltengésből, mert lefáradok tőle - pillantok rá, mire ő vigyorogva követ és felül a velem szemben lévő bárszékre. - Komolyan mondom.
- Jó, jó. Lenyugszok. Csak mond már!
Mindent elmondtam. Töviről-hegyire. Shelly egy szó nélkül hagyta, hogy elmeséljek mindent. Mikor végeztem, néhány percig csak nézett, majd fújt egyet.
- Hát jó sok minden történt néhány nap alatt.
- Tudom - bólintok, és beleiszok a teámba. Hmm, de jó.
- Szóval, akkor most... mi van!? - kérdi összeráncolt szemöldökkel. - Ha jól értem, együtt voltatok, de nem adtad olyan könnyen magad. Kinyomoztál utána pár dolgot. Mint például, hogy a vér szerinti apja öngyilkos lett. Meg, hogy az anyja félrekúrt Wooyung faterjával. Aztán... A mostohaapja jó arc, egész végig vele lógtál a partin. Az anyja meg láthatóan utál, és ott van még az ex is.
- Igen.
- Hát ez kemény. Jól kifogtad, kislány!
- Nekem mondod? - motyogom, magam elé bámulva. Majd eszembe jut valami. - Nem keresett senki?
- Hmm, lehet - mondja sejtelmesen, mire nagyot sóhajtok. Ő feláll és nyugodtan neki áll egy banánt hámozni.
- Shelly, ne csináld már. Jó, oké. Elmondom a részleteket is... - suttogom, mire felcsillannak a szemei. Javíthatatlan.
- Ez a beszéd! - paskolja meg a karom, amint visszaül velem szembe. - Tudod, hogy engem a szaftos dolgok érdekelnek. Milyen az ágyban? Jó nagy van neki, mi?
- Jó elég lesz! - tartom fel a kezem, hogy elhallgattassam. - Ki járt itt?
- Hát, lássuk csak - harap bele a banánjába, és számolni kezd az ujjain. - A lányok, Amy kétszer is. Junho - itt hatásszünetet tart, mire biccentek, hogy mehet tovább. - És Junsu is megfordult itt.
- Junsu? - kérdem tőle, felvont szemöldökkel.
- Aha. A ruhaméreted érdekelte. Nem igazán értettem, de megengedtem, hogy megnézze a gardróbod. Remélem nem baj.
Halkan felnevetek. Ez mindent megmagyaráz.
- Most min nevetgélsz?
- Mindegy... És Junho?
- Hát igazából, ő is kétszer járt itt. Pár napja, hogy megkérdezze merre vagy. Ekkor mentél el napokra. Aztán tegnap is benézett, hogy megkérdezze, előkerültél-e már. Elvileg a munkahelyeden is keresett.
- Fenébe - motyogom, és tördelni kezdem az ujjaim.
- Oda van érted - jelenti ki, én pedig frusztráltan megdörzsölöm az arcom. - Mocskosul szerencsés vagy. Két pasi is verseng érted, az egyik dögösebb, mint a másik. Bár rám vadászna egy ilyen csődör...
- Hidd el, nem könnyebb az én helyzetem sem.
- Miért? Még nem döntöttél? - mereszt nagy szemeket.
- Nem erről van szó. Egyszerűen mindkettőt nagyon kedvelem. És akármelyikükkel is vagyok, az a másiknak fáj. Bűntudatom van.
- Lehet is! - feleli, mire felvonom a szemöldököm. - Előbb is beavathattál volna! - bólogat mindentudóan. - Én semmit sem hallgatok el előled. Ezek után jogosan van lelkiismeret furdalásod, anyukám.
- Hülye! - csapom meg a karját, mire felröhög.
- Szörnyen fáj ez az egész. Így elsunnyogni a dolgokat a legjobb barátnőd elől... Szégyelld magadat!
- Elmehetsz a fenébe - vágok vissza és felállok a bárszékről. Elindulok a szobám felé, ő pedig követ.
- Még mindig nem mondtál semmit a lepedő akrobatikátokról! Gyerünk, Natalie! Mindent tudni akarok - olyan, mint egy árnyék, a sarkamban toporog, még akkor is, ha egy pillanatra megállok.
- Nincs munkád? - sóhajtom.
- Kit érdekel! Rá ér. A következő ügyfelemmel csak egy óra múlva lesz találkozom. Addig szabad vagyok. Na, ne csigázz! Majd' megöl a kíváncsisáááág!
- Kár, hogy csak majdnem - motyogom fáradtan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése