Chapter 14 - A kísértés ellen...
A nap első sugarai ébresztettek fel. Az a nyavalyás redőny fel volt húzva az ablakról, így nem volt védelmem az égitest fénye ellen. Először azon morfondíroztam ez, hogy lehetséges, mikor teljesen meg voltam róla bizonyosodva: Már pedig én este leeresztettem.
Próbáltam menedékre találni a takaróm alatt, de már hiába volt minden. A gondolkodás teljesen kiverte az édes álmot a szemeimből. Pedig annyira nyugodtan aludtam, mint már régóta nem.
Nagyot sóhajtva hajtottam le magamról a takaró kétharmadát, a maradékot pedig lábammal rúgtam le az ágy végébe. Nagyot nyújtóztam a párnák között, hosszú ásítozások közepette. Majd előre lendítettem felsőtestemet, és ülő helyzetbe tornásztam magamat.
Miután sikeresen legördültem az ágyról, elcsoszogtam az ajtóig. Résnyire kinyitottam és kikucskáltam rajta. Nem láttam senkit, így úgy döntöttem főzök magamnak egy kávét.
Elkormányoztam magam a konyháig, és nagyot sóhajtva bámultam a mosogatót. Teljesen kiment a fejemből, hogy tegnap teli pakoltuk a sok edénnyel. Magamban felírtam a listámra, hogy a koffein italom után a mosogatásra is sort kerítek.
Bekapcsoltam a csúcs modern kávéfőzőt, és kanalaztam bele az őrölt kávészemekből. Amíg a masina elkészítette az italom, addig én átsétáltam a nappaliba. Az ablakon keresztül bámultam, ahogy ismét ujjá éled a természet és felveszi meleg színeit, a nap egy óriási vörös pöttyként bámult vissza rám az égről.
Úgy gondoltam, talán hat óra lehet, a felhők még vöröses-sárgás színben játszottak, jelezve, hogy nem régiben bukkant fel a nap a látóhatár aljáról.
Elszakadva a kinti képtől battyogtam vissza az addigra kész kávémért.
A gép alá helyeztem egy aranyos kis csészét, amit az egyik szekrényből kotortam elő. Utána szereztem még az ébresztőm mellé némi tejet a hűtőből és cukrot a munkalapról, majd összekevertem a forró itallal.
Szinte megborzongtam, ahogy lesiklott torkomon az első korty a nedűből.
- Hmm, de finom kávé illat van - jelenti ki egy rekedt férfi hang a hátam mögül. Ijedten a szívemhez kapok, és megpördülök tengelyem körül.
- Jó reggelt - motyogom, ahogy figyelem Junsut a bárszékről, amint odamasíroz a kávéfőzőhöz, és ő is tölt magának az energia bombából.
Bágyadtan foglal helyet velem szemben egy másik magas széken, majd megtámasztva fejét a tenyerén kavargatja az italát. Tej nélkül, kevés cukorral issza. Még a gondolatára is kiráz a hideg, hogy milyen erős lehet.
- Remélem jól aludtál - suttogja, miközben a szemét dörzsöli álmosan.
- Aha - felelem, és nem kerüli el a figyelmemet, hogy Jun.K-n csak egy rövid, fekete szabadidő nadrág van. Csokoládé barna bőrén jól láthatóan játszanak a nap fényei, így lehetetlenség levennem róla a szememet. Vonzza a tekintetemet, ahogy megemeli a kezét, hogy igyon egy korty kávét, közben pedig bicepszei megfeszülnek és elernyednek.
Pillanatokon belül zavarba jövök, és lesütöm szemeimet a gránit munkalap mintáira.
- Mára terveztem valamit, remélem nem baj - szólal meg Junsu, most már teljesen visszanyerve rendes hangszínét. A gyomrom megremeg, ahogy csak hallgatom szavait.
- Semmi gond, lassan úgyis megyek és-
- Félre értesz - mosolyodik el, amint felpillantok rá. Beletúr barna fényes tincseibe, és ásít egyet. Még ez is újabb löketet ad a lepkéknek a hasamban. Mit nekem pillangók! Egy egész állatkert szabadult el az alfelemben. - Anyám rendez ma délután egy partit és hivatalos vagyok rá, mint minden ilyen rendezvényére. Úgy döntöttem, hogy ma te is velem tarthatnál. Már, ha szeretnél jönni. Nem erőszak.
- Hmm, értem - felelem bizonytalanul. Nem feltűnően kezdem el tanulmányozni, ahogy a kávéját elfogyasztja. Figyelem, ahogy hosszú ujjai körül fogják a kerámia csészét, vállai és felkarja megfeszül minden mozdulatánál. Haja rakoncátlanul a homlokába hullik, de őt láthatóan nem zavarja. Fél szemmel a telefonját tanulmányozza, már percek óta. Amikor egyszer csak hirtelen felemeli a fejét és pontosan rám szegeződnek látószervei, elfelejtek levegőt venni. Tüdőmben reked az utolsó oxigén adag, szívem pedig őrülten kezd el kalapálni bordáim fogságában. Ráérősen kúszik egy mosoly arcára, egy igazi, csupafog vigyor.
Majd váratlanul átszeli a kettőnk között fennálló távolságot, és áthajol a munkaasztal felett. Két keze felcsúszik az arcomra, és homályos tekintettel tartja fogva az én szemeimet. Elveszek kávészín szemeiben, és olyan forrónak érzem testét, ahogy felém hajol, mint magát a kávét, amit elfogyasztottam nem rég.
Csókunk is olyan gyengéd, krémes és pikáns, akárcsak a koffein tartalmú ital. Lassan csukódnak le szemeim, ahogy ráérősen kóstoljuk egymás ajkait. Ez a csók nem hasonlítható az eddigiekhez. Ez más.
Édes, nyugodt, nem követelőző. Ajkaink percekig becézgetik egymást, míg végül Junsu óvatosan szétfeszíti izmával a számat, én pedig készségesen fogadom ajkaim közé nyelvét. Lassú, gyengéd táncba kezdenek ízlelőbimbóink egymással, közben én is átkarolom Jun.K tarkóját. Játékosan tekergetem közben ujjaim között puha tincseit, ő pedig gyengéden beletúr hajzuhatagomba, úgy tapasztja rá egyik tenyerét a nyakamra.
Lassan válnak el egymástól ajkaink, pihegve keresem tekintetemmel a kávészín szemeket.
Junsu szemeiben melegség csillan, olyannak látom, mint még sohasem.
Valahogy megváltozik a levegő közöttünk; eltűnik a bizonytalanság, a félelem. Már nyoma sincs annak a feszültségnek, ami tegnap este bennünk volt. Oly messzinek tűnik az az este, amikor először meglátogattam Jun.K-t a lakosztályán.
Szinte ellenkezés nélkül mentem bele, hogy Junsu rendeltessen nekem egy ruhát Teresával, aki, mint kiderült, egy az ötvenes évei elején járó hölgy volt. Titkon megnyugodtam, hogy a házvezetőnő ilyen kedves, és lássuk be a Junsuval való hatalmas korkülönbség is magabiztosabbá tett. Délután fél egy volt, amikor megérkezett a futárfiú a ruhámmal.
Miután lezuhanyoztam, kinyitottam a csomagot, amiben minden szükséges ruhadarab benne volt. Szerencsére mindent én választhattam ki, Jun.K bele sem szólt, csak felhívta Teresát, hogy jöjjön át segíteni. Mint kiderült, a földszinten lakott, ahol a portás is, és egyéb személyzete az apartmannak.
Végül jól el is beszélgettem a hölggyel, miközben azon morfondíroztunk mit rendeljünk meg. Teresa nagyon értett a dolgához, pillanatokon belül kitalálta, milyen ruhára is vágyom, sőt a fehérneműimet is sikeresen segített kiválasztani a katalógusból.
Most pedig itt állok a fürdő közepén, és épp próbálom magamra erőszakolni a harisnya tartót. Óvatosan akasztom bele a csipkés végű anyagot mindkét oldalon.
Aztán óvatosan bele bújok a kék koktél ruhába. Amint megláttam a sok más milyen fazonú ruha után ezt a darabot, egyből beleszerettem.
Fél vállás, combközépig érő, királykék ruha. A mellem alatt, és keresztben a szoknya részen is kövekkel kirakott csíkok feszülnek. Deréktól lefelé redők törik meg a sima szatén anyagot. Egyből megragadta a figyelmemet, tekintve, hogy nem mindennapi darab.
Alá a hűvös idő miatt vettem fel egy krémszínű harisnyát, cipőnek pedig egy platformos sötétkék magas sarkút vettem fel. A hajamat kivételesen hagytam megszáradni, úgy, ahogy állt a megmosása után. Így természetes hullámokat érhettem el, és hajsütővas híján nem varázsoltam belőle szokásomhoz híven loknikat. A csepp alakú, gyémánt fülbevalómat raktam vissza a fülembe, amit mindig hordok, amelyet még anyától kaptam hosszú évekkel ezelőtt.
- Kész van? - kopog be Teresa, és vár, míg azt nem mondom, hogy szabad. - Krisztusom, nagyon csinos! Tudtam, hogy tökéletesen fog illeni az alakjához ez a ruha.
- Köszönöm, Ms. Herrero.
- Mr. Kim már várja - böki közbe, amíg én a tükörben figyelem a képmásom.
- Megyek - felelem, és elfordulok az üveglaptól.
Próbálom bevetni minden kecsességemet, ahogy kilépdelek a nappaliba. Hátulról pillantom meg Junsut, ahogy az ablak előtt áll, fekete öltönyében. Amint pontosan mögé érek, megpillantja az üvegben alakomat, így lelkesen megfordul. Amikor megpillant, szemei kitágulnak, mohón falja tekintetével minden porcikámat.
- Egy mázlista gazember vagyok - motyogja, ahogy elém lép. Addig én is felmérem külsejét. Haját szokásosan felzselézte, így még inkább rálátást enged vonásaira. A zakó fölött egy elefántcsont fehér inget visel, amelynek felső két gombja szabadon van hagyva, ezzel megmutatva a mellkasából egy keveset. Beharapom ajkaim, ahogy miközben felemeli karját, hogy beletúrjon hajába, megfeszül kezén az öltöny ujja.
- Mehetünk? - szólal meg váratlanul Jun.K, mire megrázom a fejem, és rápillantok.
- Persze - válaszolom, és belekarolok a felém nyújtott izmos kézbe.
Egyedül a magas sarkúm kopogó hangját hallani, amíg le nem érünk a lifttel a mélygarázsba. Először nem értem, hogy mit keresünk itt, de amikor Junsu kikapcsolja a riasztót, és meglátom a Ferrarit, megnyugszom. Biztosan a személyzet egyik tagja hozta le ide, ez néhol szokás az ilyesfajta apartmanoknál.
- Hölgyem - tárja ki nekem az ajtót Jun.K, mire én egy mosollyal az arcomon behuppanok a bőrülésre. Ő is így tesz a vezető oldalon, majd egy gomb megnyomásával lehúzza a tetőt, a napfényes időre tekintettel.
Fél órát kocsikázunk, míg végül egy hatalmas birtokra nem érünk. Egy magas, kétszárnyas vaskapun át megyünk be, ami most nyitva áll, feltehetően a parti miatt. A tippem beigazolódik, amikor az udvaron áthaladva, a szökőkút körül és a kastély méretű építmény előtt kocsikat látok sorakozni.
- Hú, jó sok vendég lehet - motyogom inkább magamnak, mint Junsunek.
- Igen, anyának rossz szokása nagy felhajtást csinálni az ilyen rendezvényekből.
Miután sikeresen elhagyjuk a kocsit, egy fiatal srác jön elkérni a kulcsokat, hogy hátrébb vigye a garázshoz.
- Mr. Kim, az anyja külön megkért, hogy az ön autóját a kúria garázsába vigyem - magyarázza a fiú zavartan.
- Rendben van - zárja össze Jun.K az állkapcsát vadul, a frusztrációjának jeleként. Megragadja a kezem, és összekulcsolja az ujjainkat, ahogy elindulunk a bejárat felé, ami nyitva áll. Áthaladunk a grandiózus csarnokon - mert ekkora termet nem lehet előtérnek nevezni - majd az étkezőn és végül a teraszon át érkezünk ki a hatalmas hátsó kertbe.
Amint lelépünk a mészkő talapzatról, és néhányan megpillantanak minket, vad sugdolózásba kezdenek. Ez addig fajul, amíg teljes lesz a csend és minden szempár ránk szegeződik. Kellemetlenül húzom össze magam, nagyon nem tetszik nekem ez az attrakció szerep. Főleg nem akkor, ha legalább százhúsz ember bámul.
Érzem, hogy Junsu teste milyen merev, és a lélegzetvételei is nagyon feszültek.
- Nem lesz semmi baj, Junsu - suttogom felé, és megérintem felkarját, amivel a másik kezemet szorongatja. Először megvonaglik, ahogy hozzá érek, aztán homályos tekintettel felém fordul. - Ez csak egy parti. Itt leszek veled.
Őt próbálom nyugtatni, miközben én is borzasztóan feszült vagyok. De úgy érzem, erre van szüksége. És nem tévedek. Arca kisimul, kiereszti a felgyülemlett levegőt tüdejéből, és szemében visszatér a melegség.
- Natalie - súgja felém, és hálásan elmosolyodik. Én is viszonzom a gesztust, de az én szám görbülete bizonytalan. Miután ismét megindulunk a tömeg felé, a beszélgetés újból kezdetét veszi. De nem kerüli el a figyelmemet, hogy ez már csak látszat. Mindenki érdeklődve néz minket, talán azon gondolkozhatnak, ki lehetek én. Vagy Junsu ilyen szokatlan ezen az eseményen?
- Fiam! - hangzik fel egy csilingelő női hang, és hamarosan a hátunk mögül a tulajdonosa is párosul hozzá.
- Anya - ereszti el Jun.K az ujjaimat, és megpördül a tengelye körül, hogy üdvözölje a szülőjét. Én is megfordulok, és farkasszemet nézek egy negyvenes éveiben járó asszonnyal, aki feltűnően vizslat. Pár pillanat múlva egy őszülő férfi csatlakozik a nőhöz, és átkarolja a vállát.
- Jó látni téged, Junsu - mosolyodik el a férfi kimérten.
- Úgyszint, Steven - feleli partnerem, de ismét visszaköltözik a merevség a testébe. - Hadd mutassak be nektek egy számomra nagyon fontos hölgyet - fordul felém Jun.K - Ő itt Natalie Flynn. - amikor rám pillant a szeme éle meglágyul egy pillanatra, amit egy halvány mosollyal jutalmazok, és elszántan nézek szembe Junsu anyjával. A nő kimérten mér végig, az arcán elégedettlenség tükröződik. Na, jól indítunk, emberek.
- Örülök, hogy eljöttél - terelődik vissza a figyelme a fiára végül. - Az apád ügyfelei már nagyon várnak. Szóval most elrabollak egy kicsit - megragadja Jun.K egyik karját, mire partnerem merev háttal követi a nő kifinomult lépteit.
- Szóval, Natalie, honnan ismered Junsut? - szólal meg Steven halkan, magára vonva a figyelmem. Mikor rápillantok meglepetten ismerem el, hogy az egész társaságból Steven az egyetlen személy, aki fesztelen. Jókedvű mosoly játszik az ajkain és markáns, jóképű arcvonásai nyugodtságot sugallnak.
- Hmm, hát ez egy hosszú történet - motyogom zavartan, és amint elmegy mellettem egy pincérlány, leveszek egy pezsgőt a tálcájáról. Legalább ezzel is be tudom fogni a számat.
- Hát nézzük csak - pillant körbe a tömegen - úgy tűnik nincs rám szükség, úgyhogy láthatóan ráérek - szeme körül ráncok jelennek meg, ahogy kiszélesedik a mosolya. - Szívesen hallanék a mostohafiamról. Tudod, köztünk szólva, Junsu máig nem fogadott el a családjaként, és eléggé elzárkózik mind előlem, mind az édesanyja elől. Nem igazán tudom, hogy milyen életet is él.
- Értem - mondom zavartan. - De tudja, úgy gondolom, hogy nem adhatom ki Junsut.
- Ó, nem is kell, isten ments! - kacag fel harsányan. Amikor ránézek, felmérem, hogy látok-e hátsó szándékot Steven viselkedésében, de meg kell állapítanom, hogy tényleg csak érdeklődik. Sőt, zavart kíváncsiság tükröződik a szemében, feltehetően őt sem dobja fel ez a nagy tömeg körülöttünk.
- Nem igazán szereti a felesége partijait, igaz? - kérdem tőle egy apró mosollyal az arcomon.
- Ennyire látszik? - vakarja meg zavarában a tarkóját. - Jó ég, nehogy elmond az én Sayukimnak! Összetörnéd a világát.
- Nem hagyom cserben, Steven - mondom vidáman, és lépésről-lépésre felengedek a férfi társaságában. - Ez a kettőnk titka marad.
- Lekötelezel, Natalie.
- De van egy ötletem. Mi lenne, ha elbújnánk a sátorban a kíváncsi szemek elől? - mutatok a kert végében felállított vászon építményre. - Őszintén szólva, lassan úgy érzem, hogy lyukat égetnek a hátamba a mohó tekintetek.
- Tudom miről beszélsz - motyogja és felém nyújtja a karját. Elfogadom és belekarolok. - Gyorsan, és feltűnésmentesen surranjunk el - küld felém egy biztató mosolyt, amitől nekem is jókedvem lesz.
Az érzékeim sosem csalnak, és Steven valóban egy nagyon kedves embernek tűnik. Nem is értem Junsu ellenszenvét felé.
Junsu szemszöge
Megáll az eszem! Ezek az akta tologató gazemberek azt hiszik, hogy tudom rájuk fecsérelni a drága időmet. Na, ne vicceljünk, most komolyan. Már lassan fél órája lesz, hogy el lettem hurcolva Natalietól, és ebben a flancos partiban van bőven olyan férfi, aki facér - márpedig a szemüket sem vethetik Natiere. Ha pedig valamelyik szarházi meg meri fogni egy porcikáját is, az halott ember. Ami az enyém, az-az enyém. Pont.
- Tehát, azt akarjuk vázolni önnek, Mr. Kim, hogy lényegében, amióta az apja meghalt, folyamatosan esnek a részvények, elértéktelenedik az ingatlan, amit kínálunk. Ezt a problémát kéne minél előbb megoldani.
- Érthető az aggodalmuk, de uraim, amint tudják a vezetői székben Mr. San ül. Nem pedig én.
- Mr. Kim, értse meg, hogy Mr. San egyszerűen már nem alkalmas az igazgatói posztra. Évek óta nem fejlődik a vállalat és ha most sorsára hagyja, akkor minden bizonnyal darabjaira fog hullani.
- Ha jól értem, azt szeretnék, hogy valamelyiküket - ekkor a három előttem toporgó középkorú férfira pillantok - nevezzem ki a vállalat élére?
- Tudjuk, hogy ez hatalmas kérés, de-
- Ez nem kérés, ez arcátlanság. Ha bajuk van Sannal, vele kéne ezt megbeszélniük. Nem szépen kihagyva őt az egészből szövetkezni. - dühösen összevonom a szemöldököm, és ridegen meredek rájuk.
- Uram, kérem! Mi csak a cég sorsát tartjuk szem előtt! Már fél éve, hogy Mr. San elment egy üzleti útra, hátra hagyva a vállalatot. Ígéretei szerint már három hónappal ezelőtt vissza kellett volna térnie New Yorkból.
- Üzleti út? Miféle üzleti út?
- Valami bővítésről, szeretett volna a tengerentúlon is terjeszkedni. - szólal meg a két hallgatag pasas közül az egyik.
- Hmm, érdekes. Egy szóval sem említette. - felötlik a fejemben a gyanú, de aztán elhessegetem onnan, mert tudom jól, hogy az öreg San az egyik legmegbízhatóbb embere volt apának. - Visszatérve a témára, még átgondolom. Beszélnem kell Mr. Sannal is, aztán majd értesítem önöket.
Fáradtan legyintek egyet feléjük, amikor hálálkodni kezdenek, aztán elfordulok tőlük és átvágok a tömegen. Hosszú ideig keresem Nataliet az emberek között, míg meg nem pillantom a sátorban táncolni Floyddal. Az agyamat pillanatokon belül elönti a vörös köd, és erőszakosan lököm el a vállammal az utamba kerülő egyéneket.
Natalie szemszöge
Kellemetlen helyzetbe kerültem. Egy igazi nőcsábászba, aki kitartóan próbál hatással lenni rám. Nem mintha nem menne neki, a kinézetét tekintve - mogyoróbarna haj, smaragdzöld szemek, szikár alkat - de annyira igyekszik szavakkal bemászni a bugyimba, hogy ha tehetném, futva menekülnék előle.
- Tudod, sokat járok a Kim féle rendezvényekre. Nem tudtam, hogy ilyen virágszálakat is tartogathat. Igazi meglepetés - duruzsolja a fülembe, ahogy lassan táncolunk a zenére.
Valójában egyáltalán nem fogadtam volna el a felkérést sem, ha egy mindez egy nyilvános szórakozó helyen történik meg. De ugye, ahogy Stevennel leléptünk a tömegből az üres sátorba, perceken belül szándékosan erre tévedtek a párok, és megtelt emberekkel.
Eleinte jól elcseverésztem Mr. Brookssal, de aztán visszajött Junsu anyja, és elrabolta a beszéd partnerem. Na ez után kerültem végképp a figyelem középpontjába. Először egy negyvenes üzletember kért fel, a kedvesebbik fajtából, én pedig nem lehettem pofátlan, hogy elutasítom az ajánlatot. Ilyen eseményen nem.
Aztán ezen felbátorodva szinte megrohamoztak a facér vállalkozók, ez a srác már a hatodik partnerem a tánctéren.
- Le kérhetem a hölgyet, Floyd? - dörren meg egy ideges férfi hang a hátam mögül, mire a barna eltávolodik tőlem.
- Ó, Junsu - mosolyodik el, de a mosolya nem őszinte. - Természetesen, a te házad, a te várad. - ereszti el a kezemet Mcdowell, de mielőtt kikerülne, utoljára rám emeli átható zöld szemeit, és játékosan kacsint egyet felém.
Amikor Junsu felé fordulok, durván magához ránt, és magához passzíroz kezeivel. - Megölöm - jelenti ki Jun.K, mire az erőszakosságát figyelmen kívül hagyva, egy mosoly kúszik az arcomra.
Valahogy boldogsággal tölt el, hogy féltékeny.
Csak néhány percet tudunk táncolni, mert Junsut az anyja lekéri, hogy beszélni tudjon vele valamiről tánc közben. Addig Stevennel lejtek egyet egy gyors táncra, amit nagyon élvezek, mert láthatóan nagyon otthon van a témában.
Aztán már csak arra eszmélek, hogy ismételten Floyd kezei közé kerülök, amit ő ki is használ egy tangóval.
Egyáltalán nem tetszik a közelsége és az sem, hogy vad tűz ég a szemeiben. Az meg főleg nem nyeri el a tetszésemet, hogy az érintései - amik mellesleg néha eléggé veszélyes helyre tévednek - félre érhetetlenül szexet ígérnek.
Az egyik résznél, amikor kipörget, és eltávolodok tőle, hirtelen hátulról két erős kar ragad meg. Megérzem Junsu parfümjét, ahogy megtölti az orrjárataimat, és se szó, se beszéd, Mcdowell haragos tekintetét figyelmem kívül hagyva elráncigál a parkettről.
- Junsu, várj! - szólok rá, ahogy maga után vonszol a kerten keresztül. - Hallod!? Ne szorongasd már a karom, eressz el! Figyelsz te rám!? Ez fáj! Tudok a saját lábaimon is menni!
- Hallgass! - dörren rám Junsu, mire durva hangjától összerándul a gyomrom, és valamiért félelem költözik a testembe.
Átráncigál az ebédlőn, átvágtatunk a csarnokon és balra fordulva szinte bezuhanok a könyvtárszoba üveges ajtaján.
Idegesen vágja be Junsu a válaszfalat, és pár percig csak áll előttem háttal. Szaporán veszi a levegőt, összeszorított ökle remeg az elfojtott dühtől.
- Junsu, figyelj rám-
Ekkor váratlanul megpördül, és erőszakosan az üveges ajtónak lök. Teljes testsúlyával oda szegez az üveglaphoz, és élesen szuszog a fülembe.
- Szóval szereted, ha egy olyan férfi, mint Floyd a mocskos kezeivel taperol!? - kérdi fogcsikorgatva a szavakat. - Tetszett az, amit a parketten csinált veled!? Élvezted, mi?
- Junsu, állj le, erről szó sincs!
- Ha én érintelek, akkor egy mocskos gazember vagyok, de ha Mcdowell csinálja, az jó!?
- Junsu! Figyelj már rám!
- Itt már nem elegek a szavak, Natalie - feleli idegesen Junsu, és megragadja az egyik combomat. Erőszakosan húzza félre a szoknyám alját, és felcsúsztatja egészen a derekamig az anyagot. Vad, állatias érintései először félelemmel töltenek el, de amikor elhajol a vállamról, és a számhoz hajol, elönti a lábam közét a melegség. Durván tapasztja rá ajkait az enyémre, és csókunk közben olyan vadul tépi a számat, hogy egy lassú csepp indul meg az állam felé. Türelmetlenül lenyalja a vér csíkot, és visszatér ajkaimhoz. Egyik keze betolakszik a ruha alá, és félre tolva a melltartómat, durván rámarkol mellemre. Közben másik keze levándorol a kellően nedves fehérneműmhöz, és amikor végig simít az anyagon, megremegek. Felszisszen, ahogy megérzi, mennyire átázott a bugyim a saját nedvességemtől, majd elszakadva a számtól, belefúrva kávészín szemeit az enyéimbe, torkából mély morgás tör fel.
- Most pedig elveszem azt, ami az enyém.
