23. rész - Beforratlan sebek

Chapter 23 – Beforratlan sebek

Egy ideig csak álltam magam elé révedve, és próbáltam rájönni, hogy mi is történik velem pontosan. Teljesen összezavarodtam, és lassan már nem is Shellyre, hanem saját magamra lettem mérges. Hisz valójában igaza volt abban, amit mondott, azért is fájt ennyire…
- Sikerült lenyugodnia a szép lányoknak? – karolt át hátulról Junho, éreztem a mosolygást a hangján. Felemeltem a fejem, hogy legjobb barátnőmre nézzek, de ő kerülte a tekintetemet. Amikor James magához húzta, nem ellenkezett, és tudat alatt is hozzá simult a barátjához. Láttam a szemében a bűntudatot, de a szerelmet is. Vajon én is így tekintek Junhora? Vagy csak álltattam magam mind végig azzal, hogy ez működhet?
- Menjünk be. Mindjárt megfagyok. – motyogja Shell James nyakhajlatába. Én egyáltalán nem fázom. A vér sebesen száguld a testemben. A szemeim el nem hullajtott könnyektől ég.
Hagyom, hogy Junho bevezessen a klubba, nem is veszi észre, hogy valami nincs rendben velem, mert az időközben megérkező Chansunggal elegyedik beszélgetésbe. Amy próbál belefolyni a dologba, de félszemmel engem figyel. Tudja, hogy bármelyik pillanatban összeomolhatok. De csak akkor, ha hagyom magam. Sokat erősödtem az elmúlt hónapokban, ennyi nem fogja eltörölni mindazt, amit elértem.

Amint sikerül megvenni a karszalagokat, és átverekedjük magunkat a tömegen, keresünk egy üres bokszot a terem hátuljában.
- Kérsz valamit inni? – pillant rám Junho mosolyogva. Viszonzom vigyorát, és egy kisebb mosolyra görbül az ajkam.
- Igen, egy narancslét kérek.
- Valami erősebbet? – néz rám meglepetten.
- Nem köszi, jó lesz ez. – bíztatom, és elengedem a kezét. Ő Jamessel utat tör magának a tömegben, Chansung pedig elhívja Amyt táncolni. Így kettesben maradunk Shellel.
Érzem a feszültséget közöttünk, szinte izzik a levegő.
- Figyelj, Natie-
- Nem, te figyeld ide-
- Nem, nem, nem! Tudom, hogy mekkora szemétséget vágtam a fejedhez. Minden jogod meg van rá, hogy utálj. Én is utálom magam. De nem gondoltam komolyan. Hisz elég csak ránézni Junhora… Majd megveszik érted, soha meg sem fordulna a fejében, hogy megcsaljon.
- Tudom jól, Shelly.
- Ezért kérlek, hogy ne gyűlölj.
- Nem érzek semmi ilyesmit. – pillantok rá. Ő megszeppenten néz rám, mire oda nyúlok a kezéért az asztal felett, és megszorítom. – Te vagy a legjobb barátnőm. Bárkinél jobban ismersz.
- Ez így van... De biztos nem haragszol?
- Nem, inkább magamat okolom.
- Magadat? Ne viccelj, semmit nem tettél. Én voltam a tapló. – feleli, és ő is megmarkolja a kezemet.
- De igen. Becsaptam egy nagyon jó embert, aki sosem tudna bántani engem…
- Miről beszélsz?
- Lányok, nagyon búúús komorak vagytok! – énekli Chansung, amint közeledik.
- Felejtsd el, amit mondtam neked! – ellentmondást nem tűrő a hangom. Shell kissé meglepődik a fagyos hangom hallatán, de aztán kihúzza a kezét a markomból és mosolyogva felpattan, hogy Chansungot elhúzza magával a zsúfolt táncparkett felé. Amy kipirultan leül mellém a bokszba.
- Minden oké? – néz rám, nagyokat lélegezve.
- Persze. – bólintok, és még egy hihető görbület is kúszik az arcomra. Minden a legnagyobb rendben…
- Meghoztuk az italokat. – jelenik meg James és Junho.
- Tessék, szívem. – nyom egy puszit a nyakamra, ahogy leül mellém a partnerem. Az elém rakott ital egyáltalán nem hasonlít a narancslére.
- Ez mi?
- Epres vodka. Gondoltam, mire ide érek, meggondolod magad, és valami erősebbet szeretnél.
- És ezt mégis honnan vetted-
- Ismerlek, Natalie. – karol át lazán és belekortyol a saját italába.
Ekkor minden olyan… megjátszottnak tűnik, ahogy végig nézek a társaságon. Amy nagyon igyekszik, hogy úgy tűnjön, érdekli az, amit James mesél neki. Junho a tökéletes barát szerepét adja, és a visszaigyekvő Shelly szemében mintha huncut fény csillanna, ahogy Chansungra pillant.
Vagy mindezt csak képzelem, hogy a saját bűnöm eltörpüljön ezek a dolgok mellett?
Minden bizonnyal.
Nem is gondolkozom többet, és inkább felhajtom az elém rakott szeszes italt. Nem érzem semmi hatását, ezért kijelentem a többieknek, hogy hozok még magamnak egyet. Junho próbál marasztalni, de én lerázom magamról a kezét, és átnyomulok az emberek között. Úgy érzem magam, mint egy szardínia, ahogy utat próbálok törni magamnak a ringatózó testek között. Mire végre kijutok, szinte leizzadok. Sikerül neki esnem a bárpultnak, mert nekem jönnek hátulról. Rendesen beverem a csípőm, és még egy srácot is majdnem felborítok.
- Minden oké, kiscsaj? – kérdi egy ismerős hang. Kíváncsian felpillantok, és kitűröm a hajat az arcomból. Amaz is meglepődik, ahogy találkozik a tekintetünk.
- Natalie? Mit keresel itt? – kérdi, és eltol magától, hogy a saját lábamon álljak.
- Én csak lejöttem Junhoékkal táncolni… Na és te?
- Taecyeon rágta a fülemet, hogy csajozni akar, nekem meg nem akadt jobb dolgom, úgyhogy elkísértem.
- Így már mindent értek. – felülök az egyik bárszékre, ő is követi példámat.
- Kérsz valamit?
- Meg tudom venni magamnak.
- Nem baj. Meghívlak. – kacsint rám, és int a pultosnak, aki azonnal ott terem. – Én egy whiskyt kérek, tisztán, dupla jéggel. A hölgy pedig egy Sex on the Beach koktélt.
- Honnan tudtad, hogy ez a kedvencem? – pillantok rá kérdőn.
- Megjegyzem az ilyesmit. És kiszolgáltalak a Lotusban.
- Nagyon jó a memóriád, Nick. – mosolyodom el szívből, először az este folyamán.
- Ez természetes, ha egy csinos lányról van szó. Na, de mesélj. Mi újság veled és a szószátyár Shellyvel?
- Shell meg van. Végre bepasizott, így van egy biztos pont az életében, rajtam kívül.
- Ezt szomorúan hallom. – biggyeszti le az ajkát. – Így már nem udvarolhatok neki.
- Shellyt lehet, hogy nem zavarná. Jamest már annál inkább.
- És mi a helyzet veled? – kérdi vigyorogva. – Még eladó vagy a piacon? – emelgeti a szemöldökét kacéran.
- Nem, van barátom.
- Kibékültél Jun.K-vel? – kérdi meglepetten.
Az Ő neve hallatán nagyot dobban a szívem. Ezt a pillanatot választja a csapos, hogy lerakja elénk a kért italokat. Nagyot kortyolok a sajátomból, hogy eltompítsa a szívemben jelentkező fájdalmat.
- Nem. Junhoval járok.
- Junhoval? – nagyon váratlanul éri a válaszom. Még a poharából is kilöttyenti a whiskyt.
 - Igen. Azt hittem tudod. Hisz egy helyen dolgoztok.
- Az igaz, de nem vagyunk túlzottan beszélő viszonyban. Mint tudod, nekem Junsu jó barátom, így elég furcsa lenne, ha Junhoval haverkodnék.
- Megértem. – bólintok. Idegesen beharapom a szám, ahogy eszembe jut, mennyire szeretném tudni mi van vele. – És ő… jól van? – suttogom erőtlenül. Úgy ejtem ki a szavakat, mintha valami tiltott dolgot mondtam volna.
- Junsu? – pillant rám. Az arcomra lehet írva a válasz, mert frusztráltan megvakarja a tarkóját. – Biztos nem örülne, ha elmondanám neked… De eleinte nagyon szarul nézett ki. Zombiként jár-kelt a Lotusban… - elképzelem mindazt, amit Nichkhun mond, és elszorul a torkom. – De ne aggódj! Már kiheverte a dolgot. – karolja át a vállam, mert láthatja rajtam, hogy a sírás szélén állok.
- Natalie! – amint meghallom Junho hangját a tömegből, gyorsan felpattanok a székről.
- Köszönöm, hogy elmondtad. – ölelem át gyorsan. – Így, hogy tudom Őt már nem bántja a dolog, én is képes leszek tovább lépni. – egy halvány mosolyt erőltetek az arcomra, és felkapom az italom. – Majd látjuk egymást. Szia. – biccentek felé, és elindulok a tömeg felé.
Út közben összetalálkozom Junhoval, aki idegesen kémleli az embereket. Engem keres.
- Junho! – amint meghallja a hangom, nyugalom terül el az arcán.
- Mindenhol téged kerestelek! – ahogy oda érek elé, szorosan átölel.
- Csak hoztam magamnak egy új koktélt. – mutatom fel a poharam, és hagyom, hogy csókot nyomjon a számra.
- Ne ijessz meg így többet. – néz mélyen a szemembe. – Azt hittem, hogy valaki megtámadott. Nem valami biztonságos ez a hely. Tele van drogos alakokkal. – sóhajt.
- Nekem sem tetszik túlzottan. – Főleg azok után nem, hogy itt kellett szembesülnöm a saját gyengeségeimmel. Minél előbb itt akarom hagyni ezt a kócerájt, a fájdalommal együtt, ami a szívemet nyomja.
- Haza menjünk? – ahogy kitűr egy tincset az arcomból, az érintése gyengéd, ellenben a tekintete mohóságról árulkodik. Eszembe jut az ígéretem. Mindenre vágyok most, csak több testi közelségre nem. Valahogy el kell intéznem, hogy ne sértődjön meg, de én is jól jöjjek ki a dologból.
- Igen. – bólintok, és belekarolok a felkarjába. – Szóljunk Amynek is. Biztos szívesebben jönne velünk, mint hogy taxit kelljen fognia.
- Igaz, ilyenkor már nincsenek buszjáratok. Rendben, keressük meg gyorsan.


Szégyellem, de elővettem a jó öreg női trükköt, és fejfájásra hivatkozva le tudtam beszélni Junhot az ötletéről. Nem repesett az örömtől, de jobban szeret engem annál, mint hogy ebből viszályt szítson.
Másnap pedig korán reggel elment, mert el kellett intéznie néhány ügyet a cégnél, utána pedig megy dolgozni a klubba. Én is felkeltem nagy nehezen az ágyból, és ittam egy kávét.
Miközben azt kortyoltam, a laptopomon olvastam valamelyik újság pletyka rovatát. Nem igazán tudott felizgatni, hogy Jennifer Anninston végre boldog kapcsolatban él. És az sem, hogy megszületett Katalin hercegné második gyermeke.
Kit érdekelnek ezek az emberek!? És mi van az én életemmel? Az kevesebbet érne, mint ezeké az embereké?
Az senkit nem érdekel, hogy úgy érzem, tegnapig minden teljesen jó volt körülöttem, most pedig kezd szétdőlni a kártyavár, amelyet kemény munkával felépítettem?
Mi a baj velem? Semmit sem változtak Junho érzései irántam. Ugyanolyan odaadással ölel, ugyanazt a forró csókot adja, mint eddig. Mi lett más?
Én változtam meg. Bennem változott meg valami. Mintha egy kapcsolót felkattintottak volna egy olyan helyiségben, amelyet már teljesen elborított a por, mert a gazdája megfeledkezett róla. Ebben a szobában pedig nem mást zártam el fél évvel ezelőtt, mint egy olyan férfi iránti érzéseimet, amik helytelenek és reménytelenek is.
Az egyik felem célja az, hogy újra kitakarítsam ezt a szobát… A másik pedig még hallani sem akar az egészről.


Miután végeztem a Cakeben, úgy döntök, hogy elmegyek bevásárolni és készítek valami finomat Junhonak, hogy kiengeszteljem a tegnapiért. Úgy tervezem, hogy valami jó fűszereset csinálok, mert tudom, hogy oda van az olyan kajákért.
Miközben a polcokon válogatok, megcsörren a mobilom. Előhúzom a farzsebemből, és anélkül, hogy leolvasnám a hívásazonosítót, a fülemhez teszem.
- Szia, Natie!
- Wooyoung? – mosolyodom el boldogan. – Mi újság veled? Régen beszéltünk.
- Ez nem kifejezés, csajszi. Azért hívtalak, hogy lenne-e kedved találkozni a hétvégén. Szombaton szabadnapos vagyok.
- Tényleg? Ez szuper! Én is csak háromig vagyok bent a kávézóban.
- Na, király. Akkor mit szólnál ahhoz, ha felvennélek meló után, és elmennénk egyet mozizni, meg betolni egy óriási fagylalt kelyhet?
- Jól hangzik. – A vállamnak támasztom a telefont, hogy el tudjam irányítani a bevásárló kocsit a kasszák felé.
- Benne vagy?
- Mérget vehetsz rá. – nevetem el magam. – Ott várlak.
- Helyes. Na csáó!

Sokkal jobb kedvvel cipekedtem haza a vásárolt dolgokat, és a főzéshez is több kedvem volt így. Nem gondoltam, hogy pont Wooyoung fog kihúzni a slamasztikából. És a legjobb az, hogy nem is tud róla, mennyit segített. Shelly után ő az az ember, akiben a legjobban megbízom a barátaim közül. Sem Emma, sem pedig Amyre nem számíthatok annyira, mint kettőjükre.
Amint kész lettem a vacsorával, elmentem tusolni. Amikor köntösben kisétáltam a nappaliba, Junho az előtérben állt a kabátját a kezében szorongatva, és a megrakott asztalt csodálta.
- Ünneplünk valamit? – kérdezte ijedten.
- Nem.
- Nincs fordulónk, sem Valentin Nap. És még véletlenül sincs a szülinapod, ugye? – bombáz a kérdéseivel frusztráltan.
- Dehogyis. – indulok meg felé. – De ez azt jelentse, hogy nem tudod, mikor ünnepelem a születésnapomat?
- Júliusban, de bármi megtörténhet.
- Nem, tényleg nincsen semmilyen ünnepnap. Csak gondoltam, megleplek.
- Hát sikerült – fúj egyet megkönnyebbülve. Amint megnyugszik, végre felakasztja a kabátját is a fogasra.
- A kedvencedet főztem.
- Már kint érezni a Kimchi Chigae és a Japchae illatát. Most már tudom miért.
- Remélem ízleni fog. – terelem beljebb az étkező felé.
- Viccelsz? Alig várom, hogy megtömjem a hasamat. – dörzsöli össze a kezeit.
- Na, és sikerült elintézni az üzleti ügyeket? – kérdem, miközben helyet foglalok az egyik asztalfőn.
- Persze. Minden papírt aláírtunk. Most már véglegesen a miénk a vállalat. – bólint, és szed magának az ételből.
- És nem lesz nehéz eleinte két munkahelyen is helyt állni?
- Dehogynem, de mindent megteszek, hogy mindenre maradjon időm. Főleg, hogy rád maradjon. – mosolyodik el sejtelmesen.
- Azt mindjárt gondoltam. Inkább hanyagolnád a munkát, csak itthon lehess.
- Ez csak természetes, ha már ilyen gyönyörű asszonykám van, aki ilyen finomságokkal vár haza.
Megint a régi Junhoval ülök szemben, aki mindig engem tart szem előtt. Olyan, mintha a tegnapi nap meg sem történt volna. Csak egy rossz álom volt.
A szívem megtelik melegséggel, ahogy feláll az asztaltól, hogy oda jöjjön hozzám. A két keze közé fogja az arcom, és úgy csókol meg lágyan.
- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? – suttogja a számba.
- Én is téged, Junho. – lehelem vissza, és átkarolom a nyakát, hogy magamhoz tudjam húzni még egy csókra.
De ő itt nem áll meg, és én nem ellenkezem. Oda vezet a kanapéhoz, és lefektet rá.
Gyengéden szeretkezünk a félhomályban, amelyet a gyertyák szolgáltatnak, amik az étkező asztalon állnak.
Junho érintései elfedik a sebeket, amelyek tegnap felszakadtak. A szeméből áradó szeretet körbe ölel, és olyan mély megnyugvással merülök álomba, melyet csak ő adhat nekem, senki más.

22. rész - Érzelmi kavalkád

Chapter 22 - Érzelmi kavalkád

Ki tudja mióta; úgy élek, mint valami friss házas, aki a mézes hetein van. Legalábbis én így tudnám a legjobban jellemezni az elmúlt időszakot.
Junho úgy bánt velem, mint valami értékes művészi alkotással. A tenyerén hordozott, képes lett volna lehozni nekem a csillagokat is az égről, ha azt kérem.
Egy ideig azt hittem, csak álmodom az egészet, hogy ilyen jó fordulatot vett az életem. De aztán, amikor semmit sem csillapult Junho rajongása irántam, kezdtem belátni, hogy ő tényleg értékesnek tart engem. Hercegnőnek éreztem magam, akit végre felébresztett egy nagyon rossz álomból az ő jóképű hercege.
A negyedik hónapfordulónkat követően átköltöztem hozzá. Shellyt sem zavarta kifejezetten, mert épp összeszedett ő is magának egy hódolót. Jamesnek hívták, orvostanhallgató volt és nem utolsósorban szívdöglesztő.
Végre mindketten rendben voltunk magánügyileg. Még apának is elújságoltam, hogy van valaki az életemben. Ő ennek nagyon örült, mert kijelentette, hogy lassan igényt tartana unokákra is.

Lefőztem egy adag kávét, és elkezdtem a tojásokat is megsütni reggelire, amikor két erős kar kúszott a derekamra.
- Jó reggelt – mosolyodtam el álmosan.
- Veled mindig jó a reggel – motyogja Junho a nyakamba és egy puszit lehel a vénámra.
- Rántottának vagy tükörtojásnak kéred? – mutatok a serpenyő felé.
- Hmm, rántottának. – feleli, és elsomfordál az étkező asztalig. Nagyon fáradtnak néz ki. Mondjuk nem csoda. Hajnalban ért haza megint.
A mai napig nehezen szokom meg, hogy egy chippendale a barátom, aki más lányoknak táncol a színpadon és bájolog velük, ha kell. Amikor ezt neki is megmondtam, megnyugtatott azzal, hogy feleslegesen aggódom, mivel ő csak engem képes látni, senki mást.
Amikor ilyen cuki dolgokat mondott, úgy éreztem én vagyok a legboldogabb nő a világon.
- Képzeld, Sung Jaevel végre aláírtuk a papírokat – szólal meg, és rám is pillant az újságja fölött.
- Tényleg? Sikerült megegyeznetek?
- Nem volt könnyű, de igen – bólint.
Úgy két hete nagy nehezen kiszedtem Junhoból, hogy milyen papírmunkáért járkál be folyton a Cakebe a főnökömhöz. Az a helyzet, hogy eladósodott egy vállalat és a tulajdonosok eladásra szánják, hogy abból kifizessék a felgyülemlett adótartozásukat és tisztán távozzanak a cég átadásakor.
Ami szerintem nagyon korrekt, mivel így teljesen költségmentes lesz a vállalat, amit átadnak az új tulajnak. De ez nekik is érdekük, mivel ha nem így járnának el, akkor saját zsebből kéne kifizetniük az állam felé a tartozásukat.
Na és ezt a vállalatot vették meg Sung Jaevel felesben részesedve.
Tegnap pedig előkerült az a téma is, hogy ha sikerül felvirágoztatni a céget, Junho végre ott tudja hagyni a mostani munkáját. Végre olyan munkát fog végezni, mint bárki más. Titkon ennek én nagyon is örülök.
Valamint azt is felvetette, hogy elköltözhetnénk egy másik lakásba, amely közelebb esik a Cakehez. Mivel most több mint egy órát buszozok a munkahelyemre, ha Junho nem tud elvinni kocsival.
Úgy gondoltam, hogy a mai szabadnapomat erre fogom fordítani. Találok valami otthonos kis lakást a város másik oldalán, megfelelő árfekvésben.
- Mit szolnál hozzá, ha csak egy szobás lenne az új lakás? – pillantok Junhora, ahogy leteszem elé a reggelijét. – Most sem használjuk a vendégszobát. Apáék amúgy sem szállnának meg itt, haverokat pedig nem hívsz fel az óta, amióta együtt vagyunk.
- Teljesen megfelel. – mosolyog rám. – Legalább nem tudsz majd elküldeni oda aludni, ha berágsz rám. – most már vigyorog.
- Hmm, tudod lesz ám nappalink, kanapéval.
- Nem gondolhatod komolyan! Mi lesz a hátammal?
- Majd megmasszírozom, ha már kibékültünk.
- Így már mindjárt más.
Felnevetek, miközben ő elégedetten eszi a tányérjára kirakott ételt.
- Kérsz kávét is?
- Persze, szívem. – amikor oda tartja a bögréjét, én öntök neki a koffeines nedűből. Amint belekortyolok a sajátomba, egy pillanatra visszarepülök a múltba, arra a bizonyos napra… a szemeim könnybe lábadnak; muszáj felállnom és elfordulnom a mosogató felé, hogy Junho ne láthassa meg. Nekitámaszkodok a konyhaszekrénynek, és veszek néhány mély lélegzetet. Hiába minden… hiába tesz Junho boldoggá, hiába érzem magam biztonságban, még mindig nem gyógyultak be a sebeim, amelyeket Ő okozott.
- Natie, mi lenne ha ma csak itthon lustálkodnánk, ha már úgyis mindketten szabadok vagyunk?
Beleharapok az ajkaimba és megdörzsölöm a szemem, majd mosogatni kezdek.
- Délután rendben van a dolog, de előtte még elmegyek az ingatlan irodába. – felelem és megköszörülöm a torkom, mert a végén elcsuklik a hangom. Reménykedem benne, hogy Junho semmit sem vesz észre az egészből.
Hallom, hogy kitolja a székét, a léptei tompák. Ám mielőtt oda érne hozzám, megszólal a telefonja.
- Már megint Sung Jaenek támadt kedve zaklatni? – morog az orra alatt, és bemegy a hálóba.
Sóhajtok egy mélyet és nekidöntöm a fejem a hűtőnek.
- Fejezd ezt be, Natalie. – korholom magam feleslegesen.

~

Tavaszhoz megfelelően egy vékony kabátkában sétáltam el a lakásunkhoz legközelebb eső ingatlan közvetítőhöz. Szükségem volt egy kis magányra, hogy gondolkozhassak. Jót tett a friss levegő, legalább sikerült kiszellőztetni a fejemet.
Amint beléptem az irodahelyiségbe egy csengő jelezte jöttemet.
- Jó napot kívánok! – köszöntem elég hangosan, hogy minden alkalmazott meghalhassa.
- Jó napot, kisasszony! Miben segíthetünk? – mosolygott rám barátságosan az egyik negyvenes éveiben járó hölgy.
- Egy kisebb lakást keresek, nem túl magas rezsivel a belváros déli oldalán.
- A legjobb helyre jött, mi mindenképp megtaláljuk az álom lakását! – intett felém, hogy menjek beljebb. Helyet foglalt az egyik asztalnál, én pedig a másik oldalára helyezett fotelbe ültem le.
- Tehát, déli oldal… Mit szól ehhez a Hangjumdoban található lakáshoz? – tesz elém a hölgy néhány képet az ingatlanról.
- Nem rossz, de én valami… otthonos lakásra gondoltam. – felelem a számat húzva. Nem hiszem, hogy én leszek a kedvenc ügyfele. Az ilyesmiben nagyon válogatós vagyok. Legutóbb is megnéztünk hét lakást, mire megtaláltuk a Shellyvel közös otthonunkat.
Most is végig nézünk még négy lakást, aztán amikor a hatodiknak a képeit és a paramétereit rakja elém a közvetítő, tudom, hogy meg van az igazi.
- Ez az ingatlan a Manrijae-gil utca végén található.
- Tökéletes. – mosolyodom el boldogan, miközben felmérem a környéken készült képeket. Új építésű a ház amiben van, csak úgy, mint a környezetében lévő többi épület.
- Az albérleti díj sem olyan magas, mint az előzőnél. Valamint ez tartalmazza a rezsit is.
- Valóban, ez csak 325.000 won.*
- Szeretné megtekinteni? – pillant rám a hölgy, és már nyúl is a telefon felé, mielőtt bármit is válaszoltam volna. Meg van róla győződve, hogy megkötötte az üzletet. Mondjuk nem is téved.
- Mindenképp. – felelem mosolyogva. – Minél előbb szeretném megnézni.
- Rendben. – bólint és tárcsázni kezd. Néhány percet beszél, feltehetően a lakás tulajdonosával, hogy akadt egy ügyfél, aki igényt tartana rá.
- A péntek délután megfelelne? – kérdi a hölgy, és félre tartja a kagylót a fülétől, amíg a válaszomra vár.
- Délután három után szabad vagyok.
Értekezik még egy keveset a közvetítő, majd leteszi a telefont.
- Akkor várja négy órakor a tulajdonos. Valamint jómagam is ott leszek, hogy megköthessük a szerződést, ha ki kívánja venni az ingatlant.
- Rendben. Köszönöm a segítséget. – hajtom meg a fejem ültömben és felállok.
- Szívesen. A legjobbakat.
- Önnek is. Viszlát!

Elújságoltam Junhonak, hogy milyen jó lakást találtam. Ő nagyon örült annak, hogy én örülök, de kijelentette, hogy neki teljesen mindegy milyen lakásban lakunk, amíg az jól néz ki és én vele vagyok.
- Mit szeretnél csinálni ma? – kérdi Junho, miközben a hajammal játszik, ahogy mellette ülök a kanapén, a fejemet a vállán pihentetve.
- Mondjuk, elmehetnénk valamelyik klubba. Úgyis régen mozdultunk már ki.
- Nem úgy volt, hogy lustálkodni fogunk?
- Te kérdezted, hogy én mit szeretnék csinálni.
- Ajj, tudom. Hát jó, menjünk. Majd héderezünk legközelebb.
- De csak akkor menjünk, ha nem baj…
- Ne butáskodj! Csípd ki magad, amíg én lezuhanyozok.
- Rendicsek. Ha nem baj, elhívom a csajokat is.
- Nyugodtan. – int Junho és elindul a fürdő felé. – Én is szólok Chansungnak.
Egy ideig csak ültem az ágyon és agyaltam, hogy mit vegyek fel. Szoknyát még nem ideális felvennem, mert hiába köszöntött be a tavasz, esténként igencsak hűvös az idő.
Úgy döntöttem, kérek egy kis telefonos segítséget.
- Halihó, csajszi – búgta Shelly a vonalba kacéran. – Már vártam a hívásod.
- Jól tetted, mert szükségem van a segítségedre. Na meg jó lenne, ha felemelnéd a fenekedet a kanapéról, ahol most is minden bizonnyal valami szappanoperát nézel és eljönnél velünk bulizni.
- Nem is igaz! – fortyan fel Shell, de hallom, ahogy mocorog, majd elhalkul a háttérzaj a telefonban. – De képzeld, pont holnap akartam elmenni valamerre. Megspóroltál nekem egy telefonhívást.
- Szóval eljössz?
- Hogy a viharba ne? – nevet fel. – Sőt, riasztom Emmaékat is.
- Okés, tedd azt.
- Na és miben segíthet neked a jó öreg Shelly?
- Nem tudom mit vegyek fel. – felelem fájdalmasan.
- Ismerős a helyzet. Épp a gardróbom felé tartok. De a te problémádat illetően van egy ötletem. Vedd fel azt a bőrnadrágot, amit két éve vettünk Busanban. Ha meglát abban Junho, meg fog őrülni.
- És melyik felsőre szavazol?
- Hmm, az mindegy is igazából, hogy melyiket veszed fel. De szerintem legyen pánt nélküli.
- Köszi. Megint megmentettél.
- Nincsen mit. Most már csak a saját bajom miatt törhetem a fejem. De megyek is, feltúrom a szekrényem.
- Jójó, sok sikert hozzá. Szia.
- Csáó bébi – cuppant Shell a telefonba, és elnémul a vonal.
Amíg Junhora vártam, én teljesen elkészültem. Miután felöltöztem, kisminkeltem magam és felkötöttem a hajamat egy magas lófarokba. Előkerestem a Tiffany karkötőt, amit Junhotól kaptam néhány hete és felcsatoltam a csuklómra.
Néhány perccel később Junho is megjelent egy törülközővel a derekán.
- Azt a mindenségit… - motyogta fojtottan, amint megpillantott. – Biztos vagy benne, hogy el kell mennünk ma este? – mért végig a lábujjamtól kezdve a fejem búbjáig.
- Igen. Már beszéltem Shellel.
- Hmm, pedig… nekem lenne más ötletem is – végig simít az arcomon és csókot lehel a nyakamra.
- Azt elhiszem. – kuncogok halkan. – De öltözz. Miután haza értünk, utána is megvalósíthatod az ötletedet.
- Hát legyen. Nagyon remélem, hogy nem akarsz sokat a klubban tartózkodni…
Szerencsére hamar elkészült Junho is. Egy fekete inget vett fel, csőszárú farmerrel. Az ingének a felső néhány gombját szándékosan nem kapcsolta be.
Igyekezett ő is elcsábítani engem, akárcsak én őt.
- Akkor indulhatunk? – kérdi, mire én belekarolok a kitartott kezébe. Felkapja a slusszkulcsot, én pedig a kezembe veszem a kicsi fekete kézi táskámat, amelyben pont elférnek a legfontosabb dolgaim.
Miután rázárta az ajtót, lifttel mentünk le a garázsba, ahol leparkolt.
Az út közben Shelly felhívott, hogy szóljon, ők a Parkview felé tartanak Jamessel.  Mivel még sohasem voltam ott, kíváncsian vártam, hogy milyen hely lesz.
Amikor oda érünk, Shellék már várnak minket. James hátulról átkarolja barátnőmet, és hevesen vitatkoznak valamin. Mellettük Amy ácsorog frusztráltan, és mikor meglát minket egyből felénk indul.
- Min veszekednek már megint? – kérdem Amytől.
- Jaj, ne is mond. Shelly kibukott azon, hogy Jamesnek jövő héten egész végig ügyeletben kell lennie este a kórházban és nem tudnak találkozni.
- Ez komoly? – kérdi Junho megrökönyödve, és összefűzi az ujjainkat.
- Igen, mert most lennének három hónaposak, és Shelly nagyon babonás az ilyenekben.
- Ó, nem kell bemutatni. Három, hat és tizenkettő. Mindig ezeket a hónap fordulókat tartja kritikus pontoknak.
- Jó ég. – sóhajt Junho, és elereszti a kezemet, hogy elvigye magával Jameset, amíg mi lenyugtatjuk Shellyt.
Eltart egy darabig, mivel nehéz barátnőmmel megértetni az ilyesmit. Ilyen szempontból nagyon gyerekes tud lenni, de neki szent meggyőződése, hogy ezek igenis tényleg mindig bejönnek. Csak azért gondolja így, mert a nagy szerelme a múltban az egy éves fordulójukon szakított vele. Aztán az anyja a naiv és fiatal Shellyvel elhitette, hogy ezekre az időpontokra nagyon is figyelni kell. Nevetséges…
- Figyelj, Shell… már nem tizenhat éves kamasz vagy. Miért kell ilyen apróságokon kiborulnod?
- Te nem borulnál ki, ha Junho egy hétig távol lenne, pont egy ilyen alkalomkor!?
- Hát nem. Felnőtt emberek vagyunk, ilyesmin fenn akadni felesleges.
- Igaz, te nagyon is nyugodt vagy ilyen téren. Az sem zavar, hogy a pasid más csajokkal kavar, és ő ezt munkának nevezi.
- Na, álljon csak meg a menet! Az, hogy Junho chippendale teljesen más lapra tartozik, és igenis zavar, csak felnőtt ember vagyok, így tudom kezelni a dolgot.
- Nem ezt mondanád, ha látnád munka közben…
- Mit mondtál!?
Kifut a vér az arcomból Shelly gúnyos hangját hallva. Amint rám pillant és végre nem csak magával van elfoglalva, látszik rajta, hogy az arcom láttán megbánja amit mondott.
De nekem már mindegy, mert elcseszte az estém.
- Natie… ne haragudj, nem úgy gondoltam… - feltartom a kezem, és elhallgattatom ezzel. Veszek néhány mély lélegzetet és próbálok lenyugodni.
- Ezt jól megcsináltad. – morogja Amy idegesen.
- Csak kicsúszott a számon, nem is gondoltam végig…
- Mostanában elég sok minden csúszik csak úgy ki a szádon. – pillant rá Amy ellenségesen és átkarolja a vállamat.
Az a legrosszabb, hogy Shellynek igaza van. Nagyon zavar, hogy Junho más lányokkal foglalkozik munka közben. Nála… nála sosem gondoltam erre igazán, mert mindig is úgy gondoltam rá, hogy csak ki akar használni. Így miért is idegeskedtem volna emiatt?
De Junho más. Ő… tényleg elhitette velem, hogy értékes vagyok, és ha megcsalna, talán sosem jönnék rendbe.
- Natalie, tudod, hogy nincs igaza. Junho számára csak te létezel. – nyugtatgat Amy.
Nem is értem, hogy mi ez az érzés, ami most eluralkodott rajtam… Mintha nem szeretném igazán, hanem csak… birtokolni akarnám Junhot, mert nincs más, akire támaszkodhatnék... Tényleg ilyen önző lennék?


(*Ez magyar pénzben kb. 80.000 Ft)