23. rész - Beforratlan sebek

Chapter 23 – Beforratlan sebek

Egy ideig csak álltam magam elé révedve, és próbáltam rájönni, hogy mi is történik velem pontosan. Teljesen összezavarodtam, és lassan már nem is Shellyre, hanem saját magamra lettem mérges. Hisz valójában igaza volt abban, amit mondott, azért is fájt ennyire…
- Sikerült lenyugodnia a szép lányoknak? – karolt át hátulról Junho, éreztem a mosolygást a hangján. Felemeltem a fejem, hogy legjobb barátnőmre nézzek, de ő kerülte a tekintetemet. Amikor James magához húzta, nem ellenkezett, és tudat alatt is hozzá simult a barátjához. Láttam a szemében a bűntudatot, de a szerelmet is. Vajon én is így tekintek Junhora? Vagy csak álltattam magam mind végig azzal, hogy ez működhet?
- Menjünk be. Mindjárt megfagyok. – motyogja Shell James nyakhajlatába. Én egyáltalán nem fázom. A vér sebesen száguld a testemben. A szemeim el nem hullajtott könnyektől ég.
Hagyom, hogy Junho bevezessen a klubba, nem is veszi észre, hogy valami nincs rendben velem, mert az időközben megérkező Chansunggal elegyedik beszélgetésbe. Amy próbál belefolyni a dologba, de félszemmel engem figyel. Tudja, hogy bármelyik pillanatban összeomolhatok. De csak akkor, ha hagyom magam. Sokat erősödtem az elmúlt hónapokban, ennyi nem fogja eltörölni mindazt, amit elértem.

Amint sikerül megvenni a karszalagokat, és átverekedjük magunkat a tömegen, keresünk egy üres bokszot a terem hátuljában.
- Kérsz valamit inni? – pillant rám Junho mosolyogva. Viszonzom vigyorát, és egy kisebb mosolyra görbül az ajkam.
- Igen, egy narancslét kérek.
- Valami erősebbet? – néz rám meglepetten.
- Nem köszi, jó lesz ez. – bíztatom, és elengedem a kezét. Ő Jamessel utat tör magának a tömegben, Chansung pedig elhívja Amyt táncolni. Így kettesben maradunk Shellel.
Érzem a feszültséget közöttünk, szinte izzik a levegő.
- Figyelj, Natie-
- Nem, te figyeld ide-
- Nem, nem, nem! Tudom, hogy mekkora szemétséget vágtam a fejedhez. Minden jogod meg van rá, hogy utálj. Én is utálom magam. De nem gondoltam komolyan. Hisz elég csak ránézni Junhora… Majd megveszik érted, soha meg sem fordulna a fejében, hogy megcsaljon.
- Tudom jól, Shelly.
- Ezért kérlek, hogy ne gyűlölj.
- Nem érzek semmi ilyesmit. – pillantok rá. Ő megszeppenten néz rám, mire oda nyúlok a kezéért az asztal felett, és megszorítom. – Te vagy a legjobb barátnőm. Bárkinél jobban ismersz.
- Ez így van... De biztos nem haragszol?
- Nem, inkább magamat okolom.
- Magadat? Ne viccelj, semmit nem tettél. Én voltam a tapló. – feleli, és ő is megmarkolja a kezemet.
- De igen. Becsaptam egy nagyon jó embert, aki sosem tudna bántani engem…
- Miről beszélsz?
- Lányok, nagyon búúús komorak vagytok! – énekli Chansung, amint közeledik.
- Felejtsd el, amit mondtam neked! – ellentmondást nem tűrő a hangom. Shell kissé meglepődik a fagyos hangom hallatán, de aztán kihúzza a kezét a markomból és mosolyogva felpattan, hogy Chansungot elhúzza magával a zsúfolt táncparkett felé. Amy kipirultan leül mellém a bokszba.
- Minden oké? – néz rám, nagyokat lélegezve.
- Persze. – bólintok, és még egy hihető görbület is kúszik az arcomra. Minden a legnagyobb rendben…
- Meghoztuk az italokat. – jelenik meg James és Junho.
- Tessék, szívem. – nyom egy puszit a nyakamra, ahogy leül mellém a partnerem. Az elém rakott ital egyáltalán nem hasonlít a narancslére.
- Ez mi?
- Epres vodka. Gondoltam, mire ide érek, meggondolod magad, és valami erősebbet szeretnél.
- És ezt mégis honnan vetted-
- Ismerlek, Natalie. – karol át lazán és belekortyol a saját italába.
Ekkor minden olyan… megjátszottnak tűnik, ahogy végig nézek a társaságon. Amy nagyon igyekszik, hogy úgy tűnjön, érdekli az, amit James mesél neki. Junho a tökéletes barát szerepét adja, és a visszaigyekvő Shelly szemében mintha huncut fény csillanna, ahogy Chansungra pillant.
Vagy mindezt csak képzelem, hogy a saját bűnöm eltörpüljön ezek a dolgok mellett?
Minden bizonnyal.
Nem is gondolkozom többet, és inkább felhajtom az elém rakott szeszes italt. Nem érzem semmi hatását, ezért kijelentem a többieknek, hogy hozok még magamnak egyet. Junho próbál marasztalni, de én lerázom magamról a kezét, és átnyomulok az emberek között. Úgy érzem magam, mint egy szardínia, ahogy utat próbálok törni magamnak a ringatózó testek között. Mire végre kijutok, szinte leizzadok. Sikerül neki esnem a bárpultnak, mert nekem jönnek hátulról. Rendesen beverem a csípőm, és még egy srácot is majdnem felborítok.
- Minden oké, kiscsaj? – kérdi egy ismerős hang. Kíváncsian felpillantok, és kitűröm a hajat az arcomból. Amaz is meglepődik, ahogy találkozik a tekintetünk.
- Natalie? Mit keresel itt? – kérdi, és eltol magától, hogy a saját lábamon álljak.
- Én csak lejöttem Junhoékkal táncolni… Na és te?
- Taecyeon rágta a fülemet, hogy csajozni akar, nekem meg nem akadt jobb dolgom, úgyhogy elkísértem.
- Így már mindent értek. – felülök az egyik bárszékre, ő is követi példámat.
- Kérsz valamit?
- Meg tudom venni magamnak.
- Nem baj. Meghívlak. – kacsint rám, és int a pultosnak, aki azonnal ott terem. – Én egy whiskyt kérek, tisztán, dupla jéggel. A hölgy pedig egy Sex on the Beach koktélt.
- Honnan tudtad, hogy ez a kedvencem? – pillantok rá kérdőn.
- Megjegyzem az ilyesmit. És kiszolgáltalak a Lotusban.
- Nagyon jó a memóriád, Nick. – mosolyodom el szívből, először az este folyamán.
- Ez természetes, ha egy csinos lányról van szó. Na, de mesélj. Mi újság veled és a szószátyár Shellyvel?
- Shell meg van. Végre bepasizott, így van egy biztos pont az életében, rajtam kívül.
- Ezt szomorúan hallom. – biggyeszti le az ajkát. – Így már nem udvarolhatok neki.
- Shellyt lehet, hogy nem zavarná. Jamest már annál inkább.
- És mi a helyzet veled? – kérdi vigyorogva. – Még eladó vagy a piacon? – emelgeti a szemöldökét kacéran.
- Nem, van barátom.
- Kibékültél Jun.K-vel? – kérdi meglepetten.
Az Ő neve hallatán nagyot dobban a szívem. Ezt a pillanatot választja a csapos, hogy lerakja elénk a kért italokat. Nagyot kortyolok a sajátomból, hogy eltompítsa a szívemben jelentkező fájdalmat.
- Nem. Junhoval járok.
- Junhoval? – nagyon váratlanul éri a válaszom. Még a poharából is kilöttyenti a whiskyt.
 - Igen. Azt hittem tudod. Hisz egy helyen dolgoztok.
- Az igaz, de nem vagyunk túlzottan beszélő viszonyban. Mint tudod, nekem Junsu jó barátom, így elég furcsa lenne, ha Junhoval haverkodnék.
- Megértem. – bólintok. Idegesen beharapom a szám, ahogy eszembe jut, mennyire szeretném tudni mi van vele. – És ő… jól van? – suttogom erőtlenül. Úgy ejtem ki a szavakat, mintha valami tiltott dolgot mondtam volna.
- Junsu? – pillant rám. Az arcomra lehet írva a válasz, mert frusztráltan megvakarja a tarkóját. – Biztos nem örülne, ha elmondanám neked… De eleinte nagyon szarul nézett ki. Zombiként jár-kelt a Lotusban… - elképzelem mindazt, amit Nichkhun mond, és elszorul a torkom. – De ne aggódj! Már kiheverte a dolgot. – karolja át a vállam, mert láthatja rajtam, hogy a sírás szélén állok.
- Natalie! – amint meghallom Junho hangját a tömegből, gyorsan felpattanok a székről.
- Köszönöm, hogy elmondtad. – ölelem át gyorsan. – Így, hogy tudom Őt már nem bántja a dolog, én is képes leszek tovább lépni. – egy halvány mosolyt erőltetek az arcomra, és felkapom az italom. – Majd látjuk egymást. Szia. – biccentek felé, és elindulok a tömeg felé.
Út közben összetalálkozom Junhoval, aki idegesen kémleli az embereket. Engem keres.
- Junho! – amint meghallja a hangom, nyugalom terül el az arcán.
- Mindenhol téged kerestelek! – ahogy oda érek elé, szorosan átölel.
- Csak hoztam magamnak egy új koktélt. – mutatom fel a poharam, és hagyom, hogy csókot nyomjon a számra.
- Ne ijessz meg így többet. – néz mélyen a szemembe. – Azt hittem, hogy valaki megtámadott. Nem valami biztonságos ez a hely. Tele van drogos alakokkal. – sóhajt.
- Nekem sem tetszik túlzottan. – Főleg azok után nem, hogy itt kellett szembesülnöm a saját gyengeségeimmel. Minél előbb itt akarom hagyni ezt a kócerájt, a fájdalommal együtt, ami a szívemet nyomja.
- Haza menjünk? – ahogy kitűr egy tincset az arcomból, az érintése gyengéd, ellenben a tekintete mohóságról árulkodik. Eszembe jut az ígéretem. Mindenre vágyok most, csak több testi közelségre nem. Valahogy el kell intéznem, hogy ne sértődjön meg, de én is jól jöjjek ki a dologból.
- Igen. – bólintok, és belekarolok a felkarjába. – Szóljunk Amynek is. Biztos szívesebben jönne velünk, mint hogy taxit kelljen fognia.
- Igaz, ilyenkor már nincsenek buszjáratok. Rendben, keressük meg gyorsan.


Szégyellem, de elővettem a jó öreg női trükköt, és fejfájásra hivatkozva le tudtam beszélni Junhot az ötletéről. Nem repesett az örömtől, de jobban szeret engem annál, mint hogy ebből viszályt szítson.
Másnap pedig korán reggel elment, mert el kellett intéznie néhány ügyet a cégnél, utána pedig megy dolgozni a klubba. Én is felkeltem nagy nehezen az ágyból, és ittam egy kávét.
Miközben azt kortyoltam, a laptopomon olvastam valamelyik újság pletyka rovatát. Nem igazán tudott felizgatni, hogy Jennifer Anninston végre boldog kapcsolatban él. És az sem, hogy megszületett Katalin hercegné második gyermeke.
Kit érdekelnek ezek az emberek!? És mi van az én életemmel? Az kevesebbet érne, mint ezeké az embereké?
Az senkit nem érdekel, hogy úgy érzem, tegnapig minden teljesen jó volt körülöttem, most pedig kezd szétdőlni a kártyavár, amelyet kemény munkával felépítettem?
Mi a baj velem? Semmit sem változtak Junho érzései irántam. Ugyanolyan odaadással ölel, ugyanazt a forró csókot adja, mint eddig. Mi lett más?
Én változtam meg. Bennem változott meg valami. Mintha egy kapcsolót felkattintottak volna egy olyan helyiségben, amelyet már teljesen elborított a por, mert a gazdája megfeledkezett róla. Ebben a szobában pedig nem mást zártam el fél évvel ezelőtt, mint egy olyan férfi iránti érzéseimet, amik helytelenek és reménytelenek is.
Az egyik felem célja az, hogy újra kitakarítsam ezt a szobát… A másik pedig még hallani sem akar az egészről.


Miután végeztem a Cakeben, úgy döntök, hogy elmegyek bevásárolni és készítek valami finomat Junhonak, hogy kiengeszteljem a tegnapiért. Úgy tervezem, hogy valami jó fűszereset csinálok, mert tudom, hogy oda van az olyan kajákért.
Miközben a polcokon válogatok, megcsörren a mobilom. Előhúzom a farzsebemből, és anélkül, hogy leolvasnám a hívásazonosítót, a fülemhez teszem.
- Szia, Natie!
- Wooyoung? – mosolyodom el boldogan. – Mi újság veled? Régen beszéltünk.
- Ez nem kifejezés, csajszi. Azért hívtalak, hogy lenne-e kedved találkozni a hétvégén. Szombaton szabadnapos vagyok.
- Tényleg? Ez szuper! Én is csak háromig vagyok bent a kávézóban.
- Na, király. Akkor mit szólnál ahhoz, ha felvennélek meló után, és elmennénk egyet mozizni, meg betolni egy óriási fagylalt kelyhet?
- Jól hangzik. – A vállamnak támasztom a telefont, hogy el tudjam irányítani a bevásárló kocsit a kasszák felé.
- Benne vagy?
- Mérget vehetsz rá. – nevetem el magam. – Ott várlak.
- Helyes. Na csáó!

Sokkal jobb kedvvel cipekedtem haza a vásárolt dolgokat, és a főzéshez is több kedvem volt így. Nem gondoltam, hogy pont Wooyoung fog kihúzni a slamasztikából. És a legjobb az, hogy nem is tud róla, mennyit segített. Shelly után ő az az ember, akiben a legjobban megbízom a barátaim közül. Sem Emma, sem pedig Amyre nem számíthatok annyira, mint kettőjükre.
Amint kész lettem a vacsorával, elmentem tusolni. Amikor köntösben kisétáltam a nappaliba, Junho az előtérben állt a kabátját a kezében szorongatva, és a megrakott asztalt csodálta.
- Ünneplünk valamit? – kérdezte ijedten.
- Nem.
- Nincs fordulónk, sem Valentin Nap. És még véletlenül sincs a szülinapod, ugye? – bombáz a kérdéseivel frusztráltan.
- Dehogyis. – indulok meg felé. – De ez azt jelentse, hogy nem tudod, mikor ünnepelem a születésnapomat?
- Júliusban, de bármi megtörténhet.
- Nem, tényleg nincsen semmilyen ünnepnap. Csak gondoltam, megleplek.
- Hát sikerült – fúj egyet megkönnyebbülve. Amint megnyugszik, végre felakasztja a kabátját is a fogasra.
- A kedvencedet főztem.
- Már kint érezni a Kimchi Chigae és a Japchae illatát. Most már tudom miért.
- Remélem ízleni fog. – terelem beljebb az étkező felé.
- Viccelsz? Alig várom, hogy megtömjem a hasamat. – dörzsöli össze a kezeit.
- Na, és sikerült elintézni az üzleti ügyeket? – kérdem, miközben helyet foglalok az egyik asztalfőn.
- Persze. Minden papírt aláírtunk. Most már véglegesen a miénk a vállalat. – bólint, és szed magának az ételből.
- És nem lesz nehéz eleinte két munkahelyen is helyt állni?
- Dehogynem, de mindent megteszek, hogy mindenre maradjon időm. Főleg, hogy rád maradjon. – mosolyodik el sejtelmesen.
- Azt mindjárt gondoltam. Inkább hanyagolnád a munkát, csak itthon lehess.
- Ez csak természetes, ha már ilyen gyönyörű asszonykám van, aki ilyen finomságokkal vár haza.
Megint a régi Junhoval ülök szemben, aki mindig engem tart szem előtt. Olyan, mintha a tegnapi nap meg sem történt volna. Csak egy rossz álom volt.
A szívem megtelik melegséggel, ahogy feláll az asztaltól, hogy oda jöjjön hozzám. A két keze közé fogja az arcom, és úgy csókol meg lágyan.
- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? – suttogja a számba.
- Én is téged, Junho. – lehelem vissza, és átkarolom a nyakát, hogy magamhoz tudjam húzni még egy csókra.
De ő itt nem áll meg, és én nem ellenkezem. Oda vezet a kanapéhoz, és lefektet rá.
Gyengéden szeretkezünk a félhomályban, amelyet a gyertyák szolgáltatnak, amik az étkező asztalon állnak.
Junho érintései elfedik a sebeket, amelyek tegnap felszakadtak. A szeméből áradó szeretet körbe ölel, és olyan mély megnyugvással merülök álomba, melyet csak ő adhat nekem, senki más.