34. rész - Eufória

Chapter 34 – Eufória

Az út nem telt el újabb veszekedés nélkül. Bár talán nem is hívnám veszekedésnek azt, ami Taecyeon és Hana közt folyik. Hisz ez inkább gyerekes civakodás.
Az út utolsó fél órájában azzal idegesítette Hana Taecyeont, hogy egy gyerekdalt énekelt szüntelenül. Azt hittem szét megy a fejem. Akkor mit érezhetett a sofőrünk, akinek közvetlenül a fülébe rikoltották?
Hana néha tényleg nagyon éretlen tudott lenni. De ez végtére is nem csoda. Idén töltötte a húszadik életévét. Bár én még csak huszonhárom éves vagyok, volt az életemben elég veszteség, hogy megkomolyodjak tőle. Ő viszont… olyan életvidám. Biztos szerető családja van. Elég csak Junhora nézni. Mindkettőjükben annyi szeretet van, amely egy tucat embernek is elég lehetne. A szülei is biztosan ugyanilyen emberek.
- Mikor érkezünk meg? – kérdezem Taectől.
- Úgy egy tíz perc még. Miért? – pillant rám a feje fölötti tükörből.
- Hát, mert meg kéne látogatnom egy mellékhelyiséget…
- Ó, ti nők, meg a vizelet visszatartási problémátok! – sóhajt fel, de azért félre húzódik.
Sietősen kicsusszanok az ülésről, és keresek egy bokros területet, hogy elvégezzem a dolgom.
Gyorsan meg vagyok vele, amikor pedig felállok, riadtan felkiáltok.
- Mi a fenét keresel te itt? – rivallok rá Taecre.
- Pisilek. – jelenti ki szenvtelenül.
- Miért pont itt előttem?
- Mert mondjuk nincs máshol egy nyamvadt gaz sem?
- Akkor is megvárhattad volna, amíg teljesen végzek.
- Több mint másfél óra vezetés után nekem is szükségem volt rá, hogy könnyítsek magamon. De nyugi, nem láttam semmit.
- Remélem is – rakom karba a kezeim frusztráltan, és megkerülöm a bokrot. Amikor az autóhoz érek, Junsu épp félig áthajol az ülések között, és vidáman ecsetel valamit Hanának.
- És képzeld, ettem igazi amerikai palacsintát is.
- Ez nem túl nagy szám, Minjun. Bármelyik kávézóban kapni itt Amerikában.
- De nem olyat, amilyet a nagyim készít – kacsintok rá, és behuppanok az ülésre. Felemelem a lábam előtt lévő ridikülöm, és kiveszem belőle a kézfertőtlenítőmet.
- Ide is adhatsz egy nyomást – tartja felém a mancsát a közben megérkező Taec.
Elkenem a mancsaimon az anyagot, majd odahajítom neki a flakont, ő pedig könnyűszerrel elkapja. Miután ő is megtisztítja a kezeit, visszaadja nekem.
- Tényleg nagyon fini, amit Helen néni süt – ért egyet velem Taecyeon is, és becsatolja magán az övet. Én is így tennék, hogy kövessem a példáját, de Junsu megelőz engem. Átnyúl felettem, és direkt súrolja a kezével az oldalam, majd a csípőcsontom. Amikor kattan a huzal a tartójában, egy puszit nyom az arcomra. Ez után vigyorogva dől hátra, mint aki jól végezte dolgát.
Nevetve döntöm a fejem a vállának. Olyan törődő ma velem. Igazán jól esik.
- Na, majd ha egyszer meglátogatom a nagyszüleid, biztos megkóstolom. – feleli a hallottakra Hana.
Előre tudni, hogy megérkeztünk, mert hangos zene és emberzsivaj zeng a vidámpark 500 méteres körzetében.
Elég nehézkesen találunk helyet, dugig van az egész parkoló. De miután sikeresen kiharcolunk egyet, Hana izgatottan tépi fel a kocsi ajtaját.
- Óvatosabban már! – dörren rá Taecyeon.
- Oké, kapitány! – tiszteleg a lány a colosnak.
- Eszem megáll… - sóhajt fáradtan a fekete. – Nehéz napnak nézünk elébe.
- Úúú, nézzétek milyen hatalmas az óriáskerék! – mutat Hana a vidámpark kerítése fölé. – Mindenre üljünk fel.
- Jól hangzik – indulok meg a bejárat felé.
- Végig gondoltuk mi ezt rendesen? – suttogja Taec Junsunak frusztráltan, de én így is meghallom. Szúrósan nézek a feketére a vállam felett, mire zavartan elmosolyodik.
Hana már a jegypénztárnál áll, mire beérjük.
- Négy felnőtt jegyet kérnék – jelenti ki az idős hölgynek. Amikor a pénztárcájáért nyúl, Taecyeon odafurakszik mellé.
- Azt már nem. Nem fogod kifizetni a jegyemet.
- Az enyémet sem – rázza meg a fejét Junsu.
- Az lenne a legjobb, ha mindenki a sajátját fizetné – helyeselek.
- Nem. – vágja rá Jun.K. – A tiédet is én fizetem.
- Ó anyám… - sóhajt Hana.
- Ha eldöntötték, hogy ki állja a belépőket, akkor fizethetnének is. – morran fel a pénztár túloldaláról a nő.
Meglepetten meredünk a nőre. Főleg Taec. De miután Minjun lefordítja, hogy mit mondott, belenyúl a tárcájába. Majd elveszi a Minjun markában lévő bankjegyeket is, és átnyújtja őket.
- Ne már, én akartam fizetni a sajátom! – nyavalyog a legfiatalabb.
- Férfiak… hagyd rájuk – paskolom meg a vállát együttérzően.

Elsőnek a céllövöldéhez megyünk, ahol Taecyeon meglepően ügyesen találja el az üvegeket. Csak kettőt hagy ki. Egy pingvint nyer, amit átnyújt Hanának.
- Ó, köszi! – rikkant fel boldogan a lány, és magához szorítja a plüss állatot.
- Most én következem. – roppantja meg a nyakát Minjun.
- Csak nehogy minket lőj le a műanyag töltényekkel. – hecceli Taec.
- Ne szívd már a vérét! – csóválom meg a fejem.
- Most miért? Az is rohadtul fáj, ha eltalál!
Minjun csak nevet a dolgon, és megragadja a játék pisztolyt. Tökéletesen találja el a célokat, vigyorogva veszi át a nyereményét. Mivel csont nélkül mindent lelőtt, egy óriási plüsst kap.
- Tessék – nyomja a kezembe a hatalmas pandamacit.
- Köszönöm – mosolyodom el az óriási medve láttán. Hana sikongatva megindul a hullámvasút felé, Taecyeon rákiabál, hogy ne szaladjon előre nélkülünk.
Junsu belecsúsztatja az ujjait az enyémek közé, és összekulcsoljuk őket.
- Az igazat megvallva nagyon emlékeztet ez a maci a mostani énedre.
- Tényleg? – mosolyodik el boldogan. – Miért?
- Olyan bújós és ölelkezős vagy mostanában. Úgy karolsz át, mint egy hatalmas medve. – nevetem el magam.
- Tudom, ez nyálasan fog hangzani de… imádom kiszorítani belőled a szuszt. – vigyorodik el huncutul.
- Azt vettem észre! – csapom meg a karját, és eleresztem a kezét, hogy felzárkózzak a másik két jómadárhoz.
Junsu hirtelen megragadja az ujjaimat, és visszaránt magához, egyenesen a mellkasának esem. Kérdőn pillantok fel rá, de ő nem szól semmit. Az állam alá nyúl, és beletúr szőke fürtjeimbe.
- Ne menekülj el tőlem. Azt várom már mióta, hogy végre kettesben legyünk.
A mosoly, amely elterül az arcán, elég sok mindent ígér. Főként olyasmit, amit nem szokás nyilvános helyen csinálni…
- De kezdésnek ez is megfelel – búgja felém buján, majd a homlokomnak dönti a fejét. – Szabad?
A kérdés egyértelmű, hogy mire vonatkozik, de annyira megbabonáznak mogyoróbarna íriszei, hogy egy hang sem jön ki a torkomon.
Junsu óvatos, kimért mozdulattal tapasztja rá ajkait az enyéimre. Gyengéden ízleli párnáimat, a hátamra vezeti egyik kezét és simogatni kezdi a gerincem ívét. Én a nyaka köré simítom a kezeim, és közelebb húzom magamhoz. Végül én mélyítem el a csókot. Tudom, hogy türelmetlen vagyok, de már hónapok óta először kerültünk ilyen intim helyzetbe.
Úgy térképezik fel nyelveink egymás száját, mintha először tennénk meg ezt.
Olyan édes és mámorító a mostani csók, hogy azt kívánom, bárcsak soha nem érne véget. Amikor Minjun lágyan ráharap alsóajkamra, teljesen elvesztem a fejem. Szemérmetlenül sóhajtok bele a csókba, és még közelebb vonom magamhoz a férfit.
Mielőtt vaddá válhatna a csók, Junsu szelíd puszival válik el ajkamtól. A szemei csokoládé folyamként merednek rám.
- Szeretlek – suttogja felém érzelmektől túlfűtött hanggal. Ahogy mondja, most először igazán el is hiszem, amit hallok. Kétségem sem fér hozzá, hogy igazat mond.
De egyszerűen nem jönnek a szavak a számra. Nem merem kimondani. Félek, ha megteszem, minden szertefoszlik.
Nem akarok visszacsöppeni a múltba. Nem viselném el újra, ha elveszíteném. Soha nem éreztem még ilyet. Ha eddig azt hittem, hogy szeretem Kim Junsut, akkor ahhoz az érzéshez képest most őrülten szerelmes vagyok. Megőrülök ezért a férfiért. Minden kis mozdulatáért, minden egyes szaváért. Végre úgy érzem, hogy elkezdett megnyílni felém. Életemben először úgy érzem, hogy igazán boldog vagyok. Leírhatatlan ez az eufórikus érzés, amely átjárja a testemet.