9. rész - Nincs menekvés

Chapter 9 - Nincs menekvés

Egy közeli étterembe ültünk be, ami nem lehetett többre a hoteltől, mint hét saroknyira. Mi mégis Junsu fényűző kocsijában mentünk, mert ő így akarta. Én nem veszekedtem vele, hogy ez felesleges ennyi távolságért, és figyelnünk kéne a környezetre; de valljuk be, kije vagyok én Jun.K-nek hogy kioktassam? Az ég világon senkije. Csak egy nő, akit ő meg akar dönteni. Hiába fogadtam el az ebéd meghívását, nem bízom meg benne. Jól tudom, hogy milyen, és előbb-utóbb úgy is csak gerincre akarna vágni. Mint minden hozzá hasonló férfi tenné.
És ez már magában kiábrándító.
- Választottál már? - kérdi tőlem, miközben a saját étlapját fürkészi. Nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak tűnik. De nekem minduntalan az kavarog a fejemben, hogy mi van, ha ez csak álca. Egy nagyon jó, és hihető álarc, amit még be is vennék, ha nem lennék ilyen bizalmatlan az emberekkel szemben.
- Még nem. - felelem ugyanazzal a hanghordozással, amivel ő feltette a kérdését. Valójában, fogalmam sincs, hogy mi áll az étlapomon. Annyira lefoglal, hogy kielemezzem Junsu viselkedését, hogy még egy pillantást sem vetettem rá. Pedig ideje lenne, mert az ciki lesz, ha jön a pincér, és én csak hablatyolok.
Végül ráemelem a papírnoteszre a tekintetem, és végig futom a sorokat. Kiválasztok egy szimpatikusnak tűnő ételt - aminek még a nevét is értem. Mellesleg, voltatok már francia étteremben? Én még soha. És egy tipp, ha ilyen étteremben akarsz ebédelni, minimum hozz magaddal egy szótárat. Azt hiszem, hogy jegyzetelnem kéne, hogy nekem is milyen teendőim lennének, ha sor kerülne még egy ilyen esetre. Bár kitudja, lehetséges, hogy soha többé nem tudok egy ilyen étteremben lenni. Saját zsebből nem tudnám megfizetni, mert minden étel méregdrága.
Egy fiatal srác jön felvenni a rendelésünket, ami mellé Jun.K még egy üveg félédes vörösbort is kér.
Titokban mosolyogva figyeltem a reakcióját, amikor a pincér srác sokkal több figyelmet fordított rám, és feltehetően megpróbált velem flörtölni, amivel sajnos nálam nem ért célt.
- Jól érzed magad? - kérdi tőlem, ahogy a nemrégiben kihozott hűtött bort kortyolgatjuk.
- Nem tudom, egyesek szerint betegen kéne nyomnom az ágyat. - nézek rá összeszűkített szemekkel, mire huncutul elmosolyodik.
- Igaz is, ne haragudj. Sungjae az üdvözletét küldi, és kiírt téged egy hétre a munkából.
- Jó, hogy mondod. A végén még idő előtt bementem volna a Cakebe.
- Cake? Hol is dolgozol pontosan? - kérdi, miközben újra tölt magának az alkoholból.
- Semmi érdekes, csak egy beülős kávézó.
- Merre van? Szívesen beülnék egy kávéra valamikor.
- A közelben. - zárom le ennyivel, és belekortyolok ismét a poharamba. Az üvegen keresztül látom, hogy Junsu engem vizslat, de hiába. Nem fogja kihúzni belőlem, hogy pontosan hol van a Candy Cake. Elég nekem, hogy Junho már lassan törzsvendég lesz ott, ha megjelenne ott Jun.K is, akkor ott elszabadulna a pokol. Elég volt a Lotusos eset, nem kérek ismétlést.
- És te? Mióta is vagy chippendale? - kérdem tőle nyugodt hangon. De valójában legbelül a gyomromat valami rossz érzés szorongatja. Valamiért Junhotól jobban elfogadom a munkáját, mint Junsu esetében.
A furcsa az, hogy elég hangosan tettem fel a kérdésem ahhoz, hogy másik is könnyedén meghallhassák, de neki a szeme sem rebbent, csak kihívóan elmosolyodott.
- Elég régóta. - feleli kimérten. - Jó ideje, hogy tudjam, mire vágynak a nők.
- Legalábbis az olyan nők, akik a magad fajták szolgálataira szorulnak. - teszem hozzá egy köhintéssel.
- A minap te is igénybe vetted a szolgáltatásaimat, ha nem tévedek. - lazán hárítja a támadásom, sőt ő kerít be engem. Megfogott.
- Szülinapi ajándék volt. - mondom védekezően.
- Valóban? - vonja fel a szemöldökét, és megtámasztja az állát a tenyerén. - Ha tudtam volna, akkor kaptál volna kedvezményt. Vagy plusz szolgáltatásokat. - teszi hozzá gúnyosan, amitől kiszárad a szám.
- Nem volt rá szükség. Hidd el, megbántam, hogy betettem a lábam arra a helyre.
- Mégis újra feltűntél. - a tenyerével elrejti a mosolyát, de a szeme csillogása így is elárulja.
- Igen. De nem miattad. Ha ezt hitted, akkor túl nagy a magadba vetett hited. - teszem karba a kezeim frusztráltan.
- Hát ki miatt?
Ha most megmondom, hogy Junho vitt oda, akkor annak nem lesz jó vége. Valahogy úgy érzem, hogy köztük feszül egy kimondatlan ellentét, aminek jelenleg én vagyok a fő okozója.
- Egy gyermekkori barátom is ott dolgozik.
- Barát? Hogy hívják? Talán ismerem.
- Jang Wooyoung. - felelem, mire ő nagy szemeket mereszt.
- Milyen kicsi a világ. - feleli, és köhint egyet idegességében. - Jól ismerem.
- Honnan? - kérdem tőle, és most úgy érzem, hogy felül kerekedhetek. Zavartnak tűnik, én pedig azon leszek, hogy ezt kihasználjam.
- Régebbről. - feleli, és úgy tűnik, hogy nem akar többet elárulni. - Nem vagyunk kimondott puszi pajtások, hogy úgy mondjam. - teszi még hozzá, és ő lezártnak tekinti a témát. Megfogtam. Úgy tűnik ez egy gyenge pontja. A közeljövőben még hasznomra válhat. Ha mástól nem is, akkor Wooyoung barátomtól fogom megtudni, hogy mi ez a nagy hallgatás. Ha kell akkor leitatom, hogy felfedjem az igazságot.

Végül egész nyugodtan telt el a hátralévő idő, ettünk, és néha fel-felröppent egy-egy téma. Általában semleges dolgokról ment a csevej, mert onnantól, hogy Wooyoung szóba jött, Junsu végleg bezárkózott. Nem tudtam mindezt hova tenni, de egyre inkább kíváncsi lettem, hogy mi folyik itt.
- Köszönöm az ebédet. - küldök Jun.K felé egy mosolyt, majd úgy döntök, hogy ideje lelépnem.
- Haza indulsz? - szól utánam, mire megtorpanok, és felé fordulok.
- Igen.
- Nem mentünk el kabátot venni. - indul meg felém.
- Erre semmi szükség. Otthon van elég meleg holmim, szóval-
- Akkor haza viszlek. - jelenti ki szilárd hangon, így tudom, hogy esélyem sincs, hogy elutasítsam az ajánlatát.
Az úton Jun.K egy kicsit szabadabbá válik, újra visszatér a kiegyensúlyozott oldala, akivel akkor találkoztam, amikor le akartam lépni a hotelszobából.

Amikor oda érünk a háztömb elé, én egy 'Sziával' el is szeretnék köszönni tőle, de ő pofátlan módon meghívatja magát egy kávéra, így muszáj felvinnem magammal. Bénázok még egy sort a bejárati ajtónál a kulcsommal, mert Jun.K idegesítő megjegyzései a házra megzavarnak.
Aztán végre megadja magát a zár, így feltárul a nyílászáró, én pedig beengedem magunkat.
- Szóval, akkor egy kávé. - szólalok meg, és megindulok az előtérből a konyha felé, miután levettem az új csizmám.
De ahogy elcsoszogok a konyháig a mamuszomban, olyan látvány fogad, amitől meghűl a vér az ereimben.
- Örülök, hogy haza értél, Natalie. Shelly engedett be, de neki egy tíz perce el kellett mennie. Rád vártam. De úgy látom, hogy feleslegesen. - néz a hátam mögé vérfagyasztó tekintettel, amitől egyszerre úgy érzem, hogy rab vagyok a saját lakásomban. Két tűz közé kerültem. Nincs menekvés.