8. rész - Kész paradoxon

Chapter 8 - Kész paradoxon

Olyan furcsa más ágyában ébredni. Egy ideig még hallgatóztam az este, ahogy Junsu feltehetően elment fürdeni, majd a konyhában foglalatoskodott, és végül bútor tologatás hangja csapta meg a fülem. Utána elnyelt magába a sötétség, és úgy éreztem, hogyha nem vigyázok, magába szippant a puha ágy. Mindennek meghatározó Junsu aromája volt. A takarónak, a párnáknak, sőt a lepedőnek is. Egy illatbomba. Mintha magába szívta volna az idők során a garnitúra Jun.K férfias lényét.
Valahogy ijesztő volt így álomra hajtani a fejemet, de egyben megnyugtató is. Ellentmondásos érzelmek uralták a szívemet, a gondolataim csak úgy kavarogtak a fejemben. Este és ma is, ahogy kinyíltak a szemeim a nap első sugaraira.
Szinte véltem érezni a nyugalmat ami körbelengte az egész helyiséget. Sokáig feküdtem még mozdulatlanul, lehunyt szemekkel, a tegnap történteken mélázva. Minden olyan hihetetlennek tűnt. Megremegett a testem, ahogy eszembe jutott, milyen durva volt velem Junsu. Örökre elakartam felejteni azt a vadállatias viselkedését, ami még most is rettegéssel tölt el.
De minduntalan eszembe jutott az elveszett tekintete, ahogy rám nézett, amikor azt kérdezte, miért is jöttem valójában. Felrémlett, milyen elesettnek tűnt a Lotusban, amikor úgy éreztem magam, mint egy csaló gazember, aki hátba szúrta a társát, és a saját bőrét mentve lelépett.
Kész paradoxonba estem. Képtelen voltam rendet tenni a fejemben. Az egyik felem a pokolra kívánta ezt a férfit; a másik pedig kíváncsiságból és merő vágyból tudni akarta, mit takar ez a kemény külső. Junsu olyan jégpáncéllal rendelkezett, ami nem engedett rálátást semmire. Egy kemény fallal, amit talán soha nem tudnék ledönteni, bármennyire is ostromolnám.
Ilyen és ezekhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, amikor meghallottam a csengőt kintről. Senki nem nyitott ajtót, de még kétszer-háromszor felcsendült a csilingelő hang, így úgy döntöttem kibújok a rejtekemből, és megnézem ki az. Bár ez a lakosztály nem az enyém volt, de úgy éreztem, kötelességem gondoskodni róla.
Ekkor kezdtem először elszégyellni magam, hogy csak így itt aludtam. Sőt, már tíz óra volt, tehát a munkából is régen elkéstem.
Bátortalanul nyitottam ajtót, de végül megnyugodtam, amikor észleltem, hogy csak egy fiú a hotel személyzetből.
- Jó reggelt, hölgyem. Elnézést a zavarásért, ne haragudjon, ha felébresztettem.
- Semmi gond. - motyogom zavartan, és eltűrök egy tincset az arcomból. - Miben segíthetek? - eszembe jut, mi van, ha Junsu azért hívatta ide a srácot, hogy kidobasson. De ha így is van, ő mégis hol van? Elment volna már dolgozni a bárba?
Valahogy nem jellemző rá, hogy másra bízza a piszkos munkát. Olyan férfinak tűnt, aki szereti a kezében tartani az irányítást, és nagyon is szereti az efféle helyzeteket.
- Ön semmiben, kérem. - biccent felém egyet, és egy pillanatra elfordul tőlem, majd maga elé húz egy zsúrkocsit.
Felvont szemöldökkel nézem, ahogy helyet kér magának, és betolja a szoba közepére a szerkezetet, ami rendesen meg van pakolva lefedett fémtálakkal, és egy kancsó narancslé is nyugszik a második polcon, a kávé mellett.
- Mr. Kim rendelte ezt önnek, még a korai órákban. Úgy ítélte meg, hogy mostanra biztos felébred, és éhes lesz majd.
Tátott szájjal figyelem, ahogy minden tányérról leszedi a fedőjét, és elém tárulnak az ínycsiklandó ételek. Nyelek egy hatalmasat, ahogy megállapodik a tekintetem pár cukormázas amerikai fánkon. A kedvencem.
- Ha még valamit szeretne, csak telefonáljon le a recepcióra, és mi fogadjuk a kéréseit. További szép napot! - int barátságosan, és beteszi maga után az ajtót.
Szinte véltem hallani, az állam koppanását a padlón. Még egy férfi sem lepett meg ilyesmivel.
Na de várjunk csak! Mi van, ha mindezt csak azért kapom Junsutól, mert ezt diktálja a lelkiismerete. Azt meg főleg nem hiszem, hogy bármelyik egyéjszakás kalandja is ilyen ellátásban részesül.
- De ha már megrendelte... - nézek végig a kocsin, és összecsapom a mancsaim. - Jó étvágyat! - illetem magam e gesztussal, és amit úgy vélek, hogy el is fogok fogyasztani, azt átpakolom az étkező asztalra a konyhába.

Hamar elpusztítom a reggelim. Két fánk és három sajtos-baconos rúd. Nyakon öntve legalább három dl dzsúzzal. Nem jó ez a kiszolgálosdi sem! El fogok hízni.
Kipurcanva mászok el a kanapéig, levetem rá magam, és benyomom a tévét. Valahogy túlzottan otthon érzem magam Nála. Nem ijeszt meg az idegen környezet, nem érzek kellemetlenséget. Talán azért, mert ez nem is egy saját lakás. Csak egy lakosztály. Ahol már sokan megfordulhattak. Nincs intimitása a helynek.
Aztán egy órányi henyélés után elfog az undor magamtól. Hiába is legyen Jun.K egy alávaló ember, senki nem érdemli meg, hogy kihasználják a vendéglátását, és élősködjenek rajta. Erőt veszek magamon, és elindulok felkutatni a holmimat.
De azt nem találom sehol. Még most is a tegnapi farmerem van rajtam, és Junsu bő, férfi pulóvere.
Arra gondolok, hátha elpakolta a hálóban, vagy fene tudja.
Amikor visszatérek a szobába, akkor veszem csak észre, hogy az éjjeliszekrényen egy levél vár rám türelmesen. Az én nevem áll a borítékon, így egy mozdulattal feltépem.

"Natalie, 
ne haragudj a tegnapiért. Addig maradsz, ameddig csak szeretnél. Akár napokra is. Ha szeretnél haza menni, akkor tedd azt. A te döntésed.
A ruháid eléggé tönkre mentek, ezért utólag is bocsánatot kérek. Kifizetem majd őket. 
Mielőtt elmész, ajánlom, hogy vegyél egy frissítő fürdőt, lakj jól a reggelivel, és használd a hotel szolgáltatásait az én számlámra, ha szeretnéd. 
A számomat elmentettem a telefonodba, remélem nem haragszol, és nem veszed tolakodásnak. Arra az esetre, ha netán egyszer megbocsátanál, és látni szeretnél. 
Junsu"

Hitetlenül meredek a papírlapra, majd összehajtogatom, és visszahelyezem a szekrényre. Megfogadom a tanácsát, és mielőtt elmennék, lezuhanyzom.
Megkeresem a fürdőt, és miután felkapcsoltam a villanyt, magamra zárom az ajtót. Szemben velem megpillantom a kabint, ami szinte megnyugvással tölt el, és türelmetlenül hámozom le magamról a ruhákat. Beállok a vízsugár alá, és magamra zárom a fülke ajtaját. Jól esik, ahogy végig csorog megfáradt testemen a meleg víz. Elveszem a tusfürdőt a kis polcról, és mikor felnyitom, megállapítom, hogy Junsun is mindig érezni az aromáját. Nem törődök a férfias illattal, felnyitom, és egy keveset csorgatok a markomba, majd mindenhol megmosakszom vele.
Valahogy mocskosnak érzem magam. Talán a tegnap este történtek miatt. Talán a félelmet, és a megaláztatást akarom lemosni magamról. Vagy azt, hogy ilyen könnyelműen kihasználtam Jun.K vendégszeretetét. Kitudja. Talán csak azoktól a tulajdonságaimtól próbáltam így megszabadulni, amiket én is legbelül utáltam magamban. A makacsságomat, a hálátlanságomat, a forrófejűségemet. A büszkeségemet - ami a legnagyobb erényem, és gyengém is volt egyszerre.
Nem álltam sokáig a víz alatt, elzártam a csapot, és kiléptem a fülkéből. Magamra tekertem az egyik piros törülközőt, ami ott lógott a szárítón, majd körbepillantottam a nagy fürdőben. A fülkétől balra egy nagy sarokkád foglalt helyet és a wc, míg jobbra egy elzártabb része volt a fürdőnek. Két mosdókagyló volt, pipere szekrénnyel, és egy kisebb gardróbbal. Hogy az vajon minek volt ott, nem értem.
Odalépkedtem a hideg kövön a mosdókagyló részhez, és ekkor újra meglepetés ért.
A mosdókagylók sarok részén, amire nem láttam rá a válaszfal miatt egy nagy fekete doboz volt, és egy kisebb bordó színű. Odamerészkedtem, és akkor láttam csak meg, hogy az ismerős betűkkel, ez állt rajta:
"Ezt vedd fel."

Leemeltem a doboz tetejét, amiben egy kötött, kék ruha volt, gyöngy díszítéssel az elején. A kisebb doboz egy pár magas sarkú csizmát rejtett, ami tökéletesen passzolt a ruhához. A méretek is tökéletesek voltak, csak ámulni tudtam.
Amikor elemeltem a dobozokat, hogy átöltözhessek, és elindultam kifelé, akkor láttam csak meg, hogy a gardrób előtt, egy újabb doboz várt egy cetlivel.
Fehérnemű
Állt rajta, amit szintén magamhoz vettem.
Mindegyik holmi márkás volt, és látszatra is megmondtam, hogy méregdrágák. Ha én akartam volna egy ilyen összeállítást, akkor ott kellett volna hagynom a fél pénztárcám az üzletekben.
Miután magamra vettem mindent, szinte érthetetlen okból, melegség járta át a szívemet. Jól esett a törődés, még akkor is, ha ezt Junsutól kaptam.
Kezdtek teljesen maguk alá temetni a gondolataim, az érzéseim, amik mind ellent mondtak egymásnak, hogy ne lehessen könnyű dolgom.
Ahogy figyeltem magam a hálóban lévő tükörben, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nyílik a bejárati ajtó. Ijedten kaptam a fejem a hang irányába, és mikor találkozott a nyitott szoba ajtón keresztül a tekintetem Jun.K-ével, elszégyelltem magam.
- Én csak... - kezdtem volna, de amikor ő egy kedves mosolyt küld felém, és elindul vissza az előszobába, hogy levegye a kabátját, elhallgatok.
Tényleg szégyellem, hogy csak így elfogadtam, és élveztem is a vendégszeretetét. Akármit is tett tegnap, valahogy émelygett a gyomrom, ha arra gondoltam, hogy ilyen hálátlan voltam.
- Jól aludtál? - jön a kérdése kintről, nyugodt hangszínnel, amitől végképp leblokkolok, és nem tudok vele mit kezdeni.
- Jól. - felelem, de inkább kérdésnek hangzott, mint válasznak.
- Nem reménykedtem benne, hogy itt talállak. De örülök, hogy mégis így alakult. - mondja félhangosan, ahogy elcsoszog a papucsában a konyhába. Én közben a falba fejelek ütemesen, hogy miért nem léptem le. Túlzottan kellemetlen ez az egész. Ő próbál kedves lenni, én meg még mindig félek tőle, és őszintén nem tudom hová tenni a gondoskodását.
- Igen, de már indulni készültem. El kell mennem a munkahelyemre is, hogy mentsem azt ami még menthető... - motyogom, ahogy kilépdelek a nappaliba, és imádkozok, hogy könnyen menjen a távozásom.
- Felhívott a főnököd, Hwan Sungjae, beszéltem vele. Azt mondtam lebetegedtél, és otthon nyomod az ágyat. Remélem nem baj.
- Hogy mit csináltál!? - kérdem hitetlenül, és zavartan a tarkómat vakargatom, amikor meglepetten rám pillant.
- Ne haragudj, ha kellemetlenséget okoztam.
- Nem dehogyis! - teszem fel védekezően a kezemet, és megrázom a fejem. - Ellenben akkor is mennem kell. Otthon is van dolgom, és a gyomrom is korog, szóval bekapok gyorsan valamit, valamelyik utcai árusnál.
- Éhes vagy? Nincs kedved beülni egy étterembe? Én sem ebédeltem még, és egyedül nem olyan jó enni. - mondja, ahogy odalépdel elém. Szürke inget visel, fekete vászon nadrággal, és fölül néhány gomb ki van oldva, hogy rálátást nyújtson a mellkasára.
- Nem szükséges, az is elég, amit eddig tettél értem. Már így is kényelmetlenül érzem magam. - mondom zavartan nevetve, és magamhoz veszem a táskám, amit még a fürdés előtt kutattam fel.
- Ez egyáltalán nem fáradság, hidd el. - jön utánam az ajtóig.
- De nekem akkor is zavaró. - felelem, és kinyitom az ajtót.
- Natalie, kérlek. - szól utánam, ahogy már kint állok a folyosón. - Hagyd, hogy vezekeljek. Undorodom magamtól.
Tág pupillákkal tekintek rá, amikor valódi megbánást látok a szemeiben.
- Mondjuk egy ebéd még belefér... - mondom halkan, mire Junsu ajkai mosolyra görbülnek, és lekapja a szövetkabátját a fogasról, zsebre vágja a kocsikulcsát, és a mágneskártyát, majd becsukja maga mögött az ajtót.
- Nem fázol? Mért nem vettél fel legalább egy kabátkát, amikor tegnap jöttél? - kérdi tőlem, ahogy a liftig elsétálunk.
- Tegnap még nem volt hideg.
- De ma már igen. Ebéd után beugrunk egy butikba, és választasz magadnak egy új kabátot.
- Erre semmi szükség! Ne költs rám ennyit, feleslegesen! - magyarázok neki kitartóan, ahogy oda ér a lift.
- Rád sosem felesleges az a pénz, amit kiadok a kezeim közül, Natalie. - néz rám áthatóan gesztenyebarna szemeivel, amikor beállunk egymás mellé a felvonóba. Észrevétlenül lép hozzám közelebb, és észlelem, hogy megkönnyebbül; elmúlik a szorongás a testéből, amikor mosolyogva pillantok rá, és nyugodtan állom a közelségét.