3. rész - Szerencsétlen reggel

Chapter 3 - Szerencsétlen reggel

Az óra kitartóan harsogja a reggeli híreket, én pedig nem akarom megadni magam. Nem akarom. Csak még öt percet. Csak még tíz percet.

- Csak még fél órát! - nyögök fel idegesen. Egy párna landol a fejemen, mire dühösen emelem ki a fejem a vánkosom alól, és szúrósan tekintek barátnőmre.

- Reggel hat, ideje kelni, Natie.

- Olyan álmos vagyok... - nyöszörgök álomittasan, de azért felnyomom magam a tenyeremmel. Az éjjeliszekrényre pillantok, ahol az ébresztőm csücsül békésen. Biztos Shelly nyomta le.

- Holnap én nyerek. - mondom neki összeszűkített szemekkel, és átgördülök az ágyon. Meztelen talpaimmal érkezek a puha szőnyegre, és elindulok a fürdő felé. Útközben látom, ahogy Shell a konyhában ücsörög egy péksüteményt majszolva, kávé előtte. Bah. Gyűlölöm a kávét. Amy mindig meg is jegyzi, hogy akkor miért egy kávézóban dolgozom. De hol máshol lennék, mikor nem fejeztem be az egyetemet? Pedig csak két évem lett volna vissza. De ahogy apa elment, nem volt rá elég pénzem. Így hát feladtam a jogász álmaimat, és azóta pincérként dolgozom a Cupcake-ben.

Mire a gondolatmenetem végére érek, azon kapom magam, hogy a csap fölött görnyedek, és a fogamat mosom.

Mikor azzal végzek, némi vizet fröcskölök az arcomra, hogy az felfrissüljön, aztán neki látok a mindennapos gyorsan-el-kell-készülnöm sminkemnek.

Fél hétre jelenésem van a Cakeben, mert arra is időt kell szánnunk, hogy elintézzük az asztalokon a borítást. Dobunk rá egy étlapot, egy váza virágot, aztán csókolom.

De ez eltart egy darabig, mert közben a cukrászoknak is segítenünk kell behordani a hozzávalókat. Átöltözünk a nagyon cuki - förtelmes, nyanya-szürke - felszolgáló ruhánkba, felcsapjuk a kötényeinket, és kezdődhet a munka.

A szobám felé veszem az irányt, felkapok egy csőszárú farmert, egy mintás pólót, és az elhagyhatatlan kényelemre szakosodott Conversem.

Gyorsan bekapok pár falat müzlit reggeli gyanánt, iszok mellé egy csésze teát - ja igen, mondtam már, hogy gyűlölöm a kávét? - aztán nyomok egy puszit Shelly arcára, felkapom a táskám, és integetve elrohanok a bejárati ajtóig. Kulcsra zárom a falapot, és lesietek a lépcsőn. Van lift is, de két emelet nem oszt nem szoroz, és a felvonóra várni is kell, amivel értékes perceket veszíthetek.

Ahogy kiérek a tömbházból a parkoló felé veszem az irányt. Kinyomom a riasztót és bepattanok a Chevrolet vezető ülésére. A piros Chevym dorombolva kel életre, és én kikormányzom a helyéről. Az autók közé sorolok az úton, és imádkozok, hogy ne legyen ma is nyüzsgés. Csak egy nap. Csak egy alkalmat kérek, amikor nem kések el a munkámból. Nagyon hálás lennék érte.

A főnököm már így is nagyon ferdén néz rám, közel állok hozzá, hogy munkanélküli polgár legyek. Furcsa, mert Sungjae nem lehet nálam sokkal idősebb úgy három-négy évvel. De amikor dolgozik, akkor olyan, mint egy harmincéves munkamániás hajcsár.

Pedig akárhány alkalommal ültünk be egy-egy italra a közeli bárba a többiekkel, akkor mindig kedves volt. Olyan, mintha skizofrén lenne. Minden esetre a főnök énjét utálom.

Bezzeg Shell! Neki sokkal könnyebb az élete. Rendezvényszervező, így igazából csak akkor megy valahova, ha az ügyfelei kérik. Otthon is tudja végezni a munkáját, sőt, nem kell elviselnie a szeszélyes vendégeket sem.

Mákos egy csaj, az biztos. Őt mindkét szülője támogatja, akik amúgy marha rendesek. Nagyon jóba lettem velük az évek alatt, a mai napig meglátogatjuk őket.

Leparkolok a Cake előtt, és leállítom a motort. Veszek egy nagy levegőt, ahogy a műszerfalon lévő órára pillantok. Ilyen sem volt még. Csak öt percet késtem.

Kipattanok a Cruzeból, és becsapom az ajtót. Rányomom a riasztót, és szapora léptekkel oda masírozok a kávézóhoz. Ahogy kinyitom az ajtót, a falap fölötti csengő csilingelve jelzi jöttömet, és egy Amyvel találom szembe magam.

Várok egy kirohanásra Sungjaetől, de az elmarad. Sőt, az előtérben sem látom. Szóval az irodájában van. Oda csak a fontos ügyfelekkel megy beszélgetni.

- Jó, hogy jössz. Emma nem tudott bejönni, mert nagyon rosszul érzi magát. Felhívott, és nincs mit szépíteni... olyan, mint a mosott szar. Túl sok volt neki a pia tegnapról. Természetesen én jól vagyok, én bírom az erőset.

- Már meg se lepődök. - legyintek, és kuncogva beszaladok a konyha melletti öltözőbe. Miss Wright mindig is híres volt arról, hogy bírja a töménytelen piálást. Minden orgiánkban benne volt, sőt ő volt az egyetlen, akinek sosem volt képszakadás. Rá akármikor rá merném bízni magam, ha arról lenne szó, hogy le akarom inni magam.

Magamra erőltettem a munkaruhát, és feltűztem a hajam.

A hajamról mindig rossz emlékek jutnak eszembe. Magam elé révedve idéződnek fel a múltamból részletek.

Félvérségemhez hozzátartozik, hogy szőke hajam van és kék szemem. Akárcsak apának. Anyától csak a tejfehér bőrt, és a mandulavágású szemeket örököltem. Sokat piszkáltak a hajam és a szemem színe miatt az általánosban, de a középiskolában megváltozott a helyzet, amikor Shelly mellé kerültem. Ő kanadai, barna hajjal, és smaragdzöld szemekkel. Minden fiú utána koslatott, és vele együtt én is felkapott lettem. Emlékszem, eleinte Shell utált, és a vetélytársaként tekintett rám, de aztán egy házibuli alkalmával illuminált állapotunkban kiöntöttük egymásnak a szívünket. Kiderült, hogy őt is eleget cikizték a származása miatt, szóval egyből jó barátságot kötöttünk.

Amy és Emma szintén nem koreaiak, bár ők az iskolát nem itt végezték el. Amy francia felmenőkkel rendelkezik, míg Emma félig latin-amerikai. Ennek köszönheti a bőre bronzos árnyalatát. Amy a suli elvégzése után költözött ide, a pasija miatt, aki azóta már nincs meg neki. Ütköztek a nézeteik - a srác úgy gondolta, hogy nyitott kapcsolatban élnek, és megcsalta fűvel-fával - így szétmentek. Emma az apja miatt van itt, mert miután elváltak a szülei három éve, nem az anyját választotta a bíróságon. Bár meg lehet érteni, mert az egy perszóna. Kiperelte az apja vagyonát, szóval most nem élnek már olyan körülmények között, mint régen.

Az én történetem egyszerű... amikor apa itt állomásozott a katonaévei alatt, akkor beleszeretett anyába, és a szüleire fittyet hányva itt telepedett le. Aztán, amikor nyolc voltam, anya meghalt. Tüdőrákban. Utána apa úgy bánt velem, mint egy hímes tojással. Mindig azt mondja, hogy élvezzem az életet, ne hagyjak ki egy lehetőséget sem. Titkon tudom, hogy ezt azért hajtogatja, mert nagy valószínűséggel genetikailag öröklődő volt a daganata anyának.

Anya halála után apa újra elment a katonasághoz dolgozni, hogy minél kevesebb ideje legyen magába borulnia. Természetesen így rám is kevesebb ideje volt, de azt akartam, hogy ő boldog legyen, így nem számított.

Amikor tizenegy lettem, akkor apa újra házasodott. Az egyik törzsőrmestert vette el feleségül, aki amúgy rendes nő. A bökkenő csak az, hogy a katonák lakhelye sosem állandó. Folyton máshova hívják őket. Azóta főleg sokat utaznak együtt, vagy külön, épp ahogy a küldetés elvárja. Lassan már fél éve, hogy nem láttam őket. Már a negyvenen túl vannak mindketten, de úgy érzik, amíg nem érik el az ötvent, nem akarnak leszerelni.

Én természetesen nem szólok bele az életükbe, de korántsem tetszenek a nézeteik. Jobban örülnék, ha itthon csücsülnének a seggükön, és a régi szép emlékekről nosztalgiáznának. Irodán dolgoznának, és nem játszanának az életükkel. Megnyugtatna a tény, hogy nem a frontvonalon vannak.   

De mindketten makacs emberek, így nem lehet hatni rájuk. Mindegy is.

Vár a munka.

Fél kilenc van, és még mindig nem láttam Sungjaet. Kezd már nagyon érdekelni, hogy mi van vele.

- Te, Amy, a hajcsár kivel van? - kérdem tőle, ahogy leadom az egyik asztal rendelését. Ő épp a tálcájával egyensúlyozik, de a kérdésem hallatán megtorpan. Lerakja a pultra, és megragadja a vállaimat.

- Nem hiszed el. De olyan dögös sráccal, akitől még én is hiperventilláltam. - néz mélyen a szemeimbe. Kitágult orrlyukain szívja magába az oxigént, és komoly arccal mered rám. Aztán elereszt és a jegyzetfüzetét oda szorítja a mellkasához. - Szexi tekintet, buja mosoly, és az a test... ó anyám.

- Ne viccelj. Sungjaenek csak nyomi haverjai vannak. - vonom össze a szemöldököm. - Hiába ő egész normális. Egy hajvágás, és normális göncök kellenének neki.

- Tudom jól! - fordul újra felém. - De ez a pasi...

Ekkor hangos nevetés üti meg a fülünket, így a konyha melletti ajtó felé kapjuk a fejünket Amyvel. Az nyikordulva kinyílik, és a főnökünk lép ki rajta. Majd még valaki, akinek az arca láttán a tüdőmben reked a levegő.

Ilyen nincs. Miért ver engem a jó Isten? Ekkora szégyent... Kifut az arcomból a vér, és teljesen lefagyok, ahogy elindulnak felénk.

Hátat fordítok nekik, de ahogy Sungjae köszön nekünk, muszáj rá pillantanom és viszonozni a gesztusát.

- Ó, hát te... - mutat rám hosszú ujjaival, és arcán megjelenik egy kisfiús mosoly. - Szia! - lép elém, és nekem akkor mondja fel teljesen a szívem a szolgálatot.