4. rész - A látszat mögött

Chapter 4 - A látszat mögött

- Ismeritek egymást? - mutogat felénk Sungjae, mire én idegesen beharapom a számat.
- Tegnap találkoztunk először. - húzza mosolyra húsos ajkait, és újra felém pillant. - Bár még a nevedet sem tudom... - vakarja meg a tarkóját, és fürkészően néz barna szemeivel.
- Natalie. - nyögöm ki halkan.
- Nagyon szép neved van, Natalie.
- Köszönöm.
Amy és Sungjae összenéznek a jelenetet látva, majd a főnökünk a vállánál fogva elhúzza beszélő partnerem, és tovább magyaráz neki.
- Lotus-os? - kérdi barátnőm felém hajolva, mire én előre biccentem a fejem.

Egy negyed óra múlva Sungjae visszavonul az irodájába, valami szerződést intézni, és a lelkünkre köti, hogy a legjobb formánkat hozzuk.
Idegesen lépek a telefonja képernyőjébe révedő férfi elé, és a hátam mögött az ujjaimat tördelem.
- Ó, szia. - tekint fel, és lerakja az asztalra a mobilt.
- Kérsz valamit? - kérdem tőle rekedt hangon. Ez nagyon ciki.
- Tényleg nagyon magával ragadó tekinteted van. - mondja, és újra sötét szemeivel fürkész.
- Á, köszönöm. Ismét. - próbálom megőrizni a hideg véremet, és nem bebújni valamelyik asztal alá, ahonnan nem bújnék elő egyhamar.
- És a mosolyod is nagyon megnyerő. Bár eddig még csak egyszer mutattad meg nekem.
- Junho, ugye? - kérdem tőle összevont szemöldökkel, mire ő elvigyorodik. - Mire megy ki ez a bókolás? Rendelni is akarsz, vagy csak szórakozol?
- Szeretem a szeszélyes nőket. - jelenti ki, amitől én végképp bepipulok.
- Oké, akkor majd szólj valamelyik pincérnek, ha választottál. - fújtatok egyet, és megfordulok. De nem tudok két lépésnél többet tenni, mert Junho a kezem után kap, és visszaránt, egyenesen az ölébe.
- Ne siess annyira. - motyogja, az arcom az övétől nem messze van, és szinte egy szintben vagyunk.
- Eressz el. - nyögök fel, és az arcom minden szeglete vörös színt vesz fel. Ő fogva tartja a kezeimet a hasamnál, és ráérősen szuszog a fülembe.
Istenem. Minden chippendale ilyen? Megőrjítenek...
- Nagyon szép bőröd van. - elereszti az egyik kezével a csuklóimat, és végig simít a nyakamon. A tüdőmben reked a levegő, és tehetetlenül állom meleg ujjainak érintését. Titokban még talán élvezem is...
Nagyon zavarban vagyok, és kétszer is megköszönöm Istennek, hogy jelenleg még nincs senki a boltban. Nem is értem, máskor már javában folyna itt az élet.
A többiek biztos az öltözőben lebzselnek, és sztorizgatnak a hétvégéjükről. Ha Junho nem tartana fogva, most én is egy lennék közülük odabent.
- Élvezted a műsorom? - kérdi, amivel kiránt a gondolataim örvényéből.
Elvörösödök, mire értelmet nyer a kérdése, és lehunyom a szemeim.
- Igen. - felelem végül, de egér cincogásnak érzékelem a saját hangom.
- Mikor végzel? - kérdi, amitől újra elakad a lélegzetem.
- Miért érdekel?
- Legyen meglepetés. - feleli, és egy gyengéd csókot nyom a fülem mögé. - Négyre jövök érted. - feleli végül, és eltol magától karjaival. Megrökönyödve tekintek utána, ahogy észbontó járásával elhagyja a kávézót. Szememmel követem alakját, ahogy beszáll egy fekete Mercedesbe, majd megakadnak valamin a látógömbjeim. Itt felejtette a mobilját.
Szóval le se léphetek négy előtt, mert bunkóság lenne, ha nem adnám vissza a tulajdonát. Vajon direkt csinálta? Az ember csak nem lehet ilyen felelőtlen, hogy elfeledkezik a nemrégiben használt telefonjáról.
Ki tudja. De az száz százalék, hogy valahogy távol kell maradnom tőle. Túl nagy hatással van rám mind Jun.K és mind Junho. Nem tudom, hogy csinálják, de túlon-túl nehéz az embernek ellenállni nekik.
Elsasszézok az öltözőig, és szólok Amynek, hogy ma korán lelépek. Aztán visszamegyek az előtérbe, mert csilingelés üti meg a fülemet. Egy szerelmespár foglal helyet az egyik asztalnál, én pedig odalépdelek, hogy felvegyem a rendelésüket.

Pontosan három óra, ötvenkilenc perckor érkezik egy új vendég, aki nem más mint Junho. Amy oldalba bök, hogy figyelmeztessen, felém tart. Sóhajtok, ahogy megpördülök a tengelyem körül. Junho fekete inget visel, zakó nélkül, ugyanolyan színű farmerrel. Haja le van fésülve, egy picit belelóg a szemeibe, és egy kisfiús mosoly játszik az ajkain.
Jézusom. Nagyon dögös srác. Akárcsak az Adoniszom... De az ő szemeiben ártatlan fény csillog. Valahogy ezáltal kevésbé látszik forróvérűnek.
- Kész vagy? - kérdi, mire kínosan tekintek le magamra. Még a munkaruhámban vagyok, szóval nemlegesen megrázom a fejem.
- Sietek. - motyogom, és szapora léptekkel eltűnök az öltözőben. Gyorsan leszedem magamról a szoknyát, a harisnyát és a magas sarkút. Belebújok a ma reggeli öltözékembe, és átkozni kezdem magam, hogy miért nem voksoltam csinosabb darabok mellett a gardróbom választékából.
Kiszedem a csatot a hajamból, és beletúrok a rakoncátlan tincsekbe, hogy a helyükre kerüljenek. Meg vagyok áldva a göndör loknikkal.
Pár fújásnyi parfümmel még gazdagodva, a kistáskámmal a karomon lépek ki az előtérbe.
- Mehetünk? - mosolyog rám, és a karját nyújtja nekem, mire én belekarolok. Integetek az ámuldozó Amynek, aki megkövülten bámul utánunk.
Kinyitja nekem Junho a Mercedes ajtaját, majd ő is beszáll a kocsiba.
- Hova megyünk? - kérdem tőle, és most először fordul meg a fejemben, hogy nem kellett volna egy járműbe szállnom vele. Ő mégis csak egy vadidegen, és nem tudhatom, hogy nincsenek-e mocskos szándékai.
- Meglepetés. - pillant rám, majd újra az útra terelődik a figyelme. Az út alatt nem beszélünk sokat, de valahogy mégsem válik a csönd kínossá.
Jelenleg semmit nem tudnék Junhonak mondani, egyszerűen annyi minden kavarog a fejemben, hogy még én sem tudok rendet tenni köztük. A tegnapi nap óta valahogy a feje tetejére állt a világ. Nem értek semmit. Sem azt amit érzek, sem azt amit teszek. Kész kétely minden. Fogalmam sincs, hogy mikor vesztettem el az irányítást a dolgok alakulása fölött, de most nagyon gyengének érzem magam. Mintha valamit elvettek volna tőlem.
- Megérkeztünk. - szólal meg Junho, amivel megszakítja a gondolat menetemet. De most nem haragszom érte, úgy érzem, mintha saját magamtól mentett volna meg.
- O-oké. - felelem, és kioldom a biztonsági övem. Ő is egy tesz, majd az autót megkerülve kisegít az ülésről. Bizonytalan léptekkel indulok meg mellette, ahogy ő rutinosan araszol a drágábbnál drágább hajócsodák között.
- Ez a miénk. - szólal meg, ahogy egyszer csak megtorpan, amivel engem is erre késztet. Megbűvölve nézek végig a könnyed hajón, amely nyugodtan ringatózik a vizén. Mystique; hirdeti a nagy felirat a törzse oldalán a nevét.
- Ez a tiéd? - motyogom halkan, és botladozva elindulok utána, ahogy ő fellép a járműre, és a kezét nyújtja, hogy engem is felsegítsen.
- Igen. Szeretek felvágni vele. - vonogatja a szemöldökét, egy mosollyal az arcán. Elfintorodom, mire felkuncog. - Csak viccelek. Még egy lányt sem hoztam ide fel. - elereszti a kezem, és ellépdel az irányító fülke felé. Követem, de azért arra is szánok időt, hogy körbelessek a fedélzeten. A hajóorr előtt egy távcső van összeszerelve, tőle jobbra, úgy két-három méterre nyugágyak állnak, hívogatóan.
Belegondolok, hogy milyen jó lehet egy napot itt eltölteni, a zajos várostól távol, a friss levegőn. Aztán elszégyellem magam, ahogy belegondolok, pofátlanság lenne megkérni erre Junhot. Jobban végig gondolva semmi közünk nincs egymáshoz azon kívül, hogy táncolt nekem, és megpróbált flörtölni velem. Aminél én nem vettem a lapot. Mert mégis miért pont rám lenne kíváncsi egy gazdag, - sőt feltehetően dúsgazdag, bár ezt eleinte nem tudtam róla - vonzó, érett férfi? Nincs túl nagy tapasztalatom az emberi kapcsolatok terén, mert általában amikor valakinek sikerülne közel kerülnie hozzám, szépen eltaszítom magamtól. Ez alól csak Shelly kivétel, de köztünk van egy kimondatlan kapocs, valami erő, ami összetart minket, mintha testvérek lennénk. Furcsa, nem is értem, hogy miként tudott köztünk ilyesmi kialakulni, ilyen rövid idő alatt. Főleg, ha azt nézzük, hogy eleinte ki nem állhattuk egymást. Feltehetően pont ezért.
Annyira elkalandoznak a gondolataim, hogy el is feledkezem arról, hol vagyok. Junho koppintja meg a vállam, ahogy én a hajóorr előtt állok, és a kilátást figyelem.
- Nagyon szép, ugye? - kérdi, és mosolyogva a táj felé tekint. Biccentek, és végig pásztázom a tekintetemmel a fénylő óceánt. Olyan békés, nyugodt. Amilyen most én is vagyok.
Junhoval olyan más. Megnyugszom mellette, nem kellenek a fölösleges szavak, nem kell azon agyalnom, hogy vajon helyesen cselekedem-e. Teljes ellentéte Jun.K-nek.
- Nem kérsz egy pohár pezsgőt? Vagy bort esetleg? - kérdi, és elindul a lenti kabinba vezető lépcső felé. Átkarolom magam, és követem a lejáró felé.
- Köszönöm, egy pohár bor jól esne. - felelem.

Már elmúlt hat, és egyre jobban kezdem magam érezni Junho társaságában. Olyan kedves, a szavai megmelengetik a szívemet. Nincs semmi hátsó szándék, tolakodás abban, amit tesz. Csak érdeklődő, kérdezget a családomról, a múltamról, és cserébe ő is mesél magáról.
Kiültünk a fedélzeten egy mahagóni faasztal köré, egy üveg bor, és jégkrém társaságában.
Így sokkal könnyebben ment a beszélgetés is.
Elmondta, hogy csak azért lett erotikus táncos, mert az apja korán meghalt, az anyja pedig nagyon beteg, és valakinek pénzelnie kell a megélhetésüket. Ő és a húga is dolgoznak, de a testvérének már van egy kislánya, így neki róla is gondoskodnia kell. Azt is mondta, hogy ő csak pincérkedik és táncol, nem akar mindenféle lányokkal hetyegni. Ez kicsit rosszul esett, főleg azt tekintve, hogy Jun.K-t is így ismertem meg, és nekem nagyon is tetszett az, amit csinált a szobában. Bár az ő nézetei is érthetőek. Megértem, és valójában így a normális.
Azt mondta, hogy így is zavarja az, hogy már sokan felismerik az utcán. Egyszer szeretne normális életet élni, és nem akarja, hogy például a szomszédainak az ő múltja legyen a téma.
Végig gondolva neki adtam igazat, és elszégyelltem magam, hogy miképp vetemedhettem arra, hogy Jun.K szolgáltatásait igénybe vegyem. Hiába elképesztő az, amit a nőkkel tesz, ez egyáltalán nem helyes. Ő a pénzért volt velem, maximum még a testi élvezetekért, de nem azért, hogy engem, Natalie Flynnt megismerje.
- Zavarba hoztalak? - kérdi egy huncut mosollyal az arcán, ahogy a tegnapi estémről kérdezget.
- Ne haragudj, de ha lehet, akkor ezeket az emlékeket megtartanám magamnak. Így is kínos, hogy egy olyan sráccal beszélgetek, aki szinte meztelenül táncolt nekem. - köhintek egyet, és eltakarom egy pillanatra az arcom, mert máris rákvörös vagyok.
- Ha szeretnéd, neked akármikor megismétlem. - mosolyog rám, mire én idegesen felnevetek. Kezdünk túl közel kerülni a tűzhöz, jobb lenne, ha nem is firtatnánk a tegnap éjszakát.
Egy pörgős dallamra kapom fel a fejem, mire Junho fészkelődni kezd a helyén.
- Ne haragudj, de ezt fel kell vennem. - tornássza fel magát a székéből, és elsétál tőlem távolabb. Valahogy rosszul esik, hogy csak úgy kirekeszt, de ez érthető, mert semmi közöm nincs a magánéletéhez. Főleg akkor nem, ha mondjuk az esetleges barátnőjével beszél. Inkább hagyjuk is ezt az egészet, mielőtt még teljesen romba dönti a jókedvemet a fehérmájúságom.
Megrázom a fejem, hátha ettől kitisztul az elmém, mert a bor is kezd hatással lenni a gondolkodásomra.
- Itt is vagyok. - ébreszt fel kábultságomból Junho, de nem ül vissza a helyére. - És rossz hírrel jöttem. Sajnálom, de be kell ugranom a Lotus-ba, mert valaki beteget mondott.
- Ó, semmi baj. - legyintek, és kótyagosan felkelek a székemből. Teszek pár lépést, mert úgy vagyok vele, hogy én akkor most szépen lelépek. Majdnem megbotlok a saját lábamban, de még idejében megragadom a korlátot, és próbálom visszanyerni az egyensúlyom. Nem is értem. Csak két üveg bort ittunk meg. Ó, de várjunk csak. Ma a szegényes reggelimen és a fagylalton kívül mást nem is vittem a szervezetembe. Meg is van a ludas.
- Látom, megártott a bor. - ragadja meg a karom Junho, és maga felé fordít. - Ha gondolod, elviszlek haza, de ha szeretnél, a Lotus-ban is megvárhatsz. Egy óra az egész.
- Oké. - felelem gondolkodás nélkül, pedig jobb lenne mindkettőnknek, ha haza mennék. Junho biccent egyet, és lépünk pár lépést. Mikor ez nem bizonyul célra vezetőnek, akkor bármiféle szöszmötölés nélkül a derekamhoz nyúl, és felkap a karjaiba. A tüdőmben reked a levegő, ahogy megcsap erős parfümje, és szinte hozzáér a szám az nyakához. Összeszorítom a szememet, és próbálok kijózanodni. Ebben a helyzetben nagyon fontos lenne, hogy tiszta elmével átlássam a dolgokat.
Lelépdel velem a mólóra Junho, majd könnyedén elcipel a Mercedes-ig. Szomorúan intek búcsút a vitorlásnak, főleg, hogy végül nem is futottunk ki a tengerre.
Segít beülni az anyós ülésre, becsukja az ajtót, majd a kocsit megkerülve, ő is helyet foglal a vezető ülésen. A jármű dorombolva felmordul, és kihajtunk a kikötőből. Az ablakon keresztül bámulom a lenyugvó napot, ahogy megszínezi a világoskék eget, és végül végig az üvegre tapadva szemlélem a külvilágot, mintha még sosem jártam volna a belvárosban.
Hamar oda érünk a bárhoz, és megborzongok az emlékekre, amik megrohamoznak, ahogy kiszállunk a kocsiból. Az út alatt volt egy kis időm, és próbáltam rendbe tenni magam. A hűvös levegőn sétálva főként kezd kitisztulni a fejem, főleg, hogy nem a lépcsőn megyünk le, hanem megkerüljük a háztömböt. A vasajtóra a "Személyzeti bejárat" van felmázolva, és most először gondolom végig, hogy mennyivel jobb itt bemenniük. Legalább nem rohamozzák meg a kiéhezett nők őket. Legalábbis nem azonnal.
Junho kopog hármat, majd kitárul az ajtó. Egy számomra ismeretlen srác köszönti Junhot, kezet fognak, majd a partnerem be is lép a házba. Hátra pillant rám, mire feleszmélek, és követem. Az ajtó könnyedén kattan a helyén, és egyből megcsap a meleg, parfümtől, cigarettától és alkoholtól tarkított levegő.
- Ő ki? - mutat rám a fekete, felzselézett hajú srác, én pedig közben megállapítom, hogy ő is szívdöglesztő.
- Natalie. Járt már itt. - int felém Junho, és a másik férfi kutakodóan mér végig. Szinte átlát a ruháimon is, komolyan.
- Még nem láttam itt. Vagy nem emlékszem. - nevet kínosan, és megvakarja a tarkóját. - Amúgy, Taecyeon vagyok. - nyúltja felém a mancsát, amit én elfogadok, és erősen megmarkolva az ujjait rázok vele kezet.
Ezzel én lerendezettnek tekintem a bemutatkozásunkat, és ő sem firtatja a dolgot, szóval tovább állunk. Hosszú folyosó elé nézünk, mindkét oldalon ajtók sorakoznak. Mindegyiken egy-egy név van aranybetűkkel felszögelve.
Egyből kiszúrom Jun.K nevét, és Junhoét is. Majd Taecyeonét. Ami a legfurcsább, hogy megakad a szemem egy neven, érzem, hogy ismerős valahonnan, de arra már nem emlékszem, hogy honnan. Miért nem rémlik, hogy kihez tartozik ez a név? Magam elé révedve kattog az agyam, folyton ismétlődik a fejemben ez a nyolc betű, de nem jutok semmire.
Ki vagy te, Wooyoung? Miért tölti el a szívemet melegség, ha rád gondolok?