5. rész - Zavar

Chapter 5 - Zavar

Junho elvezetett a bárpultig, rendelt nekem egy koktélt, és lelépett. Azt mondta siet, de amilyen tömeg van, én ebben nem vagyok olyan biztos. Pontosan azt sem tudom, hogy mit kell csinálnia. Felszolgálni fog vagy megint táncol? Mert ha az utóbbi, akkor leszek olyan pofátlan, és megnézem. Ha már úgy is itt vagyok.
Ráérősen kortyolgatom az italom, amikor egy férfias kéz tekergőzik a csípőmre. Megcsap az ismerős, intenzív aroma, egy kis alkohol szaggal keverve, és ahogy végig szalad rajtam a hideg, már tudom is, ki az.
- Szépségem. - búgja a fülembe Jun.K, én pedig teljesen elgyengülök a karjában, még esélyem sincs ellenállást mutatni, amikor felhúz magához, és eltessékel a szobák felé. Miután kitárja az ajtót, hanyagul rúgja be a lábával, és nedves csókokkal lepi el a nyakam ívét. Jólesően felsóhajtok az érintésére, ujjai és ajkai helyén bizsereg a bőröm. Pillangó puszikkal halad az állkapcsomon, amíg el nem ér az ajkaim vonalához. Türelmetlenül szívja be az alsó ajkam, aprót harap rajta, majd megnyalja. Belehümmögök a szájába, és ő törtetően furakszik be izmával ajkaim közé. Leejtem a kezemből a retikülöm, és beletúrok puha tincseibe. Ő a nyakamat cirógatja egyik kezével, míg a másikkal az oldalamon zongorázik végig ujjbegyeivel.
Amikor kopogtatnak, ösztönösen tolom el magamtól a testét, és pont idejében. Egy felhúzott szemöldökű Nichkhunnal találjuk szembe magunkat. Ez nem sokon múlt. Istenem... Valahogy ellent kell állnom. Miért ilyen nehéz!?
- Bocs, hyung, nem akartam zavarni. De... van egy új ügyfeled.
- Mond, hogy elfoglalt vagyok. - feleli Jun.K türelmetlenül.
- De ez Ana. Biztos vagy benne, Junsu? - vakarja meg a tarkóját zavartan a szőke.
Junsu? Ó végre megtudom a rendes nevét is. Így valahogy emberibbnek tűnik a szememben, nem olyan elérhetetlennek.
- Mond, hogy egy negyed órán belül ott vagyok. Tartsd fel, Nick.
- Oké. - feleli Nichkhun, és behajtja maga után az ajtót.
Szinte úgy vágódtak nekem Junsu szavai, mint holmi súlyos kövek.
- Ne haragudj. - motyogja kuncogva, ahogy a nyakamhoz hajol. De nálam már elvágta magát. Dühösen tolom el magamtól a fejét, és kitérek előle, amikor magához akar szorítani.
- Hagyj. - vetem oda, ahogy kikerülöm, és megindulok az ajtó felé.
- Ne csináld már! - battyog utánam.
- Vicces, megint hagytam, hogy csapdába csalj. - nevetek keserűen. - De több esélyt nem adok rá. - nézek felé, ahogy kitárom az ajtót. Kérdőn húzza össze a szemöldökét, és karba teszi a kezeit.
- Ne hazudjunk senkinek, jó? Tudom, hogy tetszem neked, ez fordítva is igaz. Akkor miért nem élvezzük egymás társaságát?
- Én nem vagyok ilyen. Lehet, hogy neked csak ilyen felszínes nőkkel volt dolgod... de nem mindenki ilyen. Hidd el.
- Minden nő csak egyet akar. Jó szexet. Te sem vagy más.
- Hallgass! - kiáltok rá, ő pedig mosolyogva nyugtázza a dühömet. - Ideje lenne, hogy megtapasztald milyen a való élet! - teszek felé egy lépést. - Nem minden a testi öröm. Nem csak a szexről szól egy kapcsolat! Minden ember társas lény, ezért vágyik a szeretetre, törődésre... És ezt tőled senki nem kapná meg. Egy érzéketlen bunkó vagy. Inkább kerüljük el egymást, mielőtt még bárki is sérülne.
- Kettőnk közül te vagy az egyedüli, aki sérülhet. - szúrja közbe, amitől idegesen túrok a hajamba.
- Ezt itt fejezzük be. Lehet, hogy neked a külsőd vonzó - mutatok a mellkasára, amire öntelten elvigyorodik - de a belsőd már régen rohad. - nézek mélyen a szemeibe, és sarkon fordulok. Dühösen vágom be magam mögött az ajtót, és idegesen trappolok vissza a bárpulthoz.


Idegesen tologatom az imént kikért italom. Aztán gondolkodás nélkül felhajtom, és megborzongok, ahogy az erős alkohol végig csorog a torkomon. Ráhajolok a pultra, és csak feltartom a kezem, hogy kérek még egy kört.
- Szerintem nem kéne már innia, hölgyem... - motyogja egy srác, mire idegesen emelem fel a fejem, hogy leordítsam, de megtorpanok a cselekedetben. Ő is kitágult orrlyukakkal néz le rám, és szinte egyszerre ér minket a felismerés.
- Natalie!
- Wooyoung! - mutatok rá. - Tudtam, hogy valahonnan ismerős a neved! Jézusom, de megváltoztál.
- Te sem panaszkodhatsz. - mosolyodik el.
- Ez kész. Te is chippendale vagy?
- Csak néha. Inkább felszolgálok.
- Legutóbb nem láttalak itt. - nézek körbe.
- Voltál már itt? - vonja össze a szemöldökét, és megróvoan tekint rám.
- Nehogy már lebassz a lábamról! Felnőtt nő vagyok, el tudom dönteni, hogy hol töltöm az estém.
- Ez igaz. De te nem vagy idevaló, Natie. - paskolja meg az arcom, és elhúzza előlem a kiürült poharakat. - Hozok neked egy kávét. Rád fér.
- Életmentő vagy. - lehelem, és újra a kemény pultnak döntöm a fejem. Most kezd igazán dolgozni az alkohol a szervezetemben.
- Jézus, de szédülök. - tolom el magam a pulttól, a székkel együtt. Megtámaszkodom mind két kezemmel a lakkozott falapon, és így bámulok ki a fejemből.
- Itt a kávé. - rak le Wooyoung elém egy kis csészét, és én türelmetlenül kapok a koffein tartalmú ital után. Jólesően megborzongok a meleg, folyékony nedűtől, és hálásan pillantok fel a kiszolgálómra.
- Komolyan, még a színed is jobb. - kuncog édesen, amitől nekem is mosolyognom kell.
- Én meg komolyan, hálás vagyok. És jó látni téged. Nagyon.
- Erre valók a barátok. - vonja meg a vállát.
- Hát igen, két éve nagyon jóban voltunk.
- Ez alap. Te voltál a legdögösebb csaj a gimiben. Mindenki irigykedett rám. - nyúl át a pulton, és összeborzolja a hajam.
- Na! - csapom meg a tenyerét, és visszarendezem a loboncom. Pár percnyi hallgatás után, elkezdek fészkelődni a helyemen. - Te, Wooyoung. Nem ismered véletlenül... Junhot? Vagy Junsut?
- De. Mindkettőt. - mosolyodik el. - Miért érdekel?
- Hát nem is tudom... Ma voltam randizni Junhoval... És Junsuval is volt valami... - pillantok rá, mire a szemei láttán kifut az arcomból a vér. Pislog párat, hogy enyhítsen a tekintete élén, de így is szarul esik, amiért egy pillanatra lenézően tekintett rám.
- Ne haragudj, de... Junho még oké. Jó haverom, normálisan bán a nőkkel. De Junsu? Inkább kerüld el. Jobban jársz. - csóválja meg a fejét, mire kérdőn felvonom a szemöldököm. - Ő az egy éjszakás kalandokra megy. És én nem fogom hagyni, hogy jól kihasználjon. Megértetted!?
- Stimmel. - mosolyodom el. - Nyugi, egy véleményen vagyunk.
- Remélem is. - fúj egyet, és meglágyul az arca. - Tudod, hogy nem hagynám, hogy bárki is bántson.
- Édes vagy. - motyogom, ahogy zavartan túrok bele a hajamba, majd rázok rajta egyet.
- Te meg gyönyörű. - feleli szemtelenül, és egy puszit nyom az arcomra. - Bocsáss meg, de most mennem kell. Vár a munka. De ha kéne egy fuvar, vagy valami, akkor csak szólj.
- Mindenképp. - felelem, és intek neki, ahogy kilép a pult mögül, majd eltűnik a tömegben. Fújok egyet, és megiszom a maradék kávém. Ahogy ülök, és gondolkozom, valami bevillan a fejembe.
- Jézusom! Hogy lehetek ekkora segghülye? - csapkodom a homlokom dühösen. - Bazdmeg, Natalie. Ekkora marha is csak te lehetsz, hogy ott felejted a táskád. - toppanok le a bárszékről, és célegyenest megindulok a bár elkülönített része felé. - Ó, anyám. Melyik is volt az? - álldogálok egyik lábamról a másikra, ahogy vizslatom az ugyanolyan, bordó színű ajtókat. Mindre csak a VIP jelzés van felszegelve, és ezzel nem jutok előrébb. - Hol vagy, te szemét? - fixírozom a falapokat, mintha érzékelném, hogy melyikben van Junsu. - Na jó, Natalie. Nagy levegő. - nyugtatgatom magam, ahogy megfogalmazódik bennem, hogy benyitok valamelyikbe találomra.
Amikor megteszem, szólogatom Jun.K-t de hiába. Felnyom a világítást, de a szoba elrendezése után egyből tudom, hogy ez nem Junsu VIP szobája.
- Második menet. - nyitok be egy másikba, ahonnan hangok szűrődnek ki. Na most vagy bevállalós leszek, és megpróbálkozok Junsu hívásával, vagy becsapom magam mögött az ajtót.
- Istenem, Taec, ez az... - na itt döntök az utóbbi tervem mellett, és vörösödve dőlök a falapnak. Jézusom, ezek a nyögések még bennem is kiváltottak valamit.
De úristen, mi van ha észrevették, hogy benyitottam!?
Elég ebből, Nat! Nyugodj le. Nincs gáz. Nem hallottak meg, nincs probléma. Oké, következő.
Újabb csendes szoba elé nézek, de ez sem a keresett helyiség. Kezdek bepipulni, mert még sok ajtó van hátra.
De benne volt minden iratom a táskámban. Kell az a nyamvadt szar!
Újabb próba. És megint csak hangok, de már az ajtón kívülről is hallatszik tisztán. Ahogy megüti a fülem a keresett személy neve, felbátorodom. Nem érdekel, hogy milyen helyzetben találom őket. Kell nekem a retikülöm, és foggal-körömmel, sértetten, vöröslő fejjel, de megszerzem.
Veszek egy nagy levegőt, és szinte berontok az ajtón. Furcsa látvány fogad. Még a szemem is a kétszeresére nő.
Junsu az ágyon ül, és a tévét bámulja. De amit néz, attól kiszalad a vér az arcomból. Szinte gépiesen fordítja felém a fejét, ahogy kihúzza a nadrágjából a kezét.
- Úristen! Te nem vagy normális! - ordítozok idegesen. - Felveszed, ahogy a lányokkal vagy!? Miféle beteg állat vagy te!? - újra a monitorra pillantok, és mikor saját magam köszön vissza róla, még a levegő is a tüdőmben reked. - Azonnal töröld le! - mutogatok a tévé felé, és idegesen a hajamba túrok. - Égesd el, dobd le a háztetőről, bármi! Jézusom... - fogom a fejem, és gyorsan átkutatom a tekintetemmel a helyiséget. De a táskám sehol. - Hova raktad a táskám!? Hol van? Ide vele! Most!
- Nyugodj le! - kiált rám, és fel áll a garnitúráról. A távirányítón megnyom egy gombot, és a tévé elsötétül. A nadrágja gombja ki van oldva, és lazán lóg a csípőjén. A mellkasán teljesen nyitva van az inge, de akármennyire is vonzó most, annyira sokkolt mindez, amit láttam, hogy egyből kitérek, amint felém nyúl.
- Ne érj hozzám, te beteg állat! - kiáltok rá, és ekkor zajosan nyílik az ajtó mögöttem. Idegesen pördülök egyet a tengelyem körül, és amikor Junho ideges íriszeibe nézek, elfog a rettegés. Valahogy megijedek tőle. De Jun.K-től is tartok.
- Mit műveltél vele!? - indul meg felé Junho sebes léptekkel, és amikor elé ér, akkor megragadja az inge végét, és magához rántja. - Halljam!
- Nyugodj le, Junho! - feleli idegesen Junsu, és felém pillant. - Nem történt semmi. És nem is akartam semmi olyat tenni vele, amit nem akar.
- Hol van a táskám? - kérdem halkan, mert valahol elvesztettem a hangom.
- Az ágy melletti éjjeliszekrény fiókjában. - feleli összeszorított fogakkal, mert Junho dühösen markolja a vállát.
Labilis léptekkel oda botorkálok a bútordarabhoz, és most szinte tonnáknak érzem a fiók súlyát, ahogy kihúzom a helyéről. Kihalászom a retikült a sok papír közül, és tétovázás nélkül elindulok ki a szobából. De aztán megtorpanok, ahogy egy fekete hajú srác aggódó arca furakszik be a látókörömbe, és kérdőn pillantok vissza Junhora.
- Ő Chansung, jó barátom. Majd ő haza visz. Légyszíves fogadj szót, és szállj be a kocsijába, ami kint parkol. Addig én ezt elintézem. - feleli a kimondatlan kérdésemre, anélkül, hogy hátranézne. Olyan hidegnek, hátborzongatónak érzékelem most a hangját, nem a megszokott vidám tónusban cseng.
Szinte harapni lehet a feszültséget, még akkor is, amikor átlépem a küszöböt. Junsu színtelen tekintettel mered rám, míg be nem csukódik az ajtó. Szinte a lelkemig hatol a tekintete, és valahogy bűntudatom támad azért, ami most történik vele...