27. rész - Félreértett vacsora

Chapter 27 – Félreértett vacsora

Hana nagyon cserfes lánynak tűnt, mert amíg ettünk is, be nem állt a szája. Mesélt arról, hogy milyen kint élni Vancouverben, mennyire más az éghajlat ott, az emberek nagyon barátságosak. Nem olyanok, mint egy new yorki polgár, aki tapasztalatból tudom, hogy a legtöbb esetben fenn hordja az orrát, vagy esetleg sznob. Mint megtudtam ez nem véletlen, hiszen a város Kanada területén fekszik. Köze sincs az amerikai nagyvárosok nyüzsgő világához. Sok az erdős táj, megfelelő nagy túrák szervezésére. Ritkán van hőség, inkább csapadékos az idő.
Nagyon felkeltette az érdeklődésemet, tekintve, hogy régen sokat jártunk külföldön, amíg még anya élt. Ő vérbeli alabamai nő volt, ahol még szintén nem nyert teret a tipikus amerikai életforma. Az ő szülői háza is egy tó szélén állt, abból a fajtából, amelynek a szélét sűrű nádas keretezi.
Hana kérdezett rólam is néhány dolgot, de inkább ő és a családja volt a téma. Megtudtam, hogy az anyukája egy kert dekor céget vezet. Jó volt végre megtudni néhány dolgot Junho hátteréről is, mert tőle nem gyakran hallottam hasonlóról…
- És képzeld, Junho imád kertészkedni. Anyától ragadt rá… de hát akkor sem megszokott egy férfitól.
- Én is szeretek, de ezt észrevehetted… Ezért is örülök annyira ennek a háznak, mert eddig paneltömbben laktam.
- Én nem is tudnék mást elképzelni lakóhelynek, csak a családi házat.
- De jelenleg sem abban élsz.
- Ez így van, amit nagyon sajnálok is… - sóhajt. – Nagyon unalmas a négy fal között egy másik lánnyal lakni.
- Mi ebben az unalmas? Én is elkezdtem régebben egy egyetemet, és én szerettem kollégiumban lakni.
- Igen, jó buli lenne, ha a szobatársad nem egy magalógép, aki csak enni merészkedik ki.
- Így mondjuk érthető.
- Na látod. – sóhajtja. – De ha például, ha te veled lennék egy szobára osztva, biztos jól szórakoznánk.
- Mérget vehetsz rá. – mosolyodom el.
- Ajj, hol lehet már a pizzánk? – terül el a kanapén, a hasát masszírozva. – Farkas éhes vagyok.
- Én is – nyögök fel, és előhúzom a farzsebemből a mobilom.
- Amúgy mikor intézted el a lakásban az áramot?
- Tegnap, miután elhoztam néhány cuccom a bátyádtól.
- Hmm, értem. – feleli hallgatagon. – Nem hiányzik? – kérdi hirtelen, majdnem a telefonom is elejtem.
- De igen – válaszolok őszintén. Tényleg hiányzik Junho. Már lassan egy éve laktunk együtt, még ha ebből nem is az egész idő alatt alkottunk egy párt. Hisz nála voltam akkor is, amikor Jun.K miatt padlóra kerültem, a Biancás incidens után.
A gondolataimba mélyedve lenyomtam a hívás gombot a pizzéria számánál.
Kicsöngött néhányszor, majd egy unott női hang vette fel, ugyanaz, akivel egy háromnegyed órája is beszéltem.
- Jó estét, csak érdeklődni szeretnék, hogy a majd’ egy órája leadott rendelésünk még nem érkezett meg, és mikorra várható a futár.
- Elmondaná a nevét?
- Hogyne. Natalie Flynn névre szólt.
- Egy pillanat – felelte a hölgy, majd papírzörgés hangzott fel a vonal túl oldalán. Néhány pillanat után újra megszólalt a diszpécser. – A kollégám már tíz perce járt önöknél.
- Micsoda? – kérdezem a hangomat kissé megemelve. – Ez egészen biztos?
- Teljesen, és ha ez egy csíny akart lenni, kérem hagyják, hogy a munkánkat végezzük…
- Maga viccel velem? Huszonkét éves létemre csak nem szórakoznék ilyesmivel és amúgy is-
A telefon búgó hangja felelt csak a másik oldalról.
- Ez kész. – motyogom.
- Mi történt?
- Letette. A pizzánk pedig elvileg már itt van. – nézek rá sokatmondóan.
- Akkor ez így is van. – pattan fel a kanapéról. – Gyere csak – int nekem, és átszeli a nappalit. Kinyitja a bejárati ajtót, majd leugrik a tornácról, a lépcsőt átszelve. Kétkedőn, de követem, amikor megindul a szomszédos ház felé.
Karba tett kézzel figyelem, ahogy fellépdel az ajtóhoz, majd rátapasztja a tenyerét a csengőre.
Felvonom kérdőn a szemöldököm, de ő csak megrántja a vállát, így én pedig hasonlóképp lecövekelek mellette.
Percek telnek el, de aztán végül kitárul a bejárat.
- Ó, minek köszönhetem a hölgyek látogatását-
Hana rácsap Taecyeon vállára, ezzel belé fojtva a szót. Amaz idegesen összeráncolja a homlokát, és lesöpri a lány kezét.
- Tudod, ez kezd unalmassá válni…
- Nem, Taec, te kezdesz azzá válni – feleli flegmán Hana.
- Miért is? – kérdi az említett.
- Komolyan még mindig ilyen gyerekes tudsz lenni?
- Nem tudom miről beszélsz. – feleli unottan.
- Hagyd, szerintem tényleg nem tudja, hogy miért jöttünk – húzom meg Hana karját, de ő kitartóan a talpán marad.
- Azt már nem. Ismerem én ezt az arcot. Ez a nem csináltam semmit pofa.
- Mert mondjuk kivételesen tényleg nem csináltam semmit?
- Haha, fejlődsz. – mosolyodik el magabiztosan a barna. – Na, el az utamból! – löki félre Taecyeont, egyenesen a félfának, és benyomul a keletkezett résen.
Taec dühösen utána ered, mire én sóhajtva követem őket. Hana egészen a konyháig szalad, a fekete csak ott éri utol. De már késve rántja vissza, mert addigra belép a helyiségbe.
- Szóval tényleg ártatlan vagy? – mutat az asztalra. Taec kérdőn néz ránk, mintha valami oltári nagy butaságot mondtunk volna.
- Mi történik itt? – szólal meg egy mély hang a hátam mögül, mire én megugrok. Félve pillantok csak hátra a vállam felett, és jól is teszem, mert kissé kibillent az egyensúlyomból a látvány. Junsu fekete, selyem köntöst visel, a felsőtestéből így egy szelet láthatóvá válik, a hajából pedig vízcseppek folynak le a nyaka mentén.
- Nem tudom, haver. Szerintem megkergültek. – vonja meg Taecyeon a vállát, Hana pedig frusztráltan a hajába túr. – Azt állítják, hogy csináltam valamit-
- Mert csináltál is! Tudod mióta várunk a vacsoránkra? Már majd kilyukad a gyomrom!
- Mi van? – kérdi meghökkenve Taecyeon.
- Jaj, srácok, azt hiszem, én vagyok a hibás – sóhajt fáradtan Jun.K, és a hátát az ajtófélfának dönti. – Mi is rendeltünk pizzát, és mondtam Taecnek, hogy vegye át, amíg én fürdök.
Ekkor végszóra megszólal kint a kapucsengő.
- Ó, hát akkor ez lesz a miénk – indul meg nevetve a nyúlánk férfi.
- Ne haragudjatok, tényleg – dörzsöli meg Junsu a szemeit, és ásít egy nagyot.
- Semmi gond! – máris jókedvű Hana hangja. Én csak szótlanul állok, még a levegő is bennem reked, ahogy Jun.K rám pillant. Nagyon fáradtnak tűnik, ám mégis, ahogy a tekintetünk összekapcsolódik teljesen éberré válik. A szemei szinte lecsupaszítanak, olyan átható a tekintete.  Össze sem hasonlítható ez az érzés azzal, amikor a Lotusban rám nézett. Ez sokkal intimebb, szinte már a bujaság alsó határát súrolja.
- Khm, szóval, mi lenne, ha esetleg együtt ennénk meg a vacsoránkat, ha már így alakult? – szólal meg bizonytalanul Hana.
- Nem hiszem, hogy-
- Remek ötlet – vágja rá egy időben Junsu a helyeslő válaszát, míg én hárítanék.
- Skacok, akkor most már minden oké, ugye? – jelenik meg Taecyeon is dobozokkal a kezében.
- Hogyne – feleli Junsu, elszakítva rólam a tekintetét, és elsétál mellettem. Megcsapja az orromat fűszeres, férfias illata, amelytől kissé megszédülök. Próbálok uralkodni magamon, és nem elmenekülni haza, hogy újfent kiborulhassak. – Akkor üljünk asztalhoz – invitál minket Minjun az étkezőbe.
- Miről maradtam le? – indul utána Taec.
- Mi is itt vacsorázunk – feleli hencegve Hana.
- Ez mikor történt? Míg elvoltam két percre!?
- Pontosan – kuncog diadalittasan a legfiatalabb.
Frusztráltan a hajamba túrok, de azért követem őket, majd leülök az asztalhoz, pontosan az ellenkező felére, mint ahol Junsu foglal helyet.
- Bocsi, de ez az én helyem! – jelenti ki Hana, és megszorítja Jun.K vállát. Ő csak megvonja a vállát, és feláll, majd leül a mellettem lévő székre. Feszülten rámeredek a velem szemben ülő lányra, mire amaz csak ártatlanul elmosolyodik.
- Hát oké, akkor együnk. Vagy mi – jelenti be Taec, és felnyitja a dobozát.
Mindenki maga elé húzza a sajátját, mire én is így teszek. De amint beleharapok az első szeletbe, már tudom, hogy ma nem fogok tudni semmit sem enni. Ha Ő is mellettem van, egy falatot sem bírok letuszkolni a torkomon.
- Szóval mi a helyzet, te revü táncos? – csacsog szenvtelenül Hana, miközben tömi a hasát.
- Ez most nekem szólt, tökmag? – kérdi Taecyeon vigyorogva. Morcos a tekintete, de a szája valódi görbületben pompázik.
- Ki másnak, te colos? – kérdi nevetve.
- Meg vagyok, törpe. Hiába szívod a vérem, még mindig formás a fenekem, a sok táncnak köszönhetően. Ezt te sem tagadhatod.
- Hogy is ne! Mintha azt bámulnám!
- Így van, naphosszat. – kuncog a fekete. Azóta, hogy ismerem, most először látom ilyen kiegyensúlyozottnak.
Mosolyogva figyelem a szópárbajt, amit igen élvez az a kettő is, akik között zajlik.
- Nem ízlik? – szólal meg hirtelen Junsu mellettem, mire kérdőn ránézek. Biztosan észrevette, hogy jóformán hozzá sem nyúltam az ételhez, inkább csak piszkálgattam.
- Nem erről van szó, csak a gyomrom kicsit fáj.
- Adjak valami gyógyszert? – kérdi, és máris állna fel az asztaltól.
- Ne butáskodj, jól vagyok – legyintek, mire visszahuppan a székre.
Újabb percek telnek el, és Taecyeon és Hana végeznek a pizzájukkal.
- Olyan rég ültünk le együtt enni – jelenti ki Junsu. Rákapom a tekintetem, és rajta is felejtem. Ő is rám pillant, és újból elmélyül a pillanat. Íriszei csokoládé folyamként örvénylenek, engem is majd’ elnyelnek.
- Hiányzik a frissen főzött kávéd – mormolja elmerengve. Szíven üt, hogy mennyire meggyötört a hangja. – Meg az amerikai palacsintád. A kedves poszt it-jeid az éjjeli szekrényről. – szinte hallom a szívem dörömbölését a bordáim fogságában - Hiányolom, hogy senki nem túr ki az ágyból. Nem kapok lopott csókokat az anyám háta mögött. El sem tudod képzelni-
- Junsu – rebegem elkínzottan. – Miért mondod el most mindezt?
- Úgy érzem, hogy tudnod kell – feleli, és megszorítja az asztalon fekvő kezemet. A levegő a tüdőmben reked, és összeszorul a torkom a kikívánkozó könnyektől.
Lesütöm a szemem, és átpillantok az asztal másik oldalára. Hanaék eltűntek.
- Épp tévéznek – feleli Jun.K a kimondatlan kérdésemre. – Nézz rám, kérlek.
Megrázom a fejem, és kipréselek magamból egy nagy sóhajt.
- Tudom, hogy sok fájdalmat okoztam neked, és hidd el, hogy mindent mocskosul megbántam. De most helyre akarom hozni, begyógyítani a sebeket, amiket én ejtettem-
- Nem, Junsu – suttogom, és kirántom a kezem a markából. – Azok a hegek sosem fognak elmúlni, bármit is teszel.
- Kérlek, ne mond ezt.
- Mennem kell – pattanok fel a székről, és letörlök egy kósza könnycseppet a szemem sarkából. Arrébb lököm a lábammal a széket, és megindulok a bejárati ajtó felé.
- Natalie, várj! – hallom Jun.K sietős lépteit, de én már az ajtónál is vagyok. Az utolsó pillanatban ragadja meg a karom, mielőtt kilépnék a hűvös éjszakába. – Hallgass meg!
- Nem! – rántom ki a kezem, és dühösen felé fordulok. – Nem hagyom, hogy újra az érzéseimmel játszadozz!
- Nem játszok-
- Mi lesz Biancával?
- Neki ehhez semmi köze.
- Már, hogy ne lenne! Mindig hozzá lesz köze.
- Ez nem így van. Végig sem hallgatsz.
- Igazad van. – rakom karba a kezem. – De tudod miért? Mert felesleges. Maradj csak a biztos pontod mellett, és ne gyötörj engem – fordulok meg sértetten. A szemeimből megindulnak a könnyek, ahogy átszaladok a két házat elválasztó gyepen, és szinte az utolsó pillanatban érek be az ajtón, még mielőtt teljesen összezuhannék.