12. rész - Válaszút

Chapter 12 - Válaszút

Meghűlt az ereimben a vér. Csak három szó, de ezzel visszafordíthatatlanul átértékelődött bennem minden Junsu iránt. Minden tette, cselekvése, a zavaros érzelmei - mind értelmet nyertek.
Sosem hittem volna, hogy egy nap szánalmat fogok érezni egy olyan férfi iránt, aki chippendaleként keresi a kenyerét és ráadásul egy lehetetlen szoknyapecér. A rosszabb fajtából, természetesen.
Mégis megtörtént, és úgy éreztem mintha kihúzták volna a talpam alól a talajt. Elfeledkeztem arról is, hogy hol és kivel vagyok, csak meredtem magam elé. Bámultam a szőnyeg mintáit, mintha azzal értelmet nyerne az üresség, ami Wooyoung kijelentése után maradt bennem. Egyszerűen kívülálló lettem a testemben, az életemben, a világban, amiben élek. Valahogy értelmetlenné vált minden.
- Natie? - motyogta Wooyoung nekem, és rárakta a meleg kézfejét a vállamra. Megszorította ujjaival a felkarom, próbálva visszahozni engem a valóságba, de nekem csak a mondata visszhangzott a fejemben. - Lie, jól vagy? - kérdezte barátom aggódva, mire végre ráemeltem elhomályosult tekintetemet ijedt arcára. - Tudom, hogy ez eléggé váratlan. A legszörnyűbb dolog, ami egy emberrel megtörténhet. De ettől még Junsu ugyanaz az ember, aki eddig volt. Veszélyes a maga módján, Natalie. Szeretném, ha távol tartanád magad tőle.
- Hogy mondhatsz ilyet? - szalad ki a számon a kérdés, aztán mégis elszégyellem magam. Hisz Wooyoung csak jót akar nekem. Nem megszabni akarja, hogy mit tegyek. Egyáltalán nem követelőző, mint amilyen Shelly lenne egy ilyen helyzetben. - Ne haragudj...
- Semmi baj. Megértem, hogy már érzel iránta valamit. Különben nem nyomoznál utána. Én mégis féltelek. - sóhajt egyet, aztán feláll a szófáról, és összefonja a karjait. - Tudom milyen ember, Natie. Nagyon jól tudom. Nem csak apa miatt. Bár nagyon is szerepet játszik a dologban. Nem azért mert Jun.K anyjának a szeretője volt. Hanem azért, amit Junsu tett azért, hogy bosszút álljon.
- Bosszút? - suttogom, majd vakmerően ránézek, hátha tovább mondja, de ő csak legyint egyet.
- Hagyjuk, jó? Így is többet mondtam el, mint kellett volna. - motyogja frusztráltan, majd a tükör elé lép, ami az asztal előtt van a falra felfüggesztve és a képmását bámulja benne. - Inkább igyunk egy kávét, oké? - pillant rám mosolyogva, de nem csal meg a viselkedése. A gondtalan arc, amit magára öltött, csak álca. Látok a szemében egy furcsa csillogást, ami nem hagy nyugodni. Még inkább kíváncsivá tett mindaz, amit megtudtam ma.
Egy kérdésre választ kaptam, de ezzel csak újabb kérdések nyíltak meg előttem.


Ahogy kilépek a Lotus hátsó kijáratán, megcsap a hideg, őszi szél. Összehúzom magamon a kabátom, és megigazítom a sálam, amíg Wooyoung Chansungtól búcsúzkodik. Amíg kint várok, kijön még valaki az ajtón. Először nem ismerem fel, de aztán eszembe jut, hogy ki is ő.
- Hali. - int nekem unottan, mire felemelem a szemöldököm kérdőn.
- Taecyeon, ugye? - kérdem tőle, mire biccent egyet menet közben, ahogy rám pillant. Mikor karba teszem a kezem, sóhajt egyet, és megtorpan, majd visszasétál elém. Látszik rajta, hogy nagyon mehetnékje van már, folyton az óráját lesi. - Nagyon érdekelne, hogy mivel sikerült magamra haragítanom téged. Láthatóan nagyon szúrja a szemed a jelenlétem.
- Nem erről van szó. - jelenti ki mély hangján, és amióta ismerem, most először mutat mást is az unott kifejezésén kívül. Egy csupafog vigyorral illet, amit nem tudok hova tenni. - Valójában semmi bajom nincs veled. Még. - teszi hozzá sokat sejtetően.
- Még? - vékonyodik el a hangom, pedig nem akartam. Köhintek párat, hogy visszanyerjem a normális hangszínem. Ő kérdőn felvonja egyik szemöldökét, és kajánul elmosolyodik.
- Furcsa nőt civilben látni, hogy úgy mondjam. - jelenti ki, eltérve a tárgytól.
- Aha, tudod én mindig ilyen "civil" szoktam lenni.
- Azzal nincs is semmi baj. De előbb vagy utóbb téged is beszippant ez az egész. - mutat a Lotus épületére a hátam mögött, mire hitetlenül felnevetek. Ezen kellőképpen megszeppen.
- Vicces, hogy pont te jössz ezzel. Nem is ismersz. Első indoknak ez pont meg is felel. A második pedig az, hogy nekem nincs szükségem ilyen szolgáltatásokra ahhoz, hogy teljes legyen az életem.
- Mégis a fél személyzetet a haveri társaságodnak tudhatod. - vonja össze a karjait a mellkasa előtt. Frusztráltan beszívom a levegőt, és eltűrök egy hajtincset az arcomból. Annyira ért minden chippendale a vérem szívásához!
- Ennek semmi közé ahhoz, ami a Lotus falai között zajlik.
- Dehogynem. - mosolyodik el. - Ha jól tudom, meg voltál már Jun.K-nek. - mikor meglátja gyilkos pillantásomat, a mosolya még szélesebb lesz. - Vagy meg leszel. Aztán ott van Junho is. Őt is az ujjad köré csavartad. Chansung is bír, Nick szintén, Wooyoung meg pláne. Ha jól tudom, gyerekkori barátok vagytok. Csak én lógok ki a sorból, nem igaz? - kacsint egyet, én pedig magamon kívül vagyok az idegességtől. - Szóval, mikor és hol akarod? Valld csak be! Ez szúrja a szemed. Hogy engem még nem sikerült megnyerned, hogy a lábad előtt heverjek.
Pedig nagyon is értek az örömszerzéshez, hidd el. Tehát, hogy szeretnéd, hogy megkeféljelek?
A pofonom hangosan csattan az arcán, a tenyeremet csípi a nagy erőkifejtés. Először győztes mosoly kúszik az arcomra, de amint Taecyeon felém fordítja az arcát, és meglátom, mennyire elborult az agya, satuként szorítja össze a torkomat a félelem.
- Ezt nem kellett volna, kislány. - szűri összeszorított fogai között, majd erőszakosan megragadja az arcomat, és erősen megszorítja az állkapcsom. Vadul átnyalából karjaival, hogy ne tudjak elmenekülni. Ahogy kezét megrántja, és fejem előrerendül, nyakam hallhatóan megreccsen, én pedig fájdalmasan felnyögök. Körmei szinte belevájnak a húsomba, és akkora pofont kapok, miután elereszt ujjaival, hogy hangosan felkiáltok. A saját véremet érzem a számban.
Ekkor kirobban a fémajtó, és hangosan csattan a házfalon.
- Taec, állj le! - kiált rá Nichkhun, és vadul lerántja rólam. Támadóm tajtékozva a dühtől kiabál, én pedig nagy kortyokban nyeldesem az éltető oxigént. Tompán érzékelem, hogy valaki átkarol, és Nicknek magyaráz, hogy cipelje vissza a Lotusba Taecyeont. Érzem az illatát, és hallom a hangját, de mégsem sugározza Wooyoung azt a melegségét, amit máskor. Olyan, mintha valójában nem ölelne át senki. Hidegnek és sebzettnek érzem magam a sokktól.
Először azt sem hallom meg, ahogy hangosan és türelmetlenül zenél a telefonom a táskámban. Aztán kibújok Wooyoung karjai közül, és megpróbálom előkotorni a mobilom a retikül aljáról. Amikor meglátom a kijelzőn Junsu nevét villogni, egyszerre elfog a sírás. Reszkető ujjakkal veszem fel, majd helyezem a fülem mellé a készüléket.
Nem törődök Wooyoung aggodalmas hangjával sem, ahogy a nevemen szólongat.
- Nem hittem, hogy fel fogod venni, de örülök, hogy mégis. - hallom a túlvonalról Jun.K mosolygó hangját, amitől összeszorul a torkom. - Csak azért hívlak, hogy nem lenne-e kedved velem vacsorázni. De ha nem, az sem baj, én nem erőltetem... - hangtalanul kezdek el sírni, miközben hallgatom Junsu szavait. - Jobban vagy már, mióta elmentem? Mi ez a háttérzaj? Nem otthon vagy? Merre vagy most, Natalie? - szinte robbanásszerűen, hangosan felzokogok a telefonba, mire Junsu kétségbeesetten mondogatja a nevemet.
- Junsu... - sírom a telefonomba.
- Az ég szerelmére, Natalie! Mond meg, hogy hol vagy! Ha nem mondasz semmit, nem tudok segíteni.
- Kérlek, gyere értem... Szükségem van rád, Junsu... - suttogom a telefonba, mire csak a búgást lehet hallani a vonal túlsó feléről. Letette volna!? Kétségbeesek, hogy az utolsó mentsváram is cserben hagyott, amikor végre elérnek hozzám Wooyoung szavai.
- Natalie, kérlek. - ölel magához. - Ne menj vele! Hallgass rám! Ígérd meg, hogy most szépen haza-
- Natalie! - tőlünk nem messze hallom meg Junsu kiáltását, ahogy kisiet a hátsó kijáraton. Amikor meglátja Wooyoung karjait körülöttem, még inkább megszaporázza a lépteit, majd amint oda ér hozzánk, szinte kitép barátom kezei közül, és védelmezően magához szorít. Egyből valamiféle nyugodtság kerít hatalmába, ahogy megérzem az ismerős parfümöt Jun.K ingjén.
- Jézusom, Natalie. - motyogja aggódóan. - Kész szerencse, hogy épp ide tartottam a Lotusba. Nick szinte letámadott, ahogy beértem a bejáraton. - ahogy hallgatom Junsu hangját, lassacskán kezdek megnyugodni.
- Natalie. - szól rám Wooyoung, mire ráemelem tekintetem mogyoróbarna szemeire. - Kérlek, gyere velem szépen haza.
- Wooyoung...
- Haza megyünk Shellyhez. - mondja elszántan.
- Ne te dönts helyette, Jang! - emeli fel a hangját Junsu, és még szorosabbá válnak karjai körülöttem.
- Igazad van. - sóhajt halkan. - Natalie? Kivel mész?
Amint újra ráemelem a tekintetem, szinte ledermedek. Barátom háta mögött egy ismerős alak tűnik fel, majd lép ki a Lotus hátsó ajtaján az utcai fénybe. Junho.
Szemeiből sugárzik a megvetés, amitől elfog a félelem, és még inkább Junsuhoz préselem magam. Junho tekintete nem rajtam, hanem Jun.K arcán, és kezein időzik, majd kimérten karba teszi a kezeit.
Wooyoung a kérdését szinte úgy teszi fel, mintha a válaszom véglegesen eldöntené, hogy melyik oldalra állok.
- A te döntésed, Natalie. Én vagy Junsu?