Chapter 35 – Két szív
- Fáradt vagy? – kérdezem tőle, miután kifizette a koffein nedűt.
- Nem szeretek órákat a kocsiban utazni. Mindig elálmosodom tőle. Az utastérben zötykölődni… nekem felér egy ringatással.
- Értem – mosolyodom el álmos ábrázatán.
- De a kávé majd segít. – emeli meg a műanyag poharat, és nagyot kortyol belőle.
- Az biztos. – biccentek egyetértően. – És mi a terv ez után?
- Terv? – mosolyodik el huncutul. – Felviszlek a fellegekbe.
- Hogy hova viszel? – ráncolom össze kérdőn a szemöldököm.
- Majd meglátod. – neveti el magát.
Junsu lényegében nem hazudott nekem. Az óriáskerék előtt álltunk, ő épp a kezelő sráccal egyezkedett. Az volt a kívánsága, hogy ne csak egy menetet mehessünk, hanem legalább negyed órát tölthessünk odafent.
Ezt természetesen pénzzel akarta elintézni. Nem igazán tetszett a dolog, hogy le akarja fizetni a vidámpark egyik alkalmazottját, de a mögöttes szándékot azért értékeltem.
Nagyon romantikus odafönt, kettesben azzal, akit szeretsz. Főleg, hogy ez a zárt kabinos fajtából volt való.
Végül rábeszélte a srácot, aki feltűnés nélkül csúsztatta a kapott pénzt a farzsebébe.
- Mehetünk? – mosolyog rám boldogan, és belecsúsztatja az ujjait az enyémek közé. Lazán, de összefűzi őket.
Olyan furcsa kézen fogva sétálni valakivel. Adam soha nem fogta meg a kezem. Mindig csak átdobta a karját a vállam felett. Jaeho, akivel Junsu előtt jártam pár hónapig, ő sem volt híve ennek.
Pedig olyan jól esett meleg kezének érintése.
- Persze. – egy hihetetlenül idióta, de örömteli vigyor ül ki az arcomra. – Alig várom!
Ingatag volt a fülke, ahogy felléptem rá, Junsut követően. Ő elkapta a karom, és magához rántott, mielőtt szépen hasra eshettem volna.
Belélegeztem fűszeres parfümjének illatát, teljesen ellazultam ölelésében. Szinte észre sem vettem, amikor ránk zárták az ajtót. Lassan megindult a gépezet, a padló még labilisabbá vált a talpam alatt.
De engem semmi sem érdekelt. Éreztem, ahogy mély levegőt vesz. Kimérten végig simít a hátamon ujjbegyeivel. A szívem őrült hajszába kezdett. Úgy éreztem kiszáll az erő a lábaimból. Csak az ő karjai tartanak egyben.
Óvatosan eltolt magától, és az állam alá nyúlt ujjaival. Rabul ejtette tekintetem kávészín szemeivel. Teljesen a hatása alá volt.
Lassan mozdult felém, amikor pedig összeértek ajkaink, véglegesen elvesztem. Lehunytam a szemeim, és hagytam, hogy magával ragadjon a pillanat varázsa.
Lassan csókolt, mintha az idő soha nem érne véget. A szája olyan puha volt, és lágy, hogy elolvadtam tőle teljesen. Kezeivel a nyakamat cirógatta, én pedig a hajában matattam.
A tarkójánál fogva húztam közelebb magamhoz, hogy teljesen összesimuljon a testünk. Alig jutottam levegőhöz, ahogy kóstolgattuk egymás száját. Annyira édes volt, ahogy csókolt engem. Olyan volt, mint egy első csók. Pedig ez a sokadik volt mostanra. De ez is, akárcsak amit a parkban először váltottunk, nem volt hasonlítható a többihez. A mélyben ott lappangott a vágy, de nem úgy, mint eddig. Ez szimpla rajongás volt és nem pedig birtoklási vágy, ami eddig hajtotta őt.
Tényleg kezdtem elhinni, hogy szeret engem. Annyira gyengéd volt velem, mint még soha senki. Mellette gyönyörűnek éreztem magam. Kívánatosnak. És ez semmivel sem volt pótolható.
- Szeretlek – tátogta a számba hang nélkül. Elmosolyodtam és hangtalanul én is ugyanezt a szót formáltam ajkaimmal.
- Ha előbb találkozunk, soha nem lettem volna chippendale. – vallja be suttogva. – Te vagy az egyetlen, akinél azt akarom, hogy bolonduljon értem.
- És fordítva – mosolyodom el őszinteségén.
- Annyi szívet törtem össze életem során… De soha nem fájt annyira egyik sem, mint amikor sírni láttalak miattam.
- Soha nem gondoltam, hogy lettek volna érzéseid irántam, már akkor is.
- Pedig voltak. Csak küzdöttem ellenük. Én egy szívtipró voltam, faltam az életet nagykanállal. Nem hittem, hogy valaha is elég lesz egy nő nekem. El sem tudtam volna képzelni, hogy egyszer ennyire szerelmes leszek. Teljesen bolonddá tettél. Nem tudom, hogy mit művelsz velem.
- Te is az őrületbe kergetsz engem. Annyira szeretlek, hogy néha úgy érzem, nem bír el többet a szívem. De aztán mégis mindig jobban szerelmes leszek beléd, mint előtte.
- Amit te érzel, csepp a tengerben az én érzéseimhez képest. Higgy nekem. – duruzsolja, miközben erősen magához ölel. Kétségbeesetten szorít karjaival, mintha bármelyik pillanatban köddé válhatnék.
Ugyanúgy érez, mint én. Mindig ettől féltem, ha vele voltam. Hogy egy nap felkelek, és rájövök, hogy az egész egy csodálatos álom volt. De ha az is, úgy érzem, hogy soha nem akarok felébredni. Ebben a mágikus világban akarom leélni az életem, e mellett a fantasztikus férfi mellett.
Az út további részében a fülke padján ültünk egymás mellett, az ujjaink összekulcsolva, a fejem a vállára döntve. A hajtincseimmel játszott, és közben arról mesélt, hogy milyen volt a gyerekkora. Eddig egyszer sem nyílt meg ennyire előttem.
- Imádtam az édesapámat. Ő volt az én hősöm, éretlen gyerek fejjel. Minden szabadidőmet vele töltöttem volna, ha nem lett volna annyi a munkája.
Megáll kutakodó keze egy pillanatra, majd áttér a nyakam simogatására.
- Ha nem kellett volna annyit utaznia, tudta volna, hogy anya mennyire nem foglalkozott velem. Csak a társasági élete érdekelte, és hogy minél jobb helyre fektesse be a pénzt. Folyton ellenőrizgette, hogy apa nem csalja-e meg őt. Végül mégis ő bújt mással ágyba.
- Biztos nem volt könnyű annyi idősen.
- Soha nem bocsátottam meg anyának. Lehet, hogy gyerekes amit most mondok, vagy csak bűnbakot kerestem azért, ami történt, de… még mindig úgy gondolom, hogy ő kergette depresszióba, majd öngyilkosságba az apámat.
- Ez nem gyerekes dolog. Én is őt hibáztatnám a helyedben. Biztosan nem véletlen, hogy azután történt a dolog, miután fény derült édesanyád szeretőjére.
- Ugye te is így hiszed? – kétségbeesett a tekintete. Megértem, hogy miért érez így. Hiszen még csak egy nyolc éves kisfiú volt, amikor mindez történt. Nem merte az anyja fejéhez vágni az érzéseit, de a lelke mélyén biztosan nagyon csalódott volt, és rémült. Az egyetlen ember, aki igazán szerette, nem volt többé. És rá volt utalva egy olyan nő gondoskodására, aki soha nem kapná meg a Legjobb anya címet. Én is féltem volna a helyében.
Nekem is borzasztóan fájt, amikor anya elment. De nekem ott volt legalább lélekben apa, ha nem is figyelt oda rám úgy, ahogy kellett volna. De ő senkire sem számíthatott.
Összeszorul a szívem, ahogy végig nézek rajta. Hiszen annyira törékeny, és sebezhető most. Az öntelt állarc, amit hordott, hogy eltakarja mindezt, végleg darabjaira hullott. Egy igazi, húsvér Kim Junsu volt előttem, aki másra sem vágyott, csak, hogy igazán szeressék.
- Soha nem foglak magadra hagyni. – suttogom elcsukló hanggal.
Határozott és szerelemmel teli a tekintete, amikor felkapja rám íriszeit.
- Előbb vágják le a kezem, minthogy elengedjem a tiéd.
A csók, amelyben összeforrnak ajkaink, elsöprő ereje van a szívemre nézve. Majdnem kiszakad a helyéről. De ahogy a kezem Junsu mellkasára vezetem, érzem, hogy neki is ugyanolyan hevesen dobog, majd’ kitör bordái fogságából. Egyszerre dobban két szív, amely végre valahára teljes mértékben egymásra talált…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése