2016. augusztus 1., hétfő

33. rész - Váratlan utazás

Chapter 33 Váratlan utazás

Döbbenten néztem végig a nyurga férfin. Minden egyes porcikáját jól feltérképeztem. Még az arcomat is megcsíptem, hátha csak álmodom. De nem, tényleg ott állt a nagyi tűzhelye mellett, és nem káprázott a szemem.
- Miért vagy itt? – csúszott ki a számon a kérdés. Nem akartam ilyen faragatlan lenni, bármennyire nem kedveltem Taecyeont. Hiszen ő most vendégnek minősült – nem várt, és nem túl szívesen látottnak.
Azonban nagyon furdalta az oldalamat az érkezésének oka, amit a világért nem vallottam volna be.
- Megkerestem a haverom. Miért minek látszik? – kérdezte flegmán, amitől én csak még inkább a házon kívül szerettem volna tudni.
- Na, Taec… ne viccelj már. Ez mégis csak az ő házuk. Elég udvariatlanul törtél be, valljuk be.
A fekete hitetlenül nézett a vele szemben álló Minjunra. Biztosan azt gondolta csak viccel.
Pedig Junsu nem mosolygott, nem csapta játékosan hátba sem. Komolyan gondolta. És ez abban a pillanatban többet ért nekem bárminél. Annyira jól esett, hogy még a legjobb barátja ellen is szegülne, hogy megvédjen.
Mondjuk az a helyzet, hogy ez nem az első eset volt… Hisz ott volt a második találkozásom Taecyeonnal, ami elég csúfosan végződött.
- Ezt nem mondhatod komolyan – csak ennyit mondott sértetten.
- De, Taec. Natalie nagyszülei kedves emberek. Ne haragíts több embert magadra. Gondolkozz már egy kicsit józanabbul. Nem vagy te ilyen rossz srác.
Taecyeon összeszűkítette a szemeit, és idegesen beharapta a száját.
Frusztráltan néztem félre, amikor rám tekintett. Még így is éreztem, hogy szinte égetnek látógömbjei.
- Igazad van – motyogta végül bocsánatkérően. Meglepetten kaptam fel a fejem a válaszára. Amikor rápillantottam, ő derékszögben meghajolva állt a nagyapám előtt.
- Bocsánat – mondta koreaiul, amire a papus csak mindentudóan bólogatott, és megpaskolta a fekete vállát.
Ez után mindenki előtt elnézést kérve megdöntötte a testét. Engem is beleértve. Majdnem leszédültem a székről, annyira meghökkentem.
- Ne haragudj, Natalie – tette még hozzá ezt is.
Most vagy marha jó színész a csávó, vagy tényleg megbánta a dolgot. Mindegy is… Ez hamarosan kiderül, amint egy kis időre kettesben maradok vele és nem lesz ott velem Junsu.
- Ki a barátod? – kérdezte a mama Taecyeont vizslatva.
- A neve Ok Taecyeon. Régóta barátok vagyunk, egy helyen is dolgoztunk évekig.
Ja igen, azok a szép chippendale évek, igaz Minjun?
Majdnem elnevettem magam a gondolatomra. Érdekes is lenne ezt megkérdezni tőle.
- Amint látom, nem beszél angolul. Hogy keveredett most ide?
- Együtt utaztunk el Koreából. Neki volt egy két elintéznivalója itt, én pedig természetesen Natiehez jöttem…
- Azt mondta, hogy órák óta Junsut keresi. – szólaltam meg én is.
- Igen, mert egy helyen foglaltunk szobát. Elfelejtettem szólni neki, hogy itt töltöm az éjszakát.
Ez az információ még nekem is új volt. A nagyi csak elfogadóan bólogatott a magyarázatra, ami azt jelentette, hogy ő minden bizonnyal tudott róla.
- Ő is velünk reggelizhetne, ha már itt van – jelenti be Helen néni, és kinyitja a konyhaszekrény ajtaját, hogy tálat és evőeszközt vegyen elő.
Minjun fordít Taecyeonnak, hogy a nagyszüleim miket mondanak. A reggeli szó hallatán felcsillan a szeme és azonnal helyet foglal.
Nem igazán örülök a jelenlétének, de még mindig jobb, hogy ő van itt, mint ha Adam lenne.
Sosem hittem volna, hogy együtt fogok ismét enni Taeccel. Már az-az egy alkalom is furcsa volt, de akkor éppen nem az volt a fő szempont. Abban a helyzetben Junsu jelenléte inkább frusztrált, mint az övé.

Néhány órával később

Egy ideje a nappaliban ülünk, és hallgatjuk a fekete dumáját, amint azt taglalja hogyan jutott el idáig.
- Hát ember, hogy mennyire kiismerhetetlenek ezek az utak! Se egy tábla vagy hasonló… Még a belvárosban csak-csak megtalálni a dolgokat, de itt… Pedig nem vagyok gyakorlatlan sofőr, tudod jól.
- Tudom. Nekem is eltartott egy darabig, míg megtaláltam a jó ösvényt. Nehezíti a dolgot, hogy az egész hely erdős. – helyesel Junsu.
- Tényleg, miért laknak ennyire távol a várostól a nagyszüleid? – intézi felém kérdését Taecyeon, amivel először jócskán meglep. Egyáltalán nem flegma vagy gúnyos a hangja, hanem érdeklődő. Enyhe kifejezetés, ha azt mondom, hogy ez tőle szokatlan.
- Mindig is itt laktak, amióta csak összeházasodtak – rántom meg a vállam. – A papa maga építette a házat és a csűrt is. Sok emlék köti őket ide.
- Szóval sosem gondoltak arra, hogy beljebb költözzenek a városhoz? – pillant rám Junsu is.
- Nem igazán. Jó nekik itt. Én pedig nem kényszerítem őket olyasmire, amit nem akarnak. Ők sem tették soha velem szemben.
- És az anyukád? Ő is itt élt, ugye? – érinti meg a kézfejem Minjun. Elmosolyodom a lágy érintésre, amikor a tenyerébe zárja ujjaimat.
- Igen. Az egyetemista éveit is itt töltötte. Utána ment el a közeli kórházba gyakornoknak.
- Az édesanyád orvos volt?
- Az akart lenni, igen… De aztán amikor velem terhes lett, lemondott a dologról. Ezért a mai napig magamat okolom.
- Ne tedd – rázza meg a fejét Taecyeon. – Az ő döntése volt, hogy miattad feláldoz valami számára fontosat. Ettől anya egy anya…
Teljesen elréved Taec a mondandója végére. Igazán gondolkodóba esik, enyhe fájdalom suhan át az arcán. Most először mutat valami emberi érzelmet magából. Igazán… valódivá válik tőle.
- Jut eszembe! – kapja fel a fejét vigyorogva. Az előbbi búskomorságnak hűlt helyét találni. – Az a nagyszájú nőszemély már égre-földre keres téged.
- Engem? Mégis kicsoda? – kérdem meglepetten.
- Ki más, hát Hana… Elvileg a bátyja naponta zaklatja, hogy nem hallott-e felőled. Minden bizonnyal aggódnak érted az otthoniak.
Erre a hírre elönt valami rossz érzés. Lehet mégsem volt olyan jó ötlet magyarázat nélkül eltűnnöm. Remélem Junhonak semmi baja.
- Itt van az államokban? – kérdem tőle. Az igazság az, hogy miután nálam töltött néhány napot, elment Junhohoz is. Azt hazudta a szüleinek, hogy gyakorlatra jött haza, így nyugodtan befejezhette a nálam való bujdosást.
 - Nem csak, hogy az államokban, hanem itt a városban.
- Itt? – majdnem fejbe verem Junsut, olyan hamar pattanok fel a kanapéról.
- Igen. Úgy áll a dolog, hogy addig nyúzott, amíg magammal nem hoztam.
- Szóval akkor hármasban jöttetek ide Koreából?
- Nem – rázza meg a fejét Taecyeon. – Miután leszállt a gépünk, Junsu a keresésedre indult, én meg foglaltam szállást. A vakarcs pedig felhívott, hogy elújságolja, akkor indul az inchoni reptérről haza. Csak kimondtam a neved, meg hogy itt vagy Birminghamben, már nem lehetett visszatartani. Amint földet ért a gépe Vancouverben, azonnal indult is ide egy másikkal.
- Húha. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megkedvelt.
- Ez Hana. Könnyen barátkozik. – vonja meg a vállát Taecyeon. - A bátyja is ilyen volt, még az azelőtt, hogy… mindegy. – legyint unottan. De látom rajta, hogy valamit elhallgat, majdnem kicsúszott a száján a mondat folytatása. Minjun is zavartan elfordítja rólam a tekintetét, amitől még biztosabb leszek abban, hogy titkolóznak.
Nem firtatom a dolgot, de tudom, hogy valahogy ki fogom húzni belőlük.
- És mi a terv mára? – lendíti fel Taecyeon a lábát az asztalra, és kényelmesen hátra dől a fotelben.
- Nincs semmi konkrétum… - motyogja Junsu. – Arra gondoltam, hogy elvinném valamerre Nataliet. De az a helyzet, hogy teljesen idegen vagyok itt. Fogalmam sincs milyen nevezetesség lehet, amit ő még nem látott.
- Itt Birminghamben biztos nincs olyan – húzom el a számat.
- Akkor még annyi ötletem sincs, mint néhány perce – nevet fel kínosan Minjun.
- Tudjátok mit, srácok? – mosolyodik el Taec. – Hana amúgy is nyaggat, hogy meg akarja nézni a daltoni vidámparkot. Nem lett volna kedvem elmenni, de ha négyesben megyünk, az felőlem oké. – kacsint mindent tudóan. Akármilyen mogorva tud lenni, látszik, hogy igyekszik Jun.K-nek segíteni, hogy bizonyítani tudjon nekem.
- Én benne vagyok. Natie? – pillant rám várakozásteljesen.
- Úgy sem voltam gimnazista korom óta vidámparkban… Szóval miért ne – mosolyodom el.
- Király – csapja össze a kezeit a colos. – Felvesszük Hanat, és indulhatunk is Georgiaba.

Aznap délután

A városközpontba nagy vita árán, de végül Taec dzsipével mentünk vissza. Junsu szeretett volna a sportkocsijánál maradni, ha már idáig elhozatta maga után Koreából, de a barátja hajthatatlan volt. Nem tartotta elég kényelmesnek egy több mint másfél órás úthoz.
Neki ez csak bérelt járgány volt, de azt állította, ahogy vissza megy Szöulba vesz magának egyet, annyira a szívéhez nőtt.
Hana a Barstoneld nevet viselő helyi kávézó előtt várt minket. Egy sporttáska volt mellette a porban, és a telefonját nyomkodta vadul. Csak akkor kapta fel a fejét, amikor leparkoltunk mellette. De akkor egy olyan mosoly terült szét az arcán, amit semmi és senki nem lett volna képes levakarni onnan.
- Natalie! – kiáltotta el magát, és feltépte az autó hátsó ajtaját, ahol ültem. Semmit nem bírtam kinyögni, mert azonnal a nyakamba vetette magát. – Hiányoztál nagyon Hanának. – motyogta szomorúan.
- Most miért kezdett el e/3-ban beszélni magáról? – lehelem fulladozva Junsunak.
- Ő Hana. Vele kapcsolatban semmire sincs magyarázat – neveti el magát.
- Figyelj, én is örülök neked, de megfojtasz! – nyögök fel.
- Jaj, bocsi – válik el végre a mellkasomtól az említett kuncogva.
- Na ja, meg mondjuk miattad feleslegesen jár a motor. – morogja Taecyeon hátra neki.
- Nyugodj le, nagyfiú! Ennyi várakozásba nem halsz bele.
- Igen? – fordul meg az ülésen felénk Taec. – És a benzint te fogod fizetni?
- Ne drámázzál már, Taecyeon! Megfájdul a fejem a nyavalygásodtól.
Taecyeon összeharapja az állkapcsát idegesen, és az összeszorított fogai között szűri válaszát neki:
- Méltóztatnád a fenekedet vízszintesbe helyezni a kocsin belül?
- Hát hogyne – neveti el magát Hana, és megkerüli az autót, hogy behuppanjon az anyós ülésre Taec mellé. Behúzom a mellettem lévő ajtót, és nevetve összenézünk Minjunnal. A fekete csak idegesen fújtat egyet, és sebességbe teszi a váltót.
- Mennyi ideig is fogunk utazni? – szólal meg egyből Hana, amint Taecyeon elhajt a kávézó elől.
- Várhatóan maximum két órát, ha nem kell sehol sem megállnunk – feleli a sofőr, és sokatmondóan a mellette ülő lányra tekint. De ő csak lehúzza az ablakot, és élvezi a szelet, ami belekap a hajába.
Minjun óvatosan átkarol engem, és közelebb húz magához. Mosolyogva döntöm a fejem a mellkasára, ő pedig birizgálni kezdi göndör fürtjeimet.
- Most, hogy mondod, megittam egy fél literes shaket. – kezd el mocorogni Hana az ülésen. – Lehet, hogy majd pisilnem kell.
- Akkor majd visszatartod – sóhajtja Taecyeon.
- És ha nagyon kell?
- Ne kelljen. – intézi el ennyivel, és begyorsít, ahogy lefordul az autópályára.
- Végig ilyen gyorsan fogsz vezetni? – akadékoskodik újra a legfiatalabb.
- Miért? Bajod van vele?
- Hát lehet, hogy a gyomrom nem fogja díjazni, miután benyomtam egy hatalmas pizzát.
- Minek eszel annyit!? – dörren rá Taec idegesen.
- Mert éhes vagyok néha, mondjuk!? – rivall rá Hana is. – Úristen, mindjárt megtiltod, hogy kaját vegyek magamhoz.
- Nem tiltom meg, de már most kezd elegem lenni a nyafogásodból.
Elmosolyodom a kialakult szópárbajon, Junsu pedig el is neveti magát, őket nézve. Úgy néz ki érdekes utazásnak nézünk elébe, ennek a két jó madárnak köszönhetően.
- Nem érdekel. – rakja karba a kezeit Hana. – Nem miattad jöttem. Amúgy is, nekem már most sok a bunkóságod.
- Ki lehet szállni, ha nem tetszik. Ez jelenleg még az én kocsim.
- Igen, meg is látszik. Csak úgy bűzlik a parfümödtől. Meg lehet fulladni. És még a klíma sem megy! – pillant Hana a műszerfalra. - Ez most komoly?
- Mikor fejezed már be a hisztit!?
- Nem hisztizem! Ki kérem magamnak. Többet hozzád sem fogok szólni, elhiheted.
- Hála istennek! – sóhajt fel Taecyeon.
Néhány percre csend telepszik az utastérre, csak a motor halk hangját hallani. Hana türelmetlenül mocorogni kezd a helyén, de nem szól semmit. Neki dönti a fejét az ablaküvegnek, és hangosan kifújja a levegőt.
- Végre egy kis csend – motyogja Taecyeon fáradtan.
- Tényleg pisilnem kell! – kiált fel hirtelen Hana, és kérlelően fordul a sofőrhöz.
- Ó, hogy az isten verje meg ezt a lányt!

1 megjegyzés:

  1. SÍÍÍROK!!!!!! SÍROK BAKKER UNNIE!!!! X"""DDDDDDD
    But first of all.... what kind of picture is this??!! Amíg csak a képet néztem, egészen kezdett még jobban a szívembe furakodni Kecske uraság. No nem csak azért, mert helyes. Hanem van ebben a képben valami... különös... összetartozás (?) Látszik, hogy milyen jó barátok és ez megdobogtatja a szívem. :3 ♡
    Aztán megszólal Taec és úgy Isten igazából csapnám le egy husánggal, de jól, hogy fájjon.... -.-" Olyan paraszt... hogy fúúúte! >.<" (A pofont sem felejtettem még el neki, csak mondom.... >.< )
    Aztán jött az első röhögő görcsöm. XD Szó szerint nyüszítve vergődtem az ágyban. A párnába fojtva magam röhögtem, mert tudni illik, ilyenkor nálunk már mindenki alszik. ^^" Azt mondja Junsu, nem vagy te olyan rossz kisfiú... hát ez olyan nevetséges, ahogyan mondja... hát sírok. XDDD szelidítgeti. XD magam sem tudom, hogy igazán miért vagy min... de ezen nagyon nevettem. ^^
    Aztán hopp! Egy enyhe árnyalattal komolyabb beszélgetés során valóban emberibbnek és valódibbnak tűnik ez a Taecyeon gyerek.... Sőt még azt is mondanám, hogy mégis csak megint közelebb került a szívemhez. De... nem igazán maga miatt. :-/ Vagyis egy kicsit. Inkább amiatt, hogy Junsunak ilyen jó barátja. ^^
    Aztán meg színre lép édes drága Hana és újabb röhögő görcsben fulladok ki, a könnyeimet törölgetve. Hát ez a lány... xD Imádom! *.* :3 ♡ Meg hát... azért annyira érezni, hogy izzik köztük a levegő Taeckel.... Hát csodálom, hogy Natie meg Junsu haja nem égett le a fejéről a sok szikrától, ami köztük pattogott. XD Heves egy kapcsolat az biztos. De ígéretes és nagyon kíváncsivá is tesz. ^^
    Viszont... a felhőtlen pillanatok mellett, mikor Taec arról beszélt, hogy hogyan akadt rá Hana... hirtelen engem is olyan rossz érzés kerített hatalmába... :'( Junho babym.... T.T Ez... valakinek piszkosul kegyetlenül fájni fog még... T.T és ettől a tudattól képtelen vagyok szabadulni, komolyan felőről... :'( És itt most per pillanat nem csak feltétlenül a szerelmi háronszögre gondolok. Hanem Hanara is... Hiszen ennyire megimádta Nataliet viszont... a bátyja meg azért mégis a bátyja... :O Áh mi lesz itt! :O Meg igazán itt tudatosult bennem, Taec elharapott mondata és Junsu különös tekintete után... hogy Ők valaha barátok voltak... :'( Áh ez az a pillanat, amikor számomra a szerelmi kérdés helyett most a barátságok jöttek előtérbe. Nehéz...
    Ah Unnie... most annyira sok mindent érzek már megint. Bocsánat, hogy ennyire összeszedetlen egy komment lett. :-/
    Minden esetre köszönöm szépen, hogy ilyen hamar hoztad ezt a részt és ilyen jó lett. Nagyon szeretlek, kitartást a folytatáshoz!!! ;-) :-* ♡♡♡

    VálaszTörlés