Chapter 22 - Érzelmi kavalkád
Ki tudja mióta; úgy élek, mint valami friss házas, aki a mézes hetein van. Legalábbis én így tudnám a legjobban jellemezni az elmúlt időszakot.
Junho úgy bánt velem, mint valami értékes művészi alkotással. A tenyerén hordozott, képes lett volna lehozni nekem a csillagokat is az égről, ha azt kérem.
Egy ideig azt hittem, csak álmodom az egészet, hogy ilyen jó fordulatot vett az életem. De aztán, amikor semmit sem csillapult Junho rajongása irántam, kezdtem belátni, hogy ő tényleg értékesnek tart engem. Hercegnőnek éreztem magam, akit végre felébresztett egy nagyon rossz álomból az ő jóképű hercege.
A negyedik hónapfordulónkat követően átköltöztem hozzá. Shellyt sem zavarta kifejezetten, mert épp összeszedett ő is magának egy hódolót. Jamesnek hívták, orvostanhallgató volt és nem utolsósorban szívdöglesztő.
Végre mindketten rendben voltunk magánügyileg. Még apának is elújságoltam, hogy van valaki az életemben. Ő ennek nagyon örült, mert kijelentette, hogy lassan igényt tartana unokákra is.
Lefőztem egy adag kávét, és elkezdtem a tojásokat is megsütni reggelire, amikor két erős kar kúszott a derekamra.
- Jó reggelt – mosolyodtam el álmosan.
- Veled mindig jó a reggel – motyogja Junho a nyakamba és egy puszit lehel a vénámra.
- Rántottának vagy tükörtojásnak kéred? – mutatok a serpenyő felé.
- Hmm, rántottának. – feleli, és elsomfordál az étkező asztalig. Nagyon fáradtnak néz ki. Mondjuk nem csoda. Hajnalban ért haza megint.
A mai napig nehezen szokom meg, hogy egy chippendale a barátom, aki más lányoknak táncol a színpadon és bájolog velük, ha kell. Amikor ezt neki is megmondtam, megnyugtatott azzal, hogy feleslegesen aggódom, mivel ő csak engem képes látni, senki mást.
Amikor ilyen cuki dolgokat mondott, úgy éreztem én vagyok a legboldogabb nő a világon.
- Képzeld, Sung Jaevel végre aláírtuk a papírokat – szólal meg, és rám is pillant az újságja fölött.
- Tényleg? Sikerült megegyeznetek?
- Nem volt könnyű, de igen – bólint.
Úgy két hete nagy nehezen kiszedtem Junhoból, hogy milyen papírmunkáért járkál be folyton a Cakebe a főnökömhöz. Az a helyzet, hogy eladósodott egy vállalat és a tulajdonosok eladásra szánják, hogy abból kifizessék a felgyülemlett adótartozásukat és tisztán távozzanak a cég átadásakor.
Ami szerintem nagyon korrekt, mivel így teljesen költségmentes lesz a vállalat, amit átadnak az új tulajnak. De ez nekik is érdekük, mivel ha nem így járnának el, akkor saját zsebből kéne kifizetniük az állam felé a tartozásukat.
Na és ezt a vállalatot vették meg Sung Jaevel felesben részesedve.
Tegnap pedig előkerült az a téma is, hogy ha sikerül felvirágoztatni a céget, Junho végre ott tudja hagyni a mostani munkáját. Végre olyan munkát fog végezni, mint bárki más. Titkon ennek én nagyon is örülök.
Valamint azt is felvetette, hogy elköltözhetnénk egy másik lakásba, amely közelebb esik a Cakehez. Mivel most több mint egy órát buszozok a munkahelyemre, ha Junho nem tud elvinni kocsival.
Úgy gondoltam, hogy a mai szabadnapomat erre fogom fordítani. Találok valami otthonos kis lakást a város másik oldalán, megfelelő árfekvésben.
- Mit szolnál hozzá, ha csak egy szobás lenne az új lakás? – pillantok Junhora, ahogy leteszem elé a reggelijét. – Most sem használjuk a vendégszobát. Apáék amúgy sem szállnának meg itt, haverokat pedig nem hívsz fel az óta, amióta együtt vagyunk.
- Teljesen megfelel. – mosolyog rám. – Legalább nem tudsz majd elküldeni oda aludni, ha berágsz rám. – most már vigyorog.
- Hmm, tudod lesz ám nappalink, kanapéval.
- Nem gondolhatod komolyan! Mi lesz a hátammal?
- Majd megmasszírozom, ha már kibékültünk.
- Így már mindjárt más.
Felnevetek, miközben ő elégedetten eszi a tányérjára kirakott ételt.
- Kérsz kávét is?
- Persze, szívem. – amikor oda tartja a bögréjét, én öntök neki a koffeines nedűből. Amint belekortyolok a sajátomba, egy pillanatra visszarepülök a múltba, arra a bizonyos napra… a szemeim könnybe lábadnak; muszáj felállnom és elfordulnom a mosogató felé, hogy Junho ne láthassa meg. Nekitámaszkodok a konyhaszekrénynek, és veszek néhány mély lélegzetet. Hiába minden… hiába tesz Junho boldoggá, hiába érzem magam biztonságban, még mindig nem gyógyultak be a sebeim, amelyeket Ő okozott.
- Natie, mi lenne ha ma csak itthon lustálkodnánk, ha már úgyis mindketten szabadok vagyunk?
Beleharapok az ajkaimba és megdörzsölöm a szemem, majd mosogatni kezdek.
- Délután rendben van a dolog, de előtte még elmegyek az ingatlan irodába. – felelem és megköszörülöm a torkom, mert a végén elcsuklik a hangom. Reménykedem benne, hogy Junho semmit sem vesz észre az egészből.
Hallom, hogy kitolja a székét, a léptei tompák. Ám mielőtt oda érne hozzám, megszólal a telefonja.
- Már megint Sung Jaenek támadt kedve zaklatni? – morog az orra alatt, és bemegy a hálóba.
Sóhajtok egy mélyet és nekidöntöm a fejem a hűtőnek.
- Fejezd ezt be, Natalie. – korholom magam feleslegesen.
~
Amint beléptem az irodahelyiségbe egy csengő jelezte jöttemet.
- Jó napot kívánok! – köszöntem elég hangosan, hogy minden alkalmazott meghalhassa.
- Jó napot, kisasszony! Miben segíthetünk? – mosolygott rám barátságosan az egyik negyvenes éveiben járó hölgy.
- Egy kisebb lakást keresek, nem túl magas rezsivel a belváros déli oldalán.
- A legjobb helyre jött, mi mindenképp megtaláljuk az álom lakását! – intett felém, hogy menjek beljebb. Helyet foglalt az egyik asztalnál, én pedig a másik oldalára helyezett fotelbe ültem le.
- Tehát, déli oldal… Mit szól ehhez a Hangjumdoban található lakáshoz? – tesz elém a hölgy néhány képet az ingatlanról.
- Nem rossz, de én valami… otthonos lakásra gondoltam. – felelem a számat húzva. Nem hiszem, hogy én leszek a kedvenc ügyfele. Az ilyesmiben nagyon válogatós vagyok. Legutóbb is megnéztünk hét lakást, mire megtaláltuk a Shellyvel közös otthonunkat.
Most is végig nézünk még négy lakást, aztán amikor a hatodiknak a képeit és a paramétereit rakja elém a közvetítő, tudom, hogy meg van az igazi.
- Ez az ingatlan a Manrijae-gil utca végén található.
- Tökéletes. – mosolyodom el boldogan, miközben felmérem a környéken készült képeket. Új építésű a ház amiben van, csak úgy, mint a környezetében lévő többi épület.
- Az albérleti díj sem olyan magas, mint az előzőnél. Valamint ez tartalmazza a rezsit is.
- Valóban, ez csak 325.000 won.*
- Szeretné megtekinteni? – pillant rám a hölgy, és már nyúl is a telefon felé, mielőtt bármit is válaszoltam volna. Meg van róla győződve, hogy megkötötte az üzletet. Mondjuk nem is téved.
- Mindenképp. – felelem mosolyogva. – Minél előbb szeretném megnézni.
- Rendben. – bólint és tárcsázni kezd. Néhány percet beszél, feltehetően a lakás tulajdonosával, hogy akadt egy ügyfél, aki igényt tartana rá.
- A péntek délután megfelelne? – kérdi a hölgy, és félre tartja a kagylót a fülétől, amíg a válaszomra vár.
- Délután három után szabad vagyok.
Értekezik még egy keveset a közvetítő, majd leteszi a telefont.
- Akkor várja négy órakor a tulajdonos. Valamint jómagam is ott leszek, hogy megköthessük a szerződést, ha ki kívánja venni az ingatlant.
- Rendben. Köszönöm a segítséget. – hajtom meg a fejem ültömben és felállok.
- Szívesen. A legjobbakat.
- Önnek is. Viszlát!
Elújságoltam Junhonak, hogy milyen jó lakást találtam. Ő nagyon örült annak, hogy én örülök, de kijelentette, hogy neki teljesen mindegy milyen lakásban lakunk, amíg az jól néz ki és én vele vagyok.
- Mit szeretnél csinálni ma? – kérdi Junho, miközben a hajammal játszik, ahogy mellette ülök a kanapén, a fejemet a vállán pihentetve.
- Mondjuk, elmehetnénk valamelyik klubba. Úgyis régen mozdultunk már ki.
- Nem úgy volt, hogy lustálkodni fogunk?
- Te kérdezted, hogy én mit szeretnék csinálni.
- Ajj, tudom. Hát jó, menjünk. Majd héderezünk legközelebb.
- De csak akkor menjünk, ha nem baj…
- Ne butáskodj! Csípd ki magad, amíg én lezuhanyozok.
- Rendicsek. Ha nem baj, elhívom a csajokat is.
- Nyugodtan. – int Junho és elindul a fürdő felé. – Én is szólok Chansungnak.
Egy ideig csak ültem az ágyon és agyaltam, hogy mit vegyek fel. Szoknyát még nem ideális felvennem, mert hiába köszöntött be a tavasz, esténként igencsak hűvös az idő.
Úgy döntöttem, kérek egy kis telefonos segítséget.
- Halihó, csajszi – búgta Shelly a vonalba kacéran. – Már vártam a hívásod.
- Jól tetted, mert szükségem van a segítségedre. Na meg jó lenne, ha felemelnéd a fenekedet a kanapéról, ahol most is minden bizonnyal valami szappanoperát nézel és eljönnél velünk bulizni.
- Nem is igaz! – fortyan fel Shell, de hallom, ahogy mocorog, majd elhalkul a háttérzaj a telefonban. – De képzeld, pont holnap akartam elmenni valamerre. Megspóroltál nekem egy telefonhívást.
- Szóval eljössz?
- Hogy a viharba ne? – nevet fel. – Sőt, riasztom Emmaékat is.
- Okés, tedd azt.
- Na és miben segíthet neked a jó öreg Shelly?
- Nem tudom mit vegyek fel. – felelem fájdalmasan.
- Ismerős a helyzet. Épp a gardróbom felé tartok. De a te problémádat illetően van egy ötletem. Vedd fel azt a bőrnadrágot, amit két éve vettünk Busanban. Ha meglát abban Junho, meg fog őrülni.
- És melyik felsőre szavazol?
- Hmm, az mindegy is igazából, hogy melyiket veszed fel. De szerintem legyen pánt nélküli.
- Köszi. Megint megmentettél.
- Nincsen mit. Most már csak a saját bajom miatt törhetem a fejem. De megyek is, feltúrom a szekrényem.
- Jójó, sok sikert hozzá. Szia.
- Csáó bébi – cuppant Shell a telefonba, és elnémul a vonal.
Amíg Junhora vártam, én teljesen elkészültem. Miután felöltöztem, kisminkeltem magam és felkötöttem a hajamat egy magas lófarokba. Előkerestem a Tiffany karkötőt, amit Junhotól kaptam néhány hete és felcsatoltam a csuklómra.
Néhány perccel később Junho is megjelent egy törülközővel a derekán.
- Azt a mindenségit… - motyogta fojtottan, amint megpillantott. – Biztos vagy benne, hogy el kell mennünk ma este? – mért végig a lábujjamtól kezdve a fejem búbjáig.
- Igen. Már beszéltem Shellel.
- Hmm, pedig… nekem lenne más ötletem is – végig simít az arcomon és csókot lehel a nyakamra.
- Azt elhiszem. – kuncogok halkan. – De öltözz. Miután haza értünk, utána is megvalósíthatod az ötletedet.
- Hát legyen. Nagyon remélem, hogy nem akarsz sokat a klubban tartózkodni…
Szerencsére hamar elkészült Junho is. Egy fekete inget vett fel, csőszárú farmerrel. Az ingének a felső néhány gombját szándékosan nem kapcsolta be.
Igyekezett ő is elcsábítani engem, akárcsak én őt.
- Akkor indulhatunk? – kérdi, mire én belekarolok a kitartott kezébe. Felkapja a slusszkulcsot, én pedig a kezembe veszem a kicsi fekete kézi táskámat, amelyben pont elférnek a legfontosabb dolgaim.
Miután rázárta az ajtót, lifttel mentünk le a garázsba, ahol leparkolt.
Az út közben Shelly felhívott, hogy szóljon, ők a Parkview felé tartanak Jamessel. Mivel még sohasem voltam ott, kíváncsian vártam, hogy milyen hely lesz.
Amikor oda érünk, Shellék már várnak minket. James hátulról átkarolja barátnőmet, és hevesen vitatkoznak valamin. Mellettük Amy ácsorog frusztráltan, és mikor meglát minket egyből felénk indul.
- Min veszekednek már megint? – kérdem Amytől.
- Jaj, ne is mond. Shelly kibukott azon, hogy Jamesnek jövő héten egész végig ügyeletben kell lennie este a kórházban és nem tudnak találkozni.
- Ez komoly? – kérdi Junho megrökönyödve, és összefűzi az ujjainkat.
- Igen, mert most lennének három hónaposak, és Shelly nagyon babonás az ilyenekben.
- Ó, nem kell bemutatni. Három, hat és tizenkettő. Mindig ezeket a hónap fordulókat tartja kritikus pontoknak.
- Jó ég. – sóhajt Junho, és elereszti a kezemet, hogy elvigye magával Jameset, amíg mi lenyugtatjuk Shellyt.
Eltart egy darabig, mivel nehéz barátnőmmel megértetni az ilyesmit. Ilyen szempontból nagyon gyerekes tud lenni, de neki szent meggyőződése, hogy ezek igenis tényleg mindig bejönnek. Csak azért gondolja így, mert a nagy szerelme a múltban az egy éves fordulójukon szakított vele. Aztán az anyja a naiv és fiatal Shellyvel elhitette, hogy ezekre az időpontokra nagyon is figyelni kell. Nevetséges…
- Figyelj, Shell… már nem tizenhat éves kamasz vagy. Miért kell ilyen apróságokon kiborulnod?
- Te nem borulnál ki, ha Junho egy hétig távol lenne, pont egy ilyen alkalomkor!?
- Hát nem. Felnőtt emberek vagyunk, ilyesmin fenn akadni felesleges.
- Igaz, te nagyon is nyugodt vagy ilyen téren. Az sem zavar, hogy a pasid más csajokkal kavar, és ő ezt munkának nevezi.
- Na, álljon csak meg a menet! Az, hogy Junho chippendale teljesen más lapra tartozik, és igenis zavar, csak felnőtt ember vagyok, így tudom kezelni a dolgot.
- Nem ezt mondanád, ha látnád munka közben…
- Mit mondtál!?
Kifut a vér az arcomból Shelly gúnyos hangját hallva. Amint rám pillant és végre nem csak magával van elfoglalva, látszik rajta, hogy az arcom láttán megbánja amit mondott.
De nekem már mindegy, mert elcseszte az estém.
- Natie… ne haragudj, nem úgy gondoltam… - feltartom a kezem, és elhallgattatom ezzel. Veszek néhány mély lélegzetet és próbálok lenyugodni.
- Ezt jól megcsináltad. – morogja Amy idegesen.
- Csak kicsúszott a számon, nem is gondoltam végig…
- Mostanában elég sok minden csúszik csak úgy ki a szádon. – pillant rá Amy ellenségesen és átkarolja a vállamat.
Az a legrosszabb, hogy Shellynek igaza van. Nagyon zavar, hogy Junho más lányokkal foglalkozik munka közben. Nála… nála sosem gondoltam erre igazán, mert mindig is úgy gondoltam rá, hogy csak ki akar használni. Így miért is idegeskedtem volna emiatt?
De Junho más. Ő… tényleg elhitette velem, hogy értékes vagyok, és ha megcsalna, talán sosem jönnék rendbe.
- Natalie, tudod, hogy nincs igaza. Junho számára csak te létezel. – nyugtatgat Amy.
Nem is értem, hogy mi ez az érzés, ami most eluralkodott rajtam… Mintha nem szeretném igazán, hanem csak… birtokolni akarnám Junhot, mert nincs más, akire támaszkodhatnék... Tényleg ilyen önző lennék?
(*Ez magyar pénzben kb. 80.000 Ft)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése